Idétlen gumiarc mögött brilliáns színész - Jim Carrey 4 felejtehetetlen, drámai alakítása

Olvasási idő kb. 4 perc

Éppen 15 éve mutatták be itthon A minden6ót, Jim Carrey egyik legnépszerűbb filmjét, mi pedig összegyűjtöttük a kanadai színész azon filmjeit, ahol épp nem gumiarcával nevettet, hanem inkább megríkat.

Ha Jim Carrey nevét halljuk, akkor az őrült grimaszok jutnak eszünkbe és olyan filmcímek, mint a Dumb és Dumber, Az igenember, no meg persze az Ace Ventura és A maszk. „Gumipofa” a 90-es évek koronázatlan filmes humoristája, aki számtalan vidám pillanatot ajándékozott nekünk. Hiba lenne azonban elhaladni a megdönthetetlen tény mellett, hogy Carrey a filmtörténelem valóban egyedi figurája, aki olykor a drámát és a vígjátékot tökéletesen egybe tudta gyúrni.

Már csak azért is, mert Jim Carrey egyéniség, távolról sem egy színtelen-szagtalan színész: mindig kitűnt a sorok közül. Gyerekkorában minden héten öt-tíz percet kapott az osztályfőnökétől a tanórából, hogy vicces történeteivel és beszólásaival szórakoztassa  az osztályt. A nehéz sorsú családból származó tinédzserre pedig felfigyelt egy nevesebb humorista és gyakorta szerepeltette műsorában- innen tendált lassan a filmes karrier felé.

A szekér 1994-től indult be igazán , amikor ugyanabban az évben három sikerfilm is mozikba került a főszereplésével. Az Ace Ventura, A maszk és a Dumb és Dumber is kasszát rabolt a mozikban, Jim Carrey pedig egy életre belopta magát a köztudatba- még ha őrült karaktereivel önként is vette magára a beskatulyázás elkerülhetetlen sorsát. Mára azonban talán már sikeresen kitört ebből   - az utóbbi években inkább aktív festőként jeleskedik, mint a kamera előtt nevettet. Közéleti témában alkot és a Twitteren osztja meg munkáit.

Az Ember a Holdon című filmben nyújtott alakításáért 2000-ben Golden Globe-díjat vehetett át.
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

Jó napot, jó estét és jó éjszakát!

Karrierjében egyértelmű ugródeszka volt a Truman Show, melyben zseniálisan vegyül a kemény dráma és az elgondolkodtató mondanivaló a felhőtlen vígjátékkal. Truman Burbank ugyanis egy tévés műsor főszereplője úgy, hogy nem is tud róla. Élete egy hatalmas show, melyet milliárdan követnek világszerte. Élőben. Minden hamis körülötte - barátai, kollégái, még felesége is csak egy hollywoodi színésznő. Truman viszont napról napra egyre több furcsaságot vesz észre, és lassan rájön az évtizedek óta lappangó titokra.

A szerepért Golden Globe-ot is kapott, a film pedig azóta igazi klasszikussá vált. Nem hiába, hiszen üzenete örökké aktuális és korszerű. Sőt, 1998-ban jövőt is idéz,  hiszen akkor még nem voltak népszerűek a bentlakásos reality showk: az első Big Brother csak 2001-ben indult. Ugyanakkor ennél több mondanivalóval bír, az ember és feljebbvalója kapcsolatát veszi górcső alá, stúdióméretűre kicsinyítve világunkat , ahol a bizalom, az őszinteségés a szeretet már inkább játék és álarc, mint igazság.

Sokoldalú alkotás, melynek epikus és rendkívül izgalmas befejezése elképesztő erővel bír. Jim Carrey hű magához: a gumiarc itt is megjelenik, a poénok sem maradnak el, ám a dráma mégis sokkal nagyobb és mélyebb hangsúlyt kap.

Az a bizonyos január 17-e

Andy Kaufman, a híres humorista 1999-ben lett volna éppen 50 éves, ezért Milos Forman az Ember a Holdon című filmjével akart tisztelegni előtte. Méghozzá Jim Carreyvel a főszerepben, akinek elmondása szerint nagy példaképe volt az amerikai komikus - főleg, hogy ugyanazon a napon ünnepelnék születésnapjukat: január 17-én. Éppen tavaly egy dokumentumfilm látott napvilágot a Netflix égisze alatt, amelyben láthatjuk, Carrey hogyan formálta meg a humorista karakterét úgy e filmben, hogy a forgatás után sem vedlette le a forgatókönyvben megírt személyiségét. Kaufman egy briliáns elme volt, mégis rettenetesen nehéz eset, ez pedig így, Carry átütő alakítása miatt pedig a film forgatását is döcögőssé tette. A színésznek nagyon nehéz dolga volt: egy zsenit kellett eljátszania a vásznon. A forgatásokon megtiltotta például, hogy valaki is a valódi nevén hívja és gyakorta történt, hogy Andy Kaufman tért haza Jim Carrey otthonába. A kanadai színész itt is megmutatta, hogy jóval több, mint holmi gumiarc, játéka a szakma magasiskolája. Alakításáért megérdemelten vihette haza a Golden Globe-ot.

Válassz életet!

A rendezők is egyértelműen látták benne a potenciált, Jim Carrey pedig többnyire érdekes projekteket vállalt. Ilyen volt a 2001-es Mi lenne ha? című dráma is, melyben  egy politikailag meghurcolt forgatókönyvírót alakít az ötvenes években, aki miután a stúdiók felbontják a szerződését, bánatában felönt a garatra és részegen egy folyóba hajt. A vad vízsodrásban az életéért küzd, s miután elveszíti eszméletét, egy különös kisvárosban ébred, ahol a helyiek felismerni vélik benne rég elveszett falubelijüket. Ahogy egyre többet tud meg erről az eltűnt ifjúról, felmerül benne a kérdés, vajon melyik életet is kell választania.

Bár Frank Darabont filmje messze nem olyan zseniális, mint az előző kettő, mégis különleges élménnyel szolgálhat, és Jim Carrey újfent megmutatja, mire is képes.

Valentin nap… A képeslapgyártók ünnepe

Szól Joel Barish azon a szürke délutánon, amikor aztán véletlenül összefut régi barátnőjével. Ebben eddig semmi furcsa sincs, de akkor igazán megdöbben, amikor rájön: volt kedvese kitöröltette agyából kapcsolatuk minden emlékét. Joel kétségbeesetten keresi fel az eljárás fejlesztőjét, hogy ő is igényelje a memóriatörlést, s a doktor munkatársai a helyszínre érkezve egész éjjel ezen fáradoznak. Ám Clementine, a vörös hajú, szépséges lány és a boldog kapcsolat emléke olyan erősen él Joelben, hogy úgy tűnik, nem tudja kiverni fejéből.

Sokan tartják Jim Carrey legjobb filmjének, pedig nem csak az övé: Kate Winslet is élete tán legjobb alakítását nyújtja (Oscarra is jelölték érte), a film pedig egy igazán erős drámai vonalat húz végig nézője előtt. A rendező Michael Gondry érzékien mutatja be az elfeledni kívánt kapcsolat boldog és boldogtalan pillanatait. Érdekes megfigyelni, hogy a borús és szürke színvilággal hogyan állítja szembea boldogság és a szerelem gondtalanságát, felütve bennünk a filmben cikázó konfliktust és kettős érzelmet, a főhős Joelben Clementine emlékéért dúló harcot. És ahogy a végére érünk, látjuk, hogy az igazi szerelem valóban nem a Valentin napi képeslapokban rejlik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.