22 érdekesség a hollywoodi hírességek sétányáról

Tudtad, hogy nem csak színeszek kaphatnak csillagot a hírességek sétányán, hanem mesehősök is?

Március 4-én 90. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát, és mi már tűkön ülünk, mert annyi jó színész és film van, aminek szurkolhatunk. Személyes kedvencem Gary Oldman a Legsötétebb órában Churchillként nyújtott eszméletlen alakításáért. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéért pedig az egész ország izgul. Hogy hangolódjunk a sztárkavalkádra, elhoztunk nektek néhány érdekességet a Mental Flosstól a hollywoodi hírességek sétányáról

1. Az ötlet 1953-ban született

A hírességek sétányának ötlete E. M Stuartnak, a hollywoodi kereskedelmi kamara elnökének fejéből pattant ki 1953-ban, a munkálatok megkezdése előtt hét évvel. Az elképzelést, mint marketingstratégiát javasolta egy olyan közösség dicsőségének fenntartására, amely a világ minden pontján csillogással és izgalommal egyenlő.

2. Az eredeti ötletben karikatúrák is szerepeltek

Időbe telt, mire kialakult a sétány koncepciója és színösszeállítása. Voltak elképzelések, amelyek szerint a csillagokban a sztárokról készült karikatúra is helyet kapott volna. A járdát ekkor még a barna és a zöld színek dominanciájával képzelték el. Ezeket az ötleteket végül elvetették, a karikatúrák kivitelezése túl komplikáltnak tűnt, a sétány tervezett színei pedig nem passzoltak az épülethez, amit a Mr. Hollywoodként ismert, C. E. Toberman építtetett a Hollywood Boulevardon.

GettyImages-463779762
Fotó: Kevork Djansezian / Getty Images Hungary

3. Négy kategória stratolt

Eleinte csak négy kategóriában kerülhettek ki a hírességek nevei a sétányra: mozifilmben, televízióban, zenében és rádióban. Mára már társult hozzájuk egy ötödik kategória is, az élő előadás, amibe például a színház is tartozik.

4. A nagyközönségnek várnia kellett

Az első nyolc híresség (Olive Borden, Ronald Colman, Louise Fazenda, Preston Foster, Burt Lancaster, Edward Sedgwick, Ernest Torrence és Joanne Woodward) csillagát csak 1958. augusztus 15-én láthatta először testközelből a nagyközönség.

5. Perek a csillagok körül

A hírességek sétányának leleplezését két per is megelőzte. A közeli ingatlantulajdonosok nem örültek a sétány építésével járó 1,25 millió dolláros adónak, az indított pert mégsem nyerték meg. A második esetnél Ifjabb Charlie Chaplin követelt 400 ezer dolláros kártérítés, amiért apját nem választották be a csillagok közé. A követelését 1960-ban elutasították, Chaplin pedig 1972-ben megkapta a neki kijáró helyet a sétányon.

6. Stanley Kramer az elsők között a folytatásban

Miután 1960. február 8-án folytatódtak a munkálatok, elsőként Stanley Kramer kapott csillagot, aki A megbilincseltek, a Majomper, az Ítélet Nürnbergben és a Bolond, bolond világ rendezőjeként vált híressé.

7. Többségben a mozisztárok

A sétányon szereplő több mint 2600 név 47 százaléka mozi sztár, a tévés sztárok 24 százalékkal követik őket. A zene kategória csillagai 17 százalékot, a rádióé 10 százalékot, az élő előadásé pedig mindössze 2 százalékát képviselik a sétány lakóinak.

Muhammad Ali
Muhammad AliFotó: J. P. Aussenard / Getty Images Hungary

8. Muhammad Ali a sétányon

2002-ben Muhammad Ali is csillagot kapott a sétányon, miután megállapították, hogy a box is egyforma performanszt képvisel. Ali csillaga az egyetlen, amire nem léphetsz rá, ugyanis a sportoló kérésére a Dolby Színház falába építették, mondván, ne gyalogoljanak át olyanok a nevén, akik nem tisztelik.

9. Bárki ajánlhat sztárt a sétányra

Nem vicc, valóban bárki, akár egy rajongó is beajánlhatja kedvencét a hírességek sétányára. Egyetlen kikötés van csupán: az itt megtekinthető ajánlónak tartalmaznia kell az illető beleegyezését.

10. És persze ott van az a 40000 dollár is

Minden nevezőnek biztosítania kell egy szponzort is, aki vállalja a csillag elékszítésének, telepítésének és karbantartásának 40000 dolláros költségeit is.

11. Posztumusz a sétányon

Természetesen posztumusz is lehet a sétányra kerülni, de a hírességnek ehhez már legalább öt éve halottnak kell lennie.

12. Kötelező díszvendég

1968-tól a csillagok leleplezéséhez kötelező a díszvendég kÍsérete. Az egyetlen, aki ezt megkérdőjelezte Barbara Streisand volt, aki 1976-ban kapott helyet a sétányon. Később, 1988-ban mégis megjelent férje, James Brolin oldalán csillagának leleplezésekor.

Barbara Streisand és James Brolin
Barbara Streisand és James BrolinFotó: Frank Trapper / Getty Images Hungary

13. 450 csillag lekerült a metrófelújítások miatt

1994-ben 450 csillag került le a stéányról a metrófelújítások miatt. Többek között Elvis Presley, Marilyn Monroe, Walt Disney, Bob Hope, Groucho Marx, Gene Kelly, Arnold Schwarzenegger és Charley Chaplin. Három évet vártak egy raktárban, hogy visszekerüljenek méltó helyükre, amíg a Hollywood Boulevard két új metrómegállójának építési munkálatai zajlottak.

14. Egy sztár több csillaggal

Egy sztárnak nem csak egy csillaga lehet. Bob Hope, Roy Rogers, Mickey Rooney és Tony Martin például négy kategóriában is szerepelnek a sétányon, és több mint 30 híresséknek három csillaga is van, mint Bing Crosby, Dean Martin, Frank Sinatra és Jack Benny.

15. Kettő Harrison Ford, három Michael Jackson

A csendes, zöldfülű Harrison Ford 1960-ban szerzett csilagot, Harrison "Han Solo" Ford pedig 20003-ban. Michael Jackson, mint rádiós személyiség, és mint a Pop Királya is szert tett a csillagra 1984-ben. 

GettyImages-88687633
Fotó: Michal Czerwonka / Getty Images Hungary

16. Gene Autry a csúcstartó

Gene Autry mind az öt kategóriában zsebelt be csillagot a sétányon.

17. A fikciós hősök is számítanak

16 fikciós karaktert is találhatunk a hírességek sétányán: az első Mickey egér volt 1978-ban, őt követte Tapsi Hapsi, Hófehérke, Fakopáncs Frici, a Nagy Madár, a Simpson család, a Fecsegő tipegők, Breki, a béka, Donald kacsa, Gozdilla, Micimackó, a mumpicok, Shrek, Csingiling, a Muppetek és Snoopy. Idén Minnie egéren a sor. 

GettyImages-57320834
Fotó: Michael Buckner / Getty Images Hungary

18. Öt csillagot is elraboltak

Gregory Peck ellopott csillaga soha nem került elő, Jimmy Stewartét és Kirk Douglasét azonban megtalálták az egyik építőmunkás otthonában. 

19. Időkapszula a hírességek sétánya alatt

A hírességek sétányának 50. évfordulójának ünnepségén 2010-ben időkapszulát helyeztek el a sétány alatt. Bob Barker üzenetet is hagyott benne: "Ivartalanítsd a házi kledvenced!". A kapszulát 2060-ban fogják kinyitni. 

20. Sok-sok Barrymore

A Barrymore családhoz tartozik a sétányon a legtöbb csillag, kapott John, Ethel, John Drew, Drew és két Lionel.

Drew Barrymore
Drew BarrymoreFotó: Gregg DeGuire / Getty Images Hungary

21. Történnek elírások

2010-ben Julia Louis-Dreyfus nevéből kifelejtették a kötőjelet, 1992-ben pedik Dick Van Dyke nevét írták rosszul, "Vandyke"-nak. 

22. 2018-as csillagok

Idén  Mark Hamill, Jeff Goldblum, Jennifer Lawrence, Gillian Anderson, Lynda Carter, Taraji P. Henson, Shonda Rhimes, Carrie Underwood, Mary J. Blige, Lin-Manuel Miranda, Bernie Mac, Snoop Dogg, Weird Al és Minnie egér gazdagodnak egy-egy csillaggal a hírességek sétányán.

Blogmustra