II. Erzsébet a rendszerváltás óta ugyanazt a körömlakkot használja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A királynő egyszerűen tudja, hogy mitől döglik a légy. Az Essi rózsaszín körömlakkja számára éppen megfelel, éppen ezért eszében sincs holmi kísérletezéssel megtörni a rendet.

A királynő ragaszkodó fajta, ha egyszer ráakadt valamiből a legjobbra, azt bizony az Istennek sem ereszti, és kitart választottja mellett. Jó példák erre a királyné Launer márkájú táskái, amiből ő 200 darab összegyűjtését találta megnyugtatónak. Így nyugodt szívvel nézheti, ha valaki lerabol egyet a karjáról, elegáns mosollyal nyugtázva a tényt, hogy neki bizony még mindig van 199 darab ugyanolyan táskája a pincében. Erzsébet a körömlakkjával is hasonló módon szerelembe eshetett, a Hello Giggles szerint úgy hírlik ugyanis, hogy 1989-ben ő kiválasztott egy márkát és egy színt, amiből azóta egy tapodtat sem enged. 

Ez jó lesz.

A félmilliós táskák láttán az ember arra számítana, hogy a királynő körömlakkból is valamilyen aranyreszelékkel operáló luxusmárka termékét választotta, az igazságtól azonban mi sem állhatna távolabb. A királynő az Essie „Ballett Slippers” fantázianveű, körülbelül 2400 forintért beszerezhető rózsaszín lakkját választotta, és úgy tűnik elégedett is a lakkal. Az Essie gyakran dicsekszik is vele, hogy a királynő fodrásza szerint „őfelsége semmi esetre sem viselne mást.” A rózsaszín lakkal nem kockáztat sokat Erszébet, hisz köztudott, a rózsaszín bizony kiválóan megy a… rózsaszínhez.

Itt a válasz tehát azoknak, akik mindig is szerettek volna II. Erzsébetnek öltözni farsangra, de sosem tudták eldönteni, milyen körömlakk passzolna a maszkhoz, az ősz fürtökhöz, és a Launer táskához. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.