Ez itt a dizsonéz, amiről azt mondják, minden finomabb vele!

Olvasási idő kb. 2 perc

Mindig örülünk, ha új, kétperces lájfhekkel találkozunk, ami segít egy kicsit még színesebbé tenni fogásainkat. Noha nem új a találmány, de nagyon is aktuális, mert magában és egy-két fűszerrel kiegészítve szuper hozzávalója lehet a tipikus nyári ételeknek!

A nevéből már sejthető, hogy a TheKitchn csapata egy olyan kétperces szószt fedezett fel, amiben dijoni mustár van. Erről a fajtáról annyit érdemes tudni, hogy nem attól dijoni, mert magvas (ahogy sokan gondolják), hanem leginkább attól, hogy van benne egy kis plusz adalékanyag. A történet szerint feltalálása Jean Naigeon nevéhez kötődik, aki 1752-ben ecet helyett mustban kezdte érlelni a mustárt. Az erős, többféle ízesítésben kapható mustárba hagyományosan barna mustármagot használtak, a Brassica junceát. Ma már jellemzően fehérbor, esetleg fehérborecet helyettesíti a mustot benne. 

És ha már mustár, a dijoni nem keverendő össze az angollal, ami  jellegzetesen élénksárga színű, kurkumás és enyhén cukros, sem a némettel, ami édeskésebb és kissé sötétebb színű.

Ez itt a dizsonéz, már csak abbahagyni kell tudni!

Persze a majonéz és a mustár önmagában is remek hozzávalók, de akkor válnak a legfinomabbá, ha összekevered őket – írja a szerző, aki ezzel már el is árulta az egyszerű mártás receptjét. A majonézt pikánsabbá teszi, a mustár fűszeres aromáját kissé lágyítja a másik.

A két hozzávaló 1:1 arányban keverendő össze a tökéletes végeredményhez, és ez még csak a kezdet, hiszen az elkészült alapszósz ezerféleképpen tovább fűszerezhető, és adhat egészen különböző végeredményt.

És hogy mire érdemes használnod? Például adj hozzá egy kevés mézet, és tedd csirkés szendvicsbe! Esetleg keverd el sajttal és olvaszd a grillezett zöldségekre, vagy add friss házi tésztához néhány napon szárított sonkaszelet társaságában. Egy kis tejszínnel a marhahússzeletek mellé kínál remek ragut, de friss jalapenóval tortillamártogatósként is bevethető egy-egy buliban. Baconnel és paradicsommal barna kenyéren, aszalt paradicsomkockákkal baconos-sajtos melegszendvicsben érdemes kipróbálnod. Római köménnyel és szerecsendióval falafel mellett is finom, egy kis olívaolajjal és frissen tört zöld borssal jó kis salátaöntet lesz belőle.

És ha már mustár:

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.