8 sztárszínész 8 szerepe, amit letagadna, ha tehetné

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az internet világában már úgy éli a mindennapjait az ember, hogy tudja: bármit tesz, annak örökké nyoma van, mert a múlt visszakereshető és kitörölhetetlen. 15, 20 vagy 30 éve azonban ez még nem így volt.

Igazságtalan a világ, mert a régmúlt embere nem tudta, hogy egyszer majd jön egy olyan hálózat, amelyben minden megtalálható lesz. Különösen kínossá vagy éppen viccessé válhat mindez, ha hírességről van szó, hiszen az internetnek köszönhetően még azt is megtudhatjuk kedvenc színészeinkről, ami sosem történt meg velük. Az IMDb szinte tökéletes adatbázisának hála csemegézhetünk azokból a rég elfeledett klasszikusokból, amikben annak idején, még nevenincs kezdőként szerepet vállaltak. A válogatás azért is különleges, mert egyrészt érdekes látni, hogy egyes színészek, színésznők milyen régen álltak először kamera elé, másrészt pedig csodálkozhatunk, hogy milyen ócska szerepeket vállaltak el, de azt is jó látni, hogy milyen messze jutottak el azóta. Szörföljünk hát a múltban, és nézzük meg, hol kezdték a kedvenceink.

Ryan Reynolds

A Deadpoollal vált igazán nagyágyúvá, pedig ő se ma kezdte. Ha belegondolunk, hogy 22 éve tűnt fel a Sabrina, a tiniboszorkány tévéfilmváltozatában, akkor fogjuk a fejünket, mert rádöbbenünk, hogy Reynolds is képes öregedni, bármennyire is nem adja ennek jelét. De pillantsunk csak rá a fotóra: göndör fürtjeivel ő volt Sabrina udvarlója. A tévéfilmnek egyébként hazai vonatkozása is van, a magyar származású Takács Tibor rendezte, aki leginkább gyenge minőségű tini- és akciófilmjeiről ismert a szakmában, alkotásait szinte csak a kereskedelmi tévék tűzik műsorra a hajnali órákban. 

Ryan Reynolds a Sabrina, a tiniboszorkány című filmben
Fotó: Sonar Entertainment

Jennifer Aniston

Mielőtt hatalmas, ázott menyasszonyi ruhájában Rachel Greenként feltűnt volna a Central Perk pultjánál, Aniston egy 1993-as horrorfilmben szerepelt. A Gyilkos koboldban egy manó tiniket gyilkol, mert az egyikük ellopott tőle egy értékes aranyat. Vagy valami ilyesmi. Persze a biztonság kedvéért még hét folytatás készült neki, de a színésznő egy évvel később megcsinálta a debütjét, és nem kellett többé Zs-kategóriás agymenésekben szépelegnie.

Mila Kunis

Az internet rátalált és felkapta a színésznő egy korai reklámját, de kevésbé köztudott, hogy a feltörekvő csillag már A hetedik mennyországban is szerepelt. Egy évvel később már az Azok a 70-es évek című show-ban landolt, 1999-ben pedig a Family Guy egyik fontosabb mellékszerepében tündökölt. Nem látjuk, pedig nagyon is ott van: ő Meg Griffin angol hangja. A tini Mila nem unatkozott!

Mila Kunis és Aston Kutcher imádni való párosa az Azok a 70-es évek show-ból
Fotó: Fox

Kristen Stewart

Micsoda átok, ha egy sztárt a legrosszabb filmjéről ismernek. Kristen Stewart talán örökké a vámpírcsajszi marad a fejünkben: a 2010-es évek eleji Alkonyat-őrület jó időre megbélyegezte. Pedig alig volt 12 éves, és már Jodie Foster lányát játszhatta a Pánikszoba című David Fincher-thrillerben. Ha megnézzük a filmet, eszünkbe se jut a vámpírság és a sok fapofa, Stewart igen élvezetes játékot nyújt. De nem ez az első szerepe, hiszen a kénköves apokalipszisre ítélt Frédi és Béni élőszereplős változatának második felvonásában, a The Flintstones 2.: Viva Rock Vegas című förmedvényben is feltűnt 2000-ben.

Leonardo DiCaprio

Miután kis túlzással nehéz olyan szerepet találni az utóbbi időkből, amiért DiCapriót nem jelölték Oscarra, igazi felüdülés látni a Growing Pains című családi sitcomot, ami 1991 és 1992 közt futott az amerikai tévéképernyőkön. A mindössze 17 éves Leo viszont nem ekkor látott először kamerát: már 1979-ben, ötévesen bemutatkozott a Romper Room and Friends című sorozatban. (Ezért se kapott még Oscar-jelölést.)

Jennifer Lawrence

Emlékszel még arra, amikor a színésznő volt a legfrissebb csillag az égen? 2010-ben a Winter’s Bone – A hallgatás törvénye című film főszerepével lett híres, mindössze 21 évesen jelölték Oscar-díjra. Több se kellett, hirtelen minden filmbe őt tették, főleg miután tinibálvánnyá is vált Az éhezők viadalával, majd ő lett Mystique az X-Men-filmekben. Így aztán ha megnézzük Lawrence adatlapját, a 2010-es évek eleje felé számtalan olyan film is szerepel, ami fénysebességgel merült el a feledés mocsarában. Ilyen volt az Őrülten hiányzol című romantikus dráma, amiben annak ellenére, hogy másfél óra kínszenvedés, kifejezetten felüdülés Jennifer Lawrence-t ilyen pirospozsgás, kivirult arccal látni.

Miley Cyrus

Nem voltak olyan régen a Hannah Montana-filmek, sorozatok, tolltartók, ceruzák, bögrék, hogy elfeledjük (türelem, eljön az is), Miley Cyrus viszont nem volt mindig hippi, sem vadóc, sem tini popcsillag: 2003-ban még csak az a cuki kislány volt, akinek lennie kellett. Tim Burton emlékezetes és egyébként igen kiváló filmjében, a Nagy Halban játszott apró epizódszerepet.

Jake Gyllenhaal

Előre is elnézést kérünk a színésztől, amiért ezt felhánytorgatjuk, de tény, hogy mielőtt befutott volna a kultfilmmé vált Donnie Darkóban, már jó tíz éve a kamerák előtt mozgott. Kisebb mellékszerepek csurrantak-cseppentek neki, de volt főszerepe is, például A buborék srác című filmben, ahol egy különleges betegségben szenvedő fiút játszik, aki burokban él és nem tud mozdulni belőle. Egyszer viszont fellázad, és hordozható buborékot épít magának, hogy meghódítsa a szomszéd lányát… ezzel a szörnyeteg hajjal. Mindig nyugtáznunk kell, hogy sosincs vége az őrült hollywoodi agymenéseknek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.