Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Elég volt egy rossz helyen nőtt anyajegy, dúsabb szemöldök, egy vekni rozskenyér, vagy egyszerűen csak a jó öreg irigység és bosszúvágy, máris boszorkánynak kiáltottak ki férfit, nőt, gyereket, korra vagy vagyoni helyzetre való tekintet nélkül. 327 éve kezdődtek az első boszorkányperek Amerikában.
1692-ben Samuel Parris köztiszteletben álló tiszteletes kilencéves lánya furcsa rohamokat kapott, amik 11 éves nővérére is átterjedtek. A lányok a földön rángatóztak, hisztirohamokban tomboltak, vagy éppen érthetetlen, ismeretlen nyelven kezdtek el beszélni. Hiába hívtak hozzájuk orvosokat, senki sem tudta megmondani, mi állhat a háttérben – hacsak nem maga az ördög. Mivel tisztességes lányokról volt szó – hamar kiderült, hogy több másik gyereknek is hasonló tünetei vannak –, biztosra vették, hogy valaki megátkozta őket, és rájuk küldte a gonosz szellemet. A kérdés csak az volt, ki lehetett a bűnös. A hosszas faggatásra a lányok neveket kezdtek sorolni.
Sátáni erők a kis faluban
Senki sem tudta, honnan érkezhetett a titokzatos rontás. Az új-angliai Salem Village-ben így is évek óta kínlódtak a háborúk okozta gazdasági válság, az indiánok váratlan betörései, a puritánok és a protestánsok vallási vitái vagy a kemény telek miatt. Mary Beth Norton, a Cornell Egyetem professzora szerint a telepesek azért hittek a sötét erőkben, mert valamivel meg kellett magyarázni a megmagyarázhatatlant, a hisztériát pedig a wabanaki indiánok támadásai által kiváltott stressz okozta. A gonosz szellem jelenléte, a boszorkányság megmagyarázta, miért dúltak a háborúk, és végre felelősöket adott a gyászoló családtagok kezébe.
1692-ben a salemieknek egy lázadás miatt még kormányzójuk sem volt, aki rendet tett volna, a helyiek hát a maguk kezébe vették az irányítást. A hosszas kérdezősködésnek hála a lányok bevallották, hogy valószínűleg a falu magában beszélő koldusa, Sarah Good ronthatta meg őket, esetleg az idős, ágyban fekvő Sarah Osborne, aki egy örökösödési vitában szembe mert szállni a befolyásos Putnam családdal, illetve a tiszteletes bennszülött szolgája, Tituba. Március elsején mindhárom megvádolt nőt azonnal elfogták, és választhattak: vagy bevallják, hogy boszorkányok, ebben az esetben csak teljes vagyonuknak kell búcsút mondaniuk, vagy tagadnak, ami vallatással és fejük elvesztésével jár. Így is, úgy is bebörtönözték őket. Ahogy egyre több gyerek kapott rohamot, úgy emelkedett a megvádolt emberek száma is, amíg már a közeli nagyvárosban, Bostonban nem kezdték keresni a felelősöket. A félelem, és a belőle kinőtt hisztéria gyanússá tett az égvilágon mindenkit, a vádhoz pedig elég volt álmot vagy látomást látni valakiről (mondjuk, arról, akit amúgy is ki nem állhattak).
Pár hetes csecsemő a börtönben
Addig szedték össze a boszorkányokat, míg meg nem teltek a börtönök mind Salemben, mind a közeli településeken. Százötven embert gyanúsítottak meg, férfiakat, nőket, gyerekeket – Sarah Good négyéves kislánya, Dorcas is köztük volt – egyaránt, közülük nyolcvanat vetettek börtönbe. Akire csak rávetült a gyanú, már nem tisztázhatta magát, ahogyan azok sem, akik nem vettek részt a hajtóvadászatban – merte csak bárki megkérdőjelezni a vádlottak bűnösségét, hamar a rács rosszabbik oldalán találta magát. Így járt John Proctor és várandós felesége, Elizabeth is, akik felemelték a szavukat a perbe fogottak ártatlansága mellett. Sokan már a börtönben megbetegedtek és meghaltak, az idős Sarah Osborne, illetve Sarah Good újszülött babája sem bírták a megpróbáltatásokat – a vallatások során a legnagyobb nyugalommal kínozták és vetették alá megaláztató vizsgálatoknak a rabokat. Ez utóbbira azért volt szükség, mert úgy vélték, a boszorkányok familiárisaikat, azaz állat képében megjelenő ördögi szellemtársukat táplálták a testükből kiálló részekkel (gondoljunk csak anyajegyekre, sérvre vagy épp kizáródott aranyérre) – kvázi szoptatták őket cserébe a varázserőért.
Aki bűnösnek vallotta magát, azt megölték – aki nem, azt is
A nyárral elkezdődtek a perek, az unalmas kisvárosi élet pedig alaposan felbolydult. Havonta egy alkalommal gyűltek össze ítélkezni a bíróságon, ahol egyetlen kivétellel mindenkit vagyonelkobzásra és halálra ítéltek. Az akasztófa elől csak az menekülhetett, aki megnevezte további boszorkánytársait, akikkel nyilvánvalóan rendszeresen összeültek ördögi tanácskozást tartani. Még így is összesen 19 boszorkányt akasztottak fel – bár volt köztük hat férfi is, például egy lelkipásztor és egy közrendőr is, aki megtagadta a „bűnösök” letartóztatását – és egy férfit halálra kínoztak. Ő volt Giles Corey, egy nyolcvanadik életévét taposó földműves, akit nyújtópadon, kövekkel a mellkasán kínoztak három napig, mivel nem vallotta magát bűnösnek, és nem volt hajlandó megnevezni egyetlen cinkostársát sem.
Ki tudja, mi történik, ha nem avatkozik közbe az új kormányzó?
A boszorkányság vádjával börtönbe zárt emberek éveket töltöttek a rácsok mögött, de hogy nem haltak meg mind, az részben Massachusetts új kormányzójának, William Phipsnek is köszönhető. A férfi újraszervezte állami közigazgatást, és részben Increase Mather, a Harvard elnökének kérelme hatására – Mather feleségét is megvádolták – az összes helyi bíróságon berekesztette a boszorkánypereket. 1693 lett, mire a vádlottakat fel tudta mentetni, és nemcsak a szabadságukat adta vissza, de elkobzott vagyonukat is.
Az ördögi növény
Ha lett volna az 1600-as évek végén megfelelő mikroszkóp vagy csak egy hozzáértő természettudós, mindjárt lelepleződött volna a rohamokat kiváltó igazi bűnös, az anyarozs. Az elnevezés egy hallucinogén hatású gombafajt takar, amely a rozs kalászán fejlődik, majd a kenyérbe, és onnan az emberek szervezetébe kerül. Minél csapadékosabb az időjárás, vagy tárolják rossz körülmények között a rozsszemeket, annál nagyobb számban jelenik meg. Hosszú távú fogyasztása nemcsak dührohamokat és furcsa viselkedést, de akár a végtagok elvesztésével járó érszűkületet is okozhat.
Soha nem lesz vége
Az egész világra kiterjedő boszorkányüldözések során a 14–18. században százezer embert vádoltak meg, és ötvenezret ki is végeztek közülük. Az igazán komoly üldöztetés 1484-ben indult meg, miután VIII. Ince pápa bullát adott ki a boszorkányság ellen, majd 1486-ban két német Domonkos-rendi szerzetes kötetben foglalta össze, mit kell tenni a vasorrú bábák üldözése érdekében. Hazánkban az 1500-as évektől kezdve egészen az 1700-as évek végéig fogtak perbe boszorkánysággal vádolt embereket – a magyar Salem Szeged volt –, az utolsó magyar boszorkányt 1762-ben fejezték le. A boszorkányüldözés minden tiltás ellenére igazából sohasem szűnt meg. Közép- és Dél-Afrika, illetve India egyes területein a mai napig üldözik azokat, akiknek babonás varázserőt tulajdonítanak.
Salem Village-et ma már Danversnek hívják. 1697-ben 12 esküdt és egy bíró kért nyilvánosan elnézést a boszorkányüldözésért, a kormányzó pedig böjtölést és imádkozást rendelt el. 1711-ben anyagi kárpótlást kaptak a boszorkányként bebörtönzött vagy megölt nők és férfiak családtagjai, illetve jó hírnevüket is helyreállították – már amennyire ez utólag lehetséges. Massachusetts állam 1957-ben kért hivatalosan is bocsánatot a boszorkányüldözésért, 1992-ben pedig emlékhelyet hoztak létre. 2001-ben szobrot állítottak ki Salemben, rajta a boszorkányként elítéltek neveivel, amit azóta is gyakran szemlélnek meg a tömegesen érkező turisták. Danvers ma is kiválóan profitál az egykoron történtekből.
