Ír krémlikőrös torta kávés piskótával – ennél elegánsabb desszert az ünnepekre sem kell

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha azok között vagy, akik legszívesebben egész este innák a krémlikőröket, készíts egy tortát velük, így félreteheted a „csak még egy kis pohárka” – önámítást. Te csak megeszel egy sütit, amiben a édes likőr mellett egy kis kávé is segíti a délutáni rebootot.

A kesernyés kávé nagyon jól kihoz minden csokoládés ízt, és remek társa az édes krémeknek is. A sok hagyományos édesség között ez a különleges, likőrös lesz a király, aminek tejszínes krémjében egy kis mogyorókémet is elrejtettünk. 

Ezeket a fenyőfákat egy perc alatt megrajzolod olvasztott csokiból.
Fotó: Dragonvanish

Ír krémlikőrös torta kávés piskótával

Hozzávalók: 6 személyre

Hozzávalók

A tésztához::

  • 2 evőkanál kakaópor
  • 0,5 deci feketekávé
  • 6 darab tojás
  • 6 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál cukor
  • 1 mokkáskanál
  • 1 mokkáskanál sütőpor

A krémhez::

  • 5 deka vaj
  • 7 evőkanál mogyorókrém
  • 50 deka mascarpone
  • 0,5 mokkáskanál
  • 1 deci ír krémlikőr
  • 1,5 deci habtejszín felverve

Az étcsokis bevonathoz::

  • 10 deka nem túl keserű étcsoki
  • 8 deka tejszín
  • 1 csipet
  • 1 evőkanál ír krémlikőr
Clock icon
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 55 perc

Elkészítés

Állítsd össze a tésztát, majd süss belőle 3 lapot egy kisebb tortaformában. Ehhez verd fel a tojások fehérjét, majd dolgozd el óvatosan az egymással alaposan elkevert többi hozzávalóval, és oszd 3 részre. Süsd 170 fokon úgy 35 percen át a karikákat, de tűpróbával látni fogod, amikor már készen vannak. (Ha nem szeretnél 3 emelettel dolgozni, akár felezheted is a tésztát.)

A kémhez robotgéppel dolgozz el minden hozzávalót, a tölteléket felezd el, és töltsd meg vele a lapokat. Az egész tortát egy finom, krémlikőrös ganache vonja majd be, amihez csak össze kell olvasztanod az összetevőit, és amikor egy kicsit visszahűlt, bevonni vele a sütit. A sötét csokinak tökéletesen áll szinte minden dekoráció a szirupos narancshéjtól a cukorgyöngyökig, de önmagában is tökéletes, úgyis az íze a lényeg, ugye.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.