Lepkét kergetett a repülőn, leszállították

Van, aki csak italokat akart átcsempészni a turistaosztályon ragadt barátaihoz, de akadt olyan is, aki vélt vagy valós - ez vitatott – lepkéket kergetett az utastérben.

Ebben a kategóriában tényleg nem könnyű győztest hirdetni. A legutóbbi versenyzőt például azért szállították le, mert túlságosan is jószívűnek és lojálisnak bizonyult: mindenáron át akart csempészni egy ingyen italt az első osztályról a turista osztályon utazó barátainak. Miután szóltak neki, hogy egyszerre csak egy italt rendelhet, azt hazudta, hogy az egyik a mellette utazónak lesz, majd megindult a turista osztály felé a piával. Miután rajtakapták a dolgon, azt mondta, hogy csak vécére megy, majd összeszólalkozott a szigorú utaskísérőkkel, ami gyorsan a leszállításához vezetett.

shutterstock 598449728

Ő csak jót akart

Ahogy azt az Independent gyűjtése is jól példázza, számtalan más módon is el lehet persze érni, hogy leszállítsanak valakit egy járatról. Egy négytagú családot például azért távolítottak el a helyszínre siető rendőrök, mert egyszerűen nem tudtak megegyezni az utaskísérőkkel, hová rakják a velük utazó méretes születésnapi tortát. Először a fejük fölé, majd a lábuk alá rakatták velük a tortát, de a személyzet egyik tagjának ez sem volt elég jó, ez pedig olyan parázs vitát szült, hogy végül nem csak a tortát, hanem az egész családot leparancsolták a gépről.

„Maga túl nagy!”

Egy 215 centis orosz röplabdást azután távolították el egy Moszkvába tartó járatról, mert nem fértek el a lábai. Az egyik stewardess szerint a sportoló lábai akadályozták a közlekedést. Tágasabb helyet nem találtak, így hát leszállíttatták a felbőszült óriást.

Kilógott a segge

Az sem mindegy persze, hogy viseli valaki a farmerét. Egy chicagói férfit ugyanis azért távolítottak el az utaskísérők és a hatóságok, mert „kilógott a segge”. A férfi nem volt hajlandó felhúzni a gatyáját, és bár egy testrésze sem kandikált ki a nadrágja alól, a napközis tanárrá változó utaskísérő szavai hallatán „agresszívvá és kezelhetetlenné” vált.

„HOGY MIT MONDTÁL?!”

Ennél sokkal kevesebb is elég ugyanakkor ahhoz, hogy felbőszítsen valaki egy utast. Egy amerikai például azon akadt ki, hogy boldog karácsonyt kívántak neki az utaskísérők. Nem is csak egyszer: kétszer is! Az első karácsonyozásra is agresszíven reagált az utas, amikor azonban egy másik stewardess is kellemes ünnepeket mert kívánni neki, végleg elszabadult a pokol, a tomboló férfit pedig el kellet távolítani.

shutterstock 105128279

A lepke

Egy Los Angeles – Honolulu járaton esett meg, hogy az egyik utas úgy vélte, egy lepkét lát az utastérben. A lepke egy ülés zsebéből indult útjára a felbőszült utas szerint. Ő ugyanis nem megcsodálni szerette volna a kecses kis lényt: agyon szerette volna csapni. Követte is a vécébe, mindezt azonban olyan feltűnően tette, hogy a személyzet azt hitte, bomba van nála. A kapitány kihívta a rendőröket, a lepkegyűlölő utast pedig letartóztatták - annak ellenére, hogy valószínűleg se bomba, se lepke nem volt nála.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek