Ki hal meg legközelebb a Trónok harcában? Így következtetheted ki

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Életben maradni a Trónok harca című sorozatban még a legerősebb karakterek számára is nagy kihívást jelent. Szakemberek vizsgálták, mitől függ, hogy egy szereplő hány évadot él túl.

A Study Finds számolt be az ausztrál Macquarie Egyetem kutatásáról, melyben megfigyelték az első hét évad összes kulcsfontosságú karakterét. A tanulmány a szereplők nemét, társadalmi helyzetét, hűségének mértékét, vallását, valamint foglalkozásának típusát is elemezi.

Hűséges nők? Tuti a túlélés!

A kapott eredmények szerint a szereplők túlélési esélyét növeli, ha az illető amellett, hogy nő, még hűséges típus is. Ezzel szemben nagyobb eséllyel távozik a sorozatból az, aki alacsony társadalmi rétegből származik.

Erre az egyik legjobb példa Tyrion Lannister, aki származását tekintve magasabb rendű, azonban a sorozat alatt, apja meggyilkolása mellett a Lannister-ház ellen fordult, hogy csatlakozzon Daenerys Targaryenhez, tehát hűségesnek egyáltalán nem mondható.

Na, te mire tippelsz, ki éli túl?
Fotó: Shutterstock

Számszerűsítve

A hét évad során 13 lefejezés történt, és csupán két karaktert ért természetes halál. A halálesetek leggyakrabban, 63 százalékban támadás következtében, 24,4 százalékban hadviselés során, 5,4 százalékban pedig törvényes kivégzések alkalmával történtek. A vég 80 százalékban Westerosban érte a szereplőket.

Idézőjel ikon

Nagyon magas a halálozási arány a Trónok harca karakterei között,

hiszen a hetedik évad végére több mint a szereplők fele – 330 ember közül 186 – halt meg, jellemzően erőszakos körülmények között – nyilatkozta a kutatás vezetője, dr. Reidar Lystad. A kutatócsoport megpróbálta azt is megjósolni, hogy a sorozat végén ki foglalja el a Vastrónt. És bár a fenti adatok nem okoznak meglepetést a rajongók számára, segítségükkel könnyebben valószínűsíthető a végkifejlet.

A statisztikák szerint egyetlen epizód során egy órán belül körülbelül 14 százalék esély van arra, hogy valaki meghal. A karakterek életben maradásának ideje 11 másodperc és 57 óra 15 perc közé tehető, átlagosan tehát 28 óra és 48 perc. Ekkora veszélynek kitéve nem is csoda, hogy a sorozat szereplői egyes személyiségzavarok jellemzőit is magukon viselik.

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.