Így terjesztette el a jógát a Beatles és egy hegedűművész

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma már a jóga rengeteg nyugati ember mindennapjainak fontos része: van, aki számára csak egy jól követhető mozgásforma, amivel karbantartja a testét, de van, akinek egy jógaóra ennél jóval többet jelent: testi-lelki-szellemi megújulást.

A jóga gyökerei az ókori Indiába nyúlnak vissza – de a nyugati világba csak jóval később érkezett meg, és bármilyen furcsa, de elterjesztésében a Beatlesnek és Yehudi Menuhinnak, a világhírű hegedűművésznek is óriási szerepe volt.

A 20. század elején keleti bölcseletként és vallásként tanulhatott róla az érdeklődő ember, aztán a ’30-as évekre, amikor először divatba jött a vegetáriánus táplálkozás és ezzel együtt általában az egészséges életmód, a jóga kilépett az egyetemek falai közül, és a tájékozottabb emberek már a nyugati világban is megismerhették. De hogy igazán elterjedjen, arra még az 1960-as évekig kellett várni: ekkor érkeztek az első jógik Indiából, hogy nyugaton is tanítsanak és népszerűsítsék a jógát.

Meditáció, zaklatás és LSD

Ebben az időben találkoztak a Beatles tagjai is az új mozgásformával, bár ők nem a mozgás oldaláról közelítették meg a jógát. A Bahamákon forgatták Help! című filmjüket 1965-ben, amikor Swami Vishnu-Devanandával, a Sivandana jóga alapítójával találkoztak. Ő megajándékozta az együttes tagjait könyve, A jóga illusztrált története egy-egy példányával. A zenészek közül George-ra olyan nagy hatással volt a könyv, hogy komolyan elkezdte tanulmányozni a keleti vallásokat. Felesége, Pattie is biztatta: ő is vonzódott a keleti miszticizmushoz, az indiai filozófiához és a vegetarianizmushoz. A következő évben George Indiába utazott, és Ravi Shankarnál, a világhírű szitárművésznél tanult szitározni, miközben felesége a transzcendentális meditációval ismerkedett, elsősorban Maharishi Mahesh könyvén keresztül, ami George-ra is nagy hatást tett.

George Harrison és Ravi Shankar szitárral
Fotó: John van Hasselt - Corbis / Getty Images Hungary

Így amikor a Maharishi Angliában tartott előadásokat, George jegyet vett az egyikre az egész Beatlesnek. A többiek is érdeklődve hallgatták a mestert, sőt elutaztak Rishikeshbe, a Himalájába egy meditációs elvonulásra. Ezen rajtuk kívül más celebritások is részt vettek: Mia Farrow, Donovan és Mike Love a Beach Boysból. Eleinte a transzcendentális meditációt együtt tanulta az egész zenekar, de utóbb a többiek elvesztették az érdeklődésüket, a tábor pedig egy nagy összeveszéssel fejeződött be: John Lennon megvádolta Maharishit, hogy Mia Farrow-t zaklatta, és bár ez soha nem bizonyosodott be, és hivatalos panasztétel sem történt, az eset a jógi és a Beatles szakításához vezetett. Hozzá kell tenni, hogy Maharishi hívei szerint a dolog nem a jógi, hanem a Beatles lelkén szárad, mert LSD-t és más drogokat fogyasztottak az elvonuláson. Később George Harrison volt az egyetlen, aki kibékült Maharishivel.

Ezzel együtt a Beatlesre nagy hatással volt a kaland: a Fehér Album zenei anyagán világosan tetten érhető a transzcendentális meditáció és a jógi tanításainak hatása – de Maharishi is profitált a történetből: a ’70-es évekre több mint ötmillió ember gyakorolta a meditációt. Ezzel a Beatles egészen bizonyosan hozzájárult a keleti filozófiák és a jóga népszerűsítéséhez – de természetesen nem ők az egyedüli „felelősök” ebben.

A jógi és a hegedűművész

Meg kell említeni négy jógi nevét: Sri Krishnamacharya, Swami Sivananda, Sri Yogendra és Swami Kuvalyananda is sokat tett azért, hogy a jógát be lehessen illeszteni modern kultúránkba: például nőket és külföldieket is szívesen tanítottak. Ők hatha jógával foglalkoztak, ami elsősorban a testi egészségre koncentrál, és az ászanákon, azaz a jógapózokon keresztül tulajdonképpen a többi jógafajta alapját képezi. Mind a négyen azt vallották, hogy az indiai filozófia megfér a nyugati tudománnyal és orvoslással, és már ők is felvették a kapcsolatot a nyugattal. Az ő tanítványaik voltak azok, akik például bemutatták a jógát Woodstockban, illetve elvonulásokat szerveztek az egész világon.

Yehudi Menuhin itt Vithaldas jógival gyakorol
Fotó: Wallace Kirkland / Getty Images Hungary

Bellur Krishnamachar Sundaraja Iyengar (BKS Iyengar) is egyikük tanítványa volt. 1908-ban született Indiában, és gyerekként sokat betegeskedett: gyakran volt influenzás, de a maláriával, a tuberkulózissal és a hastífusszal is megszenvedett, és az orvosok úgy gondolták, a húszéves kort sem fogja megérni. Iyengar sógoránál, a négy említett jógi egyikénél tanult jógát, majd később maga is oktatott, mert az volt a célja, hogy elterjessze a világon azt, ami a saját meggyőződése szerint megmentette az életét.

Vele találkozott a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin 1952-ben, és a zenész haláláig szoros barátságban maradtak – ami nem csoda, hiszen miután Menuhin beszámolt a jóginak állandó fáradtságáról, izomfájdalmairól és krónikus alvászavarairól, Iyengar kidolgozott számára egy ászanasort, ami meggyógyította Menuhint. A hegedűművész élete végéig szorgalmasan végezte a gyakorlatokat, és soha többé nem voltak ilyen jellegű problémái, sőt egy emlékezetes előadáson fejen állva, a lábait mozgatva vezényelte el Beethoven Ötödik szimfóniájának a nyitányát, a Yehudi Menuhin zeneiskolában pedig a jógaórák a mai napig az oktatás részét képezik.

Iyengar könyvéből, amelyben 200 ászanát (jógapózt) mutat be, 3 millió példány fogyott világszerte, és a Time 2004-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta a jógit azzal az indoklással, hogy ő tette a legtöbbet a jóga népszerűsítéséért a nyugati világban. 2014-ben, 96. évében halt meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sky Eszter
Sky Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.