Kezet fogtam Chuck Norrisszal, és túléltem

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az élő legendát ismerjük, a színész mögötti igazi hőst már lehet, hogy kevésbé. Chuck Norris, a halhatatlan akciósztár Budapesten járt, a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Gálája keretében szombaton este prédikált, ma pedig kérdéseinkre válaszolt.

Jól ismerjük a mémeket és tényeket Chuck Norrisról. Az ember, aki elszámolt végtelenig. Kétszer. Az ember, akit megharapott a királykobra, s öt szenvedéssel teli, hosszadalmas nap után meghalt. A kobra. Az ember, aki azért nem lehetett az ókorban gladiátor, mert az oroszlánok nem egyeztek bele.

Amiről viszont kevesebb szó esik, hogy Chuck Norris jóval több ennél. Nemcsak halhatatlan filmsztár és akcióhős, hanem egy rendkívüli, nyitott ember, akinek a hírnév másodlagos, öt gyerekét igaz istenhitben nevelte fel, feleségével pedig boldog házasságban él.

Örökké fiatal

A rendkívül fiatalos formáját elmondása szerint az edzés és életcélja, az istenhit adja. A 78 éves színész betegen született, és amikor édesanyja keblére ölelte, akkor azt mondta: „Isten megmentett téged, mert terve van veled.” Persze mi egyből arra gondolunk, hogy igen, mennyivel kevesebbek lennénk a filmjei nélkül, ami való igaz, élete viszont messzebbre nyúlik ennél. 18 évesen egy dél-koreai légi támaszponton szolgált, de sosem harcolt, viszont négyféle küzdősportban is fekete övet szerzett. Visszatérve az Államokba karateiskolát nyitott, majd átnyergelt a filmiparba. Ám az a bizonyos terv sokkal több lett ennél.

Csak egyszer bukott el

1972-ben találkozott Bruce Lee-val egy harcművészeti bemutatón, akitől aztán szerepet kapott a következő filmjében. A Sárkány útja rosszfiúja lett, és itt történt az, ami igazán hihetetlen: Lee legyőzte Norrist. Ez volt az utolsó eset, amikor ilyen történt, és ez is természetesen azért, mert az amerikai akcióhős hagyta magát. A színész most elmondta, hogy februártól visszatér a ringbe, következő filmjében pedig egy Nascar-mozit fog forgatni, és a versenyvolán mögül fog akciózni. Több részletet nem árult el, de azt azért igen, hogy most is ki fogja ütni a rosszfiúkat. Nevetve tette hozzá:

Idézőjel ikon

Mindig legyőzöm a rosszfiúkat.

Chuck Norris felvette utoljára híres kalapját, melyet aztán elárvereznek. A begyűjtött pénzből a Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekeket fog segíteni
Fotó: Dívány

Egyszer olyan gyorsan kelt fel, hogy látta magát aludni

Nagyon viccesnek és találónak érzi a róla kitalált abszurd tényeket – mondta a beszélgetésen. „Megtisztelő, ugyanis ezekkel kapcsolódni tudunk a fiatalokhoz is”, ezek eszközök lehetnek egy nagyobb ügy érdekében – jegyezte meg a felesége. Mindketten szolgálatot végeznek ugyanis problémás, nehéz sorsú gyerekek megsegítésére, akikből eddig több mint százezret értek el. Pont ezért fogadták el a Baptista Szeretetszolgálat meghívását is: a Cipődobozos Gála ajándékozása nagyon is az akciósztár profiljába illik. Gena szerint pedig külön öröm, hogy ezek a humoros tények segítik a munkájukat – még ha nem is közvetlenül.

A hősök nem mindig viselnek köpenyt

Kevésbé köztudott, de híres sorozatát, a Walker, a texasi kopót azért hagyták abba, hogy Chuck a felesége mellett lehessen, aki ikreikkel veszélyeztetett terhes volt. A CBS persze morgott a Walker miatt, marasztalni akarta őt, de Chuck hajthatatlan volt. Az orvosok abortuszt ajánlottak, ám Gena hallani sem akart róla. Imádkoztak, sőt imádkozott értük a fél világ: az ikrek pedig egészségben megszülettek. Felesége a végén ennyit tett hozzá: „Ilyen egy igazi férfi.” És valóban, habár a színész örök népszerűséget és halhatatlan karriert tudhatott már maga mögött, ezzel a döntésével le is tette a lantot, ezután már csak pár olcsó filmben tette tiszteletét, no meg Stallone 2012-es A feláldozhatók második etapjában vállalt egy beugrót.

A találkozó kitűnő hangulatban telt. Chuck Norris és felesége, Gena
Fotó: Dívány

Chuck Norris egyébként bevallotta, hogy magánemberként se más, mint amilyennek a filmben látjuk: mindig arra törekedett, hogy saját magához alakítsa karakterét. Amikor a CBS felkérte a Walker, a texasi kopó főszerepére, akkor a csatorna egy szenzációhajhász, sokkal erőszakosabb tévésorozatot szeretett volna, valamint azt, hogy Walker nőcsábász legyen. Ezt Norris elutasította, nem illett a személyiségéhez, és ennek a döntésének is tulajdonítja többek közt azt, hogy a sorozat ennyire sikeres és legendás lett.

Megszorítottam a kezét és…

És nagyon féltem, hogy pórul járok. Persze túléltem. A Norris házaspár elképesztő lazasággal és közvetlenséggel volt irántunk. Eszünkbe se juttatta azokat a sztárokat, akik kénytelen-kelletlen válaszolnak a feltett kérdésre. Az látszott rajtuk, hogy rajongóikat tényleg szeretik. A szervezők kérték ugyan, hogy ne támadjuk le őket aláíráskéréssel és képekkel a sajtótájékoztató után, mégis Chuck volt az, aki elindult felénk, hogy autogramot osztogasson, és valóban találkozzon velünk. Mindezt örömmel és teljes természetességgel tette. A szombat esti gálát is dicsérte, elképesztő élménynek nevezte a magyar emberekkel való találkozást. „Legszívesebben mindenkit megöleltem volna” – mondta.

Nem először járt egyébként Budapesten az akcióhős: évekkel ezelőtt filmjét promózta itt, most pedig feleségével együtt nyilatkozták azt, hogy a magyar főváros a legszebb. Pedig ma cudar idő volt, szemerkélt az eső, és köd is volt… bár gondolom, Chuck Norris szuperhőslátásának köszönhetően (mellyel csukott szemmel 200 méterre lát el), nem okoz gondot a nyárias, napsütéses Budapestet látnia.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.