Ez a klasszikus színkombináció garantáltan feldobja az otthonod!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Aki nagyon fél a színektől, megpróbálhatja szép lassan, párnánként becsempészni a nappaliba a citromsárgát. Bár néhány lakberendező szerint már kicsit lejárt lemez.

A szürke és a sárga egyrészt harmonikus elegyet alkot egymással, másrészt modern és a szokásos színkombinációknál váratlanabb párosítás is. Ráadásul még Rothko is látott benne fantáziát. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy vajon végleg legyűrte-e az előző évek egyik legnépszerűbb színkombinációját a sok rózsaszín és lila.

Működik, de unalmas

Az Apartmenttherapy-nek nyilatkozó belsőépítészek egyike, Maggie Cruz szerint is jó ötlet összeházasítani a két színt, a semleges szürke kiváló eszköz ugyanis a vakító sárgák ellensúlyozására. Cruz szerint ennek ellenére unalmas már a párosítás, különösen, ha geometrikus mintákon tűnik fel a kombináció. Ő mostanában inkább a rózsaszínt és a körömvirágot látja egyébként szívesen egymás mellett.

Menő/nem menő?
Fotó: Shutterstock

Továbbra is jó választás

Egy másik belsőépítész, Jessica Schuster ugyanakkor továbbra is ugyanúgy rajong a színkombinációért, mint pár évvel ezelőtt.

Idézőjel ikon

Imádom, hogy ilyen sok mindenre jó! Annyi különböző variáció létezik, csak rajtad múlik, mihez kezdesz vele - lelkendezett Jessica

Szerinte külön-külön nem egyszerű feladat kiválasztani a megfelelő sárgát vagy szürkét, egyszerre szerepeltetni ugyanakkor kifejezetten izgalmas feladat a két színt. A szürke falak és egy citromsárga kanapé kombinációja is jól mutathat, a színekkel óvatosabban vágyók pedig egy-egy kisebb kiegészítővel is elkezdheti a lakás kicicomázását.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.