Így mentette meg apját a kisfiú azzal, hogy mém lett

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Spagettit ettem fehér pólóban, és nem lettem szószos – avagy az élethosszig tartó siker az efféle apróságokból indul. Ezt mutatja a Success kid néven elhíresült mém is, ahol egy kisfiú csak a homokban játszott, amikor anyukája képet lőtt róla. Ebből az ártatlan tengerparti mókából aztán világhír lett.

Nem létezik ma már különlegesebb műfaj, mint az internetes mém. Régen úgy lett valaki ismert arc, hogy éveken keresztül küzdött a hírnévért. Ma már elég csak fura grimaszokkal teli videókat feltenni a netre, amit aztán a humorra éhező nép levadászik. Emlékszel a kissrácra, aki a tengerparton zöld pulcsiban egy maroknyi homok felett erőlködik a kamerába? Ha nem, akkor bizonyára ma kötötték be a netet nálatok. Sebaj, elmeséljük!

Így kell homokot fojtogatni!
Fotó: Laney Griner / Flickr

Homokceleb

Ő Sammy, a 11 hónapos kisfiú, akiről a fotós édesanya, Laney Griner készített egy képet 2007. augusztus 26-án, majd feltöltötte Flickrre és a Getty Imagesre is. Az internet népe nem volt rest, 2008 januárjában több közösségi oldalon elkezdték profil- vagy avatarképként használni. Persze különféle humoros szövegekkel, mint „ki foglak ütni” vagy „rühellem a homokvárakat”. Nem sokkal később egy oldalon megjelent egy photoshopolt kép, amelyen a háttérben egy második gyerkőc áll egy összedőlt homokvárral, amit aztán több viccportál is felkapott, az orosz net pedig két pofára zabált.

A feltehetőleg síró-rívó gyerkőc a háttérben, aki alulmaradt a homokvárharcban
Fotó: KnowYourMeme

Pár év múlva új formát öltött a mém, ennek kapcsán újra felkapták, ekkor kapta az azóta is ismert Success kid nevet, ezt követően pedig már egyáltalán nem volt kétség, hogy örökké belénk (illetve az internet bitjeibe) ég a homokkal kezében örvendező kisfiú arca.

Mémmé válok, és megmentem apámat

Az, hogy a mém tényleg sikeres, akkor bizonyosodott be végleg, amikor az anyuka hét évvel később gyűjtést szervezett férje veseátültetésére a GoFundMe oldalán. Öt nap eltelte után a The Daily Dot cikket közölt az akcióról az édesanya levelével, amelyben elmeséli, hogy férje hetente 12 órát tölt a klinikán. Ezt egy Reddit-szerkesztő megosztotta, és innen indult a lavina: számtalan támogatót találtak, a Time, az E! Online, a Today, a Metro és több más lap is írt a gyűjtésről.

Galéria ikon

6

Galéria: Sammy, a success kid

Egy hét sem telt, a 75 ezer dolláros célt sikerült 13 ezer dollárral túlteljesíteni. Végül 101 ezer dollárral zárult a kampány. A mémmé vált gyerek megmentette az apját. Ez az igazi siker.

Kőbe vésett mémek

Ahogy telik az idő, egyre több a felbukkanó mém, így egyre több az is, amikre pár hónappal később már nem is emlékszünk. A Success kid viszont tényleg megmarad az örökkévalóságnak, igazi első generációs kontent. Ezt jelzi az is, hogy több reklámügynökség használta plakátjain mémes jelentésével, de a Fehér Ház is ezzel a képpel posztolta Twitterre a bevándorlási reformjáról szóló anyagot 2013-ban.

Idézőjel ikon

CB...Oh, baby! http://t.co/mXHzro9Zty #ImmigrationReform, pic.twitter.com/Ip13Ox88W1
— White House Archived (@ObamaWhiteHouse) 2013. június 19.

A fotós édesanya egyébként az évek során több képet is feltöltött Sammyről a Flickr oldalára, amelyekből többet megosztottak a Redditen, de ezek meg se tudták már közelíteni a homokban turkáló kisember képét. De hát ismerjük a felmelegített töltött káposzta tanulságát, nem?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?