Egy Oxfordon tanító kísérleti pszichológus megvizsgálta, milyen asszociációkat teremt a chipses zacskók hangja, és azt is megkísérelte elméleti alapokra fektetni, milyen okoknál fogva kötöttek ki a fülsértő zajokat produkáló zacskó alapanyagoknál a sötét lelkű chipsesek.
A kevésbé zörgő/robajló zacskók persze lehetővé tennék, hogy a színházban vagy az operában is élvezhessük a kedvenc ízünket, Charles Spencer szerint ugyanakkor van itt egy ellentmondás: a kevésbé zajos chipsnyitás és zacskóban kotorászás tudniillik jó eséllyel hazavágná az élményt.
Frissnek érezzük a chipsünket, ha halljuk a zacskók zörejét
A recsegő-ropogó krumpliszirmok, csakúgy mint a zacskók zörgése, azt az érzést kelti ugyanis a chipsezőkben, hogy friss és ízletes ételt fogyasztanak. A kutató mindezt úgy bizonyította be, hogy a kísérletben résztvevők egy részét fejhallgatók viselése mellett etette meg chipsszel. Azok, akik csak tompán hallották a chipsevés háborús eseményekre emlékeztető robaját, ’állottnak” és „szivacsosnak” érezték az ételt a kísérletek során. Spencer szerint ezekkel az asszociációkkal a chipsgyártók is minden bizonnyal tisztában vannak, egyszerű marketingfogás tehát, hogy ennyire zajosak a zacskók.
Robot orr
Egy másik tipikus „brit tudósok” jellegű kutatás során a britek egy másik kedvencével, a tea + keksz kombinációval kapcsolatban is világrengető felfedezéseket tett egy brit tudós: a Notthinghami Egyetem Dr. Ian Fiskje azt vizsgálta meg, ízletesebb lesz-e a keksz, ha teába mártja valaki. A sima, teamentes, és a teába mártott kekszdarabok megízlelése után egy „robot orr” érzékelői által kielemzett aromák tesztje alapján végre egyértelműsödött is a dolog: a teába mártott kekszdarabok kétszer olyan ízletesek, mint az érintetlen, kemény társaik.
