Így pucolhatod meg leghatékonyabban a fokhagymát

Olvasási idő kb. 3 perc

A fokhagyma pucolásával nincs semmi gond egészen addig, amíg két gerezdre van szükség, vagy esetleg egyre. Ha ennél több kell, az egész egy végeláthatatlan, időrabló molyolássá válik, aminek hallatán a leglelkesebb kuktának is sürgős telefonhívása akad, kezdődik a kedvenc műsora, indul a busza, vagy épp más elintéznivalót talál. Mit tehetsz annak érdekében, hogy a fokhagymapucolás a lehető leggördülékenyebben menjen? Már mutatjuk is.

A sültek mellett nincs is jobb egy adag fokhagymánál, de krémlevesben is remek, ahogy tésztaszószok alapanyagaként is igazi aromakirály. Most az is kiderül, hogyan lesz a megtisztítása a lehető legkevésbé stresszes móka. Eredményességi sorrendben mutatjuk a módszereket.

#6 Forró vízben kissé meglazítva a héjakat

Forraljunk egy kis vizet, szedjük gerezdekre a fokhagymát, majd egy tálban lefedve hagyjuk állni egy kicsit. A módszer szerint a forrásban lévő vízben töltött egy perc elteltével minden gerezdnek ki kell csúsznia a héjából. 

Sajnos ez a trükk nem működött. Míg néhány darab valóban könnyedén pattant ki a héjából, a legtöbb esetében ugyanolyan fárasztó maradt az eltávolításuk, mint víz nélkül. Vizesen ráadásul jobban csúsztak a darabok, így ez lett a legkevésbé eredményes és szórakoztató a trükkök közül.

#5 Hegyes késsel trükközve

Néhány éve nagyot ment az interneten a trükk, miszerint egy kést a gerezdekbe szúrva és egyet fordítva rajta minden darabka könnyen kibújik majd a héjából. A videón látványos módszer kezdőként azért nem olyan egyszerű, és leginkább nem gyors. 

Elő kell készíteni a fokhagymafejet, majd kell egy hegyes kés, ráadásul kezdőként jó időbe telik, míg meglesz a tökéletes technika. A módszer kissé veszélyes is, különösen, ha a kés nem elég éles és csúszkál a felületen, vagy a fokhagymafej kicsi. Van ennél jobb trükk, nem is egy. 

A garnéla mellé elengedhetetlen a fokhagyma.
Fotó: grandriver / Getty Images Hungary

#4 Rázzuk össze két tál között

Bontsuk a fokhagymát gerezdekre és rázzuk össze két fémtál között – van, aki szerint így pucolható meg a legegyszerűbben egy-egy nagyobb adag. 

Bár ez a trükk meglehetősen gyors, és csak minimálisan károsítja a darabokat, mégsem lett a tesztelők kedvence. Nehéz ellenőrizni, hogy hol tart a folyamat, és mindig van néhány darabka, amiket utólag ugyanúgy meg kell pucolni, mintha nem fokhagymáztunk volna össze két nagy fémtálat. Ez a módszer akkor működik a legjobban, ha egynél több fej fokhagymát kell meghámozni, mert minél inkább tele vannak a tálak, annál jobb a végeredmény. Egy fejnél nincs, ami szétcsapkodva meghámozza a darabokat, így kisebb mennyiségnél nem is ajánlott a trükk. 

#3 Egy kés oldalával rácsapva

Ezt a módszert mindenki láthatta már a főzős videókban: egy nagyobb késsel csapj egyet a gerezdekre, így könnyen lejön a héjuk. A teszt eredménye szerint ez a módszer gyakran a gerezdeket is összetöri, de ha a recepthez nem muszáj, hogy a darabok épen maradjanak és csak kisebb mennyiségre van szükség, ez a megoldás jó lehet. 

Eléggé idegölő megpucolni egy-egy nagyobb adagot.
Fotó: Matthew Leete / Getty Images Hungary

#2 Shakerben

A fenti kéttálas módszer ihlette ezt a shakerest, amiben kényelmesebb rázni, és az edény kisebb mérete miatt gyorsabban el is készülhetünk a pucolással. Ez a módszer meglepően jól teljesített a teszten, és egy fej esetében jóval hatékonyabb volt, mint a kéttálas megoldás. Egyetlen probléma akad vele: a shaker átveszi a fokhagyma aromáját, így ha koktélokat is szívesen készítesz, érdemes kettőt tartani belőle otthon. 

#1 Mikrohullámú sütőben fellazítva a héjakat

Vágd le a fokhagymafej tetejét, adj neki 20 másodpercet a mikróban, így könnyen megtisztíthatod a fokhagymát – ígéri a trükk kieszelője. A tesztelők nem is csalódtak a módszerben: amikor a fokhagyma kicsit kihűlt, könnyen kicsúszott a bőréből, így pillanatok alatt meg lehetett hámozni akár néhány nagyobb fejet. Hogy a te mikródnál pontosan mennyi lesz az a húsz másodperc, a tesztből nem derült ki, de első alkalommal érdemes időnként ránézni a fokhagymára, és ha szükséges, még egy kis időt adni neki az előírt közel fél percen túl. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.