5 tuti spárgás tipp a szezonra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A spárga igazi tavaszi zöldség: tele van rostokkal, vitaminokkal, kalória alig van benne – és könnyű elkészíteni. Fogyókúrához, méregtelenítéshez elengedhetetlen, de hajunk, bőrünk és körmünk szépségének, egészségének megőrzéséhez is hatékonyan hozzájárul.

Az ilyenkor természetes tavaszi fáradtság és a koronavírus-járvány okozta mostani bezártság miatt még inkább felértékelődik a spárga rendkívül magas folsavtartalma, aminek hiányában idegesebbnek, nyugtalanabbnak érezzük magunkat, fáradékonyabbak lehetünk, koncentrálóképességünk csökkenhet. Szóval ha jól akarunk kinézni és jól is akarjuk érezni magunkat, akkor együnk friss, hazai spárgát.

A spárga szezonja most kezdődik és június közepéig tart, tehát kb. másfél hónapunk van arra, hogy kiaknázzuk ennek az ókorban még elsősorban gyógynövényként fogyasztott nagyszerű zöldségnek a pozitív tulajdonságait. Íme néhány hasznos ötlet, gasztrotrükk vele kapcsolatban az Európai Friss Kalandok program jóvoltából.

A spárga

A spárgából alapvetően – a színe alapján – négy típussal találkozhatunk (fehér, lila, lilászöld és zöld), de nálunk leginkább a fehér és a zöld változat terjedt el. Magyarország Európában igazi spárgatermesztő nagyhatalomnak számít ebben a két fajtában. A spárga fás szárból és puha, zsenge hajtásból áll. A spárgahajtás a legízletesebb része a zöldségnek, amely bár közel 95 százalékban víz, kifejezetten gazdag A-, C-, E-, K-, és B-vitaminokban, folsavban, kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, illetve káliumban. A szárat jól emészthető rostok alkotják, amelyek segítik a bélműködést és az emésztést. A spárga tápanyag- és vitamintartalmának köszönhetően jótékonyan hat a keringésre, támogatja a szervezet méregtelenítését. Alacsony kalóriatartalma és vízhajtó hatása fogyókúra esetén is hasznos. Kiemelkedő mennyiségű folsavat tartalmaz, amelynek pozitív hatásait már említettük, de ne felejtsük el, hogy a folsav a kismamák számára is alapvető fontosságú. A spárgában bőven megtalálható B-vitaminok természetes eszközei egészségünk és szépségünk megőrzésének.

#1 Mire figyeljünk spárga vásárlásakor?

Az első, ami árulkodó lehet, az a szín. Ha halványsárgás vagy zöldes színű a zöldség, akkor nincs miért aggódni, a barnás elszíneződés azonban rosszat sejtet. A következő, amit érdemes vizsgálnunk, az a spárgaszár. Ha fonnyadt, gumiszerűen belapul vagy üreges, az arra utal, hogy a növény már nem friss, kiszáradt. A friss spárga szára sima, és enyhe nyomásra sárgás, üde illatú levet ereszt. Ha a lé savanykás szagú, az rossz jelnek számít. Ha lehetőségünk van rá, mindenképpen keressük a hazai termesztésű spárgát, hiszen így nemcsak a jó ízben és a minőségben lehetünk biztosak, de támogatjuk a magyar termelőket is.

#2 A helyes tárolás

A spárga helyes tárolásának titka a nedvesség. A friss fehér spárgát nedves konyharuhába csavarva, a zöldet pedig függőlegesen vízbe állítva tárolhatjuk hűtőszekrényben, akár 2-3 napig is. Ne felejtkezzünk el a nedvességtartalom folyamatos ellenőrzéséről.

Szuper fogásokat készíthetsz belőle
Fotó: DronG / Getty Images Hungary

#3 A spárga előkészítése

A zöld spárgánál sokkal könnyebb dolgunk van, mert csak a vastagabb példányok szárát kell megpucolni, akkor is többnyire elegendő az oldalán lévő, kiálló részeket levágni. A fehér spárga azonban minden esetben pucolást igényel. Ennek legjobb módja, ha a hegyétől a töve felé haladva tisztítjuk a zöldséget, az első harmadban vékonyan, majd egyre vastagabban, mert a szár külső rostjai kesernyések lehetnek. A fás szárból 1-2 centit mindig le kell vágni. A szár hámozásában segítségünkre lehet a törésteszt. Ennek során elkezdjük a spárgaszárat a két végénél fogva hajlítani addig, amíg a végén egy néhány centis darab le nem törik. A letört rész az, amitől meg kell válnunk.

#4 Hogyan készítsük el jól a spárgát?

A spárgát javasolt cukros vagy nagyon enyhén citromos, sós vízben, kevés vajjal főzni, így ugyanis enyhe mellékíze teljesen eltüntethető. Ha egyben szeretnénk megfőzni, akkor állítva tegyük a fazékba úgy, hogy a csúcsát ne lepje el a víz, így a legzsengébb része, a hajtása csak gőzölődik. Semmiképpen ne használjunk alumínium edényt, mert szürkére színezi a zöldséget. A fehér spárga 15-20, a zöld nagyjából 10-15 perc alatt fő puhára. Ne főzzük túl a spárgát, és a magas hőfok sem ajánlott, mert a növény elveszti jellegzetes aromáját, és vitamintartalma is csökkenhet.

#5 Plusz egy leves

A fehér spárga tisztítása után keletkező „hulladéknak” és a fás szárvégeknek remek ízük van. Alapos mosás és főzés után spárgaalaplevet nyerhetünk belőlük, vagy pürésítést és szűrést követően ízletes krémlevest készíthetünk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.