Mutatunk 3 megoldást, ha unod a zabkását!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

„Reggel egyél úgy, mint egy király!” nem véletlenül szól így a mondás, hiszen a reggeli a napunk legfontosabb étkezése. Ilyenkor fontos, hogy vitaminokban, rostban és ásványi anyagokban gazdag ételeket fogyasszunk, hogy utána feltöltődve vessük bele magunkat az egész napos pörgésbe.

A lilafuge.hu írójának, Havas Dórának a titkos fegyvere a zab, amit a legkreatívabb módon képes az asztalra varázsolni (és a gyerekek étrendjébe is becsempészni). Íme három egyszerű receptje, amelyet már előző nap könnyedén elkészíthetünk, így még csak korábban sem kell kelnünk ahhoz, hogy valami igazán finommal indítsuk a napot!

1. Málnás zabszelet

„Ebben a sütiben az a nagyon jó, hogy nincs szükség a cukorra ahhoz, hogy a tojást habosra verjük vele, így nyugodtan csökkenthetjük a mennyiségét vagy éppen helyettesíthetjük ízlés szerint. A gyümölcsöt is lehet variálni: málna helyett kerülhet bele vegyes erdei gyümölcs, szilva vagy barack, de körtével és almával is el lehet készíteni” – árulta el Havas Dóra, a lilafuge.hu gasztro magazin írója.

Fotó: Lila Füge

Hozzávalók:

A morzsához:

  • 20 dkg liszt
  • 15 dkg barna cukor
  • 15 dkg zabpehely
  • 1 tk só
  • 1 tk sütőpor
  • 1/4 tk szódabikarbóna
  • 1/2 tk őrölt fahéj
  • 18 dkg puha vaj

A töltelékhez:

  • 50 dkg málna vagy vegyes erdeigyümölcs (lehet fagyasztott)
  • 2 ek liszt
  • 50 g barna cukor
  • 1 ek frissen reszelt citromhéj
  • 1/2 citrom frissen facsart leve

Elkészítés: A morzsához az összes hozzávalót a vaj kivételével késes robotgépbe tesszük és alaposan összedolgozzuk. A vajat a végén adagoljuk hozzá és addig dolgoztatjuk a gépet, amíg morzsás állagú masszát kapunk. 1,5 csészényit félreteszünk, a többit egy sütőpapírral bélelt sütőforma (kb. 20X30 cm) aljára nyomkodjuk. 175 fokon 15 perc alatt elősütjük, amjd kivesszük és hagyjuk langyosra hűlni. A töltelék hozzávalóit egy tálban összekeverjük. A lehűlt morzsarétegre borítjuk és eloszlatjuk rajta. A tetejét megszórjuk a félretett morzsával és visszatesszük 35 percre a sütőbe. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd felszeleteljük.

2. Másnapos zabkása

„A másnaposság szigorúan a zabkása állapotára vonatkozik, a lényeg, hogy éjszakára tejbe áztatjuk a zabpelyhet, reggel pedig megesszük. Az arányok: egy személynek 50 g zabpelyhet 1/2 dl tejjel öntök fel, ez inkább egy felnőtt adag, gyerekeknek elég 30 g zab is. A tejes alapot én nem szoktam ízesíteni, inkább a felső réteggel kreatívkodok. Ez annyira egyszerű, hogy akár reggel mindenki a saját maga toppingját elkészítheti, még akkor is, ha a mindenki óvodás korú gyerekekre is vonatkozik. Példának íme a három kedvenc toppingom, ízlés szerint" – írja Dóra.

1. Juharszirup, görög joghurt, almakockák és dió, esetenként egészen kevés őrölt fahéj.

2. Citromos vaníliás krémtúró (2 ek túró!1/2 ek tejföl), szeder, nektarin.

3. Mogyoróvaj, datolya, körte, felnőtteknek egy kevés mozsárban összetört kávé a tetejére.

Fotó: Bolega Niki - Lila Füge

3. Sült zabkása körtével és áfonyával

„Tudom, ez sokaknál kiveri a biztosítékot, de egy serpenyőnyi ételt hajlandó vagyok időnként reggel is elkészíteni. Ezzel két legyet ütök egy csapásra: a gyerekeim imádnak érte és ezzel az uzsonnás dobozokat is feltöltöm” – árulta el Dóra.

Hozzávalók:

  • 20 dkg zabpehely
  • 10 dkg szeletelt mandula
  • 50 g nádcukor
  • 1 tk őrölt fahéj
  • ½ tk só
  • 1 tk sütőpor
  • 2 közepes körte
  • 10 dkg áfonya
  • 2 ek vaj + a forma kikenéséhez
  • 1 kisebb tojás
  • 2 dl tej

Elkészítés: A zabpelyhet, a szeletelt mandulát, a cukrot, a fahéjat, a sót és a sütőport egy nagy keverőtálba tesszük. Az körtéket meghámozzuk és nagylyukú reszelőn lereszeljük. A puha vajjal együtt a keverőtálba tesszük és összekeverjük a többi hozzávalóval. A tojást kissé felverjük, kikeverjük a tejjel és ezt is a tálba öntjük, jól összedolgozzuk, a végén az áfonyát is óvatosan hozzákeverjük, ügyelve, hogy ne törjük össze. Egy hőálló tálat kivajazunk és megtöltjük a masszával. 175 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk a formában kihűlni, majd légmentesen záró dobozba tesszük vagy felszeleteljük és fogyasztjuk. További kreatív és a suli kezdéshez is kiváló receptekért látogass el a lilafuge.hu oldalra!

Fotó: Lila Füge
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?