A tökéletes steak 7 + 1 titka Jamie Oliver szerint

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jamie Oliver hazájában az utóbbi pár évben sokat harcolt az iskolai menzák megreformálásáért, és azért, hogy bevezessék a magas cukortartamú, egészségtelen ételekre kivetett cukoradót. A pucér szakács nem állt meg itt: Fifteen néven elindította jótékonysági éttermét, ahol hátrányos helyzetű fiataloknak ad álláslehetőséget a vendéglátóiparban. Tévéműsora volt, rengeteg étterme világszerte, és most az is kiderül, szerinte hogyan készül a tökéletes hússzelet.

Jamie azt vallja, ha már költünk egy jó steakre, ne bízzuk a véletlenre a végeredményt. Az első lépés mindenképpen az legyen, hogy vedd ki a húst a hűtőből és hagyd addig állni, amíg szobahőmérsékletűre nem melegszik. A serpenyő hőmérséklete is nagyon fontos, így mielőtt elkezdenénk sütni, győződjünk meg arról, hogy elég meleg – ez segít abban, hogy a hús tökéletes kérget kapjon, amely nélkülözhetetlen az ízletes végeredményhez.

Az előkészületek után a hús utógondozásának is fontos szerepe van: a készre sütés után kifejezetten lényeges lépés, hogy hagyjuk a húst pihenni, és esetleg dörzsöljünk bele egy kis extraszűz olívaolajat vagy vajat az igazán finom és lédús végeredményért. 

Jamie szerint ezek a lépések adják ki a legfinomabb végeredményt

1. Először ízesítsd a húst: dörzsöld be egy jó adag olívaolajjal, tengeri sóval és frissen őrölt fekete borssal.

2. Ezek után tedd a steaket a forróra hevített serpenyőbe, majd a medium-rare állapotig süsd 6 percig, akár percenként forgatva, hogy mindkét oldalán tökéletes legyen a kéreg.

3. Extra ízesítőként próbáld ki, hogy egy felezett fokhagymafejjel bedörzsölöd a húst minden egyes fordításkor.

Valami ilyesmi lenne a cél.
Fotó: grandriver / Getty Images Hungary

4. A fokhagyma nem kötelező elem, de egy adag vajjal mindenképp érdemes megkenned a tetejét miközben sül, mert az aromájától isteni íze lesz végül.

5. Ha szereted, friss zöldfűszerekből készíthetsz minicsokrot – Jamie olykor ezzel kenegeti a húst, miközben puhul. Köss kakukkfűt vagy rozmaringot a fakanál fogantyújához és ezt húzd végig néhányszor a szelet felületén.

6.  Ha kész, pihentesd a steaket egy tányéron úgy 2 percig.

7.  Jó éles késsel vágj belőle szeleteket, majd a kisült húslével meglocsolva tálald.

+ 1.  Ne felejtsd el a köretet és esetleg egy jó kis szószt mellé. Mindenkinek megvan a kedvenc módja a steak fogyasztására, készülhet klasszikusan, sült krumplival, grillezett zöldségekkel, mustáros, borsos vagy tormás szósszal, de akár a jó salsa verde és grillezett cukkini is tökéletes lehet a frissen sült hússzeletek mellett.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.