Exkluzív: nézd meg elsőként nálunk Szegedi Kata őszi-téli kollekcióját!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szegedi Katával már régóta szerettünk volna beszélgetni, hisz ő az egyik legtehetségesebb fiatal magyar tervező. Most amellett, hogy nálunk jelennek meg először a képek 2017-18-as őszi-téli kollekciójáról, végre volt időnk is beszélgetni Katával terveiről, álmairól, külföldi jelenlétéről és arról, mivel vesz részt egy nemzetközi „divatolimpián”.

Kezdjük is rögtön a legaktuálisabb dologgal: április 28-án mutatja be Szegedi Kata új, őszi-téli kollekcióját az Elle Fashion Shown, de nálunk már most megnézheted a különleges ruhákat, melyeknek ismét van művészeti inspirációja és fontos érzelmi töltettel is bírnak.

„Ahogy eddig mindegyik kollekciónál az utóbbi pár szezonban, ez esetben is a művészetekből nyertem inspirációt, ez most egy olyan szezon lett, ami még artisztikusabb próbál lenni, mind anyagfelhasználásban, mind textúrákban. A kollekció inkább érzéseknek a kivetülése, mondjuk úgy, hogy egy varázslatos téli estének a lenyomata. Úgy tűnik, mostanában kicsit érzelmes lettem. Mindigis nagyon fontosak voltak számomra a baráti, családi kapcsolataim és hála Istennek olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik nap mint nap motiválnak saját sikereikkel. Most ezekre az emberei értékekre próbálok fókuszálni, persze a nemzetközi trendekhez illeszkedve, de talán jobban követjük megérzéseinket” – mondja Szegedi Kata, akinek őszi-téli kollekciójában hiába keresünk printeket.

Galéria ikon

22

Sok az érdekes, egyedi anyag.
Galéria: Szegedi Kata interjú 2017
Fotó: Viszlay Márk / Kata Szegedi

A nyomatok vége?

„Pont azért nincsenek most jelen a ránk jellemző nyomatok, mert úgy gondoltuk Benus Danival (munkatársam, egyik legjobb barátom, másfél éve nagyon szorosan dolgozunk együtt), hogy már túl evidens, hogy mindig mintákban gondolkodunk, úgyhogy most kihagyjuk a printeket” – mondja Kata, akit arról is megkérdeztünk, kinek tervez. „Mindenkinek a nagyon fiatal fiúktól-lányoktól elkezdve az idősebb korosztályig. Azt szeretnénk, ha a ruháink a vágy tárgyai lennének, amikre az emberek vágyakoznak, meg akarják őket szerezni, hogy egy esemény legyen, amikor ezeket a ruhákat viselik. Nem az a fontos számomra, hogy mondjuk egy vásárlóm teljes Szegedi Kata öltözékben legyen, hanem vegyen egy-egy olyan darabot, amit akár teljesen egyszerű vintage vagy fast fashion ruhákkal is fel tud venni, de erősíti az egyéniségét” - mondja Kata, akit márkája múltjáról, eddigi legnagyobb sikereiről is kifaggattunk.

Egy híres barátság

„8 éve diplomáztam, nagyon sok sikerben volt részünk a márkával. Biztos lehetne ennél sokkal többet is elérni, de ez egy független cég, nincs mögötte befektetés, és abszolút az én gondolataim elevenednek meg benne: ez a fajta szabadság nekem nagyon fontos, kivételes helyzetben vagyok, hogy azt csinálhatok, amit szeretek. Az elmúlt 1-2 év olyan lehetőségeket hozott, amit érdemes megemlíteni. Például a szuper W Magazine-os megjelenésünk Roisin Murphyvel. Ez számomra azért is irtózatosan nagy boldogság, mert emlékszem, mennyire rajongtunk a Molokóért még a suliban, ő az alternatív Lady Gaga, egy nagy kedvencem: és volt szerencsénk többször is találkozni vele a London Fashion Weeken, sőt, a szigetes fellépése előtt elhívott minket egy ruhapróbára! Nem gondoltuk, hogy az esti fellépésen a mi ruhánkat fogja viselni, de így történt! Azóta baráti viszonyba kerültem vele és amikor Londonban járok, különböző vicces sörözgetésekre invitál, ahol megfejtjük a világot, ez durva érzés, hogy ott ül a múzsád és 5-6 éve csak hallgattad, most meg együtt ebédeltek! Ezek azok az igazán érdekes és izgalmas pillanatok az életemben, amik motiválnak.”

Roisin Murphynek köszönhetően több vásárló kereste meg a márkát, közvetve, de ez is közrejátszhatott abban, hogy felkerült a Kata Szegedi márka a Vogue Talents oldalára és a júliusban megrendezésre kerülő Helsinki divathétre is meghívást kapott a tervező, ahol már a 2018-as tavaszi-nyári ruháit fogja bemutatni. És ha már divatbemutató: vajon a tavaszi, egy naposra sikeredett Mercedes Benz Fashion Week Budapesten miért nem vett részt a márka?

Nemzetközi divatolimpia

„Nagyon sok lehetőség adódott épp abban az időszakban és ugyan szerintem fontos, hogy megjelenjünk divatbemutatón, de az már biztos volt akkor is, hogy ott leszünk az Elle Fashion Shown. A következő Fashion Week Budapesten ott leszünk, most nem nem akartam sok lookot összerakni, de egy ilyen bemutató akkor izgalmas, ha sok impulzus ér és nem 5 perc alatt megy le. Ez egy kézművesebb kollekció, amivel sok munka volt, lassabban állt össze, inkább ikondarabok vannak benne, amiket könnyebb mással kombinálni” – mondja Szegedi, akinek az Elle-es megjelenés azért is fontos, mert ő képviseli a magazin nemzetközi versenyében Magyarországot.

Galéria ikon

22

A tervező és a 2017-es őszi-téli kollekció egyik legmenőbb darabja.
Galéria: Szegedi Kata interjú 2017
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az Elle Fashion Now-n 44 ország Elle magazinjának minden szerkesztője választ egy tervezőt, aki képviseli az országát, a versenyzőkre pedig szavazni lehet (Katára itt!). „Ez egy szuper bemutatkozási lehetőség. A mostani tavaszi-nyári kollekcióból választottunk ki pár hatásos look-ot. A finn divathétre pedig már a 2018-as nyári ruhákkal megyünk, melyek a téli kollekciónál mindenképp színesebbek lesznek, de ez a jövő zenéje, még csak homályos foltok vannak a fejemben. Helsinkiben is jelen lesznek fontos külföldi magazinok divatszerkesztői, így olyan figyelmet kaphat a márka, amire vágytam, és megkaphatjuk a nemzetközi visszajelzést, hogy ennek a brandnek van létjogosultsága” – mondja Szegedi Kata, akinek ruhái külföldi üzletekben nincsenek folyamatosan jelen a mai napig, mert nem tudnak és nem is akarnak olyan mennyiségben gyártani, ami ahhoz szükséges. Sok az egyedi megrendelés, a showroom családias, szalonhangulatát sem biztos, hogy szívesen feladná Szegedi.

Csak pozitívan!

„Mi Danival nem ruhamárka szeretnénk lenni, hanem divatmárka és nem biztos, hogy olyan nagy mennyiségben szeretnénk gyártani. Nem abszolút kézművesek ezek a ruhák, de sok munkaórával készülnek el, magas az anyagköltségük, ilyen szempontból ez egy egészen kísérleti márka még a mai napig. Nem arról van szó, hogy nem tudjuk, mit kéne csinálni, hanem minden egyes szezonban próbálunk valami újat készíteni, ami nem csak az én érzésvilágomat tükrözi, hanem fontos, hogy piacképes legyen, jó minőségű, eladható, hordható. Remélem, mindig tudok újat mutatni, amitől felismerhető, de nem unalmas a márka” – és ha már a szabadság szeretetéről szó esett korábban, nem hagyhatjuk ki az aktuálpolitkát sem:

Galéria ikon

22

És van hozzá passzoló felső is.
Galéria: Szegedi Kata interjú 2017
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

„Foglalkozom a napok eseményeivel, számomra ez fontos, azt gondolom, a barátaim számára is, abszolút alapjog a szólásszabadság és alapkövetelmény a kultúra védelme egy ország számára. Nem véletlen, hogy egyre több tervezőnél jelenik meg a kifutón egy-egy politikai állásfoglalás. A divat egy olyan művészeti ág, ahol az önkifejezésen van a hangsúly, a legfontosabb, hogy a ruhák viselése pozitív élmény legyen. Remélem, nem történik olyan negatív dolog, mely rányomja a bélyegét munkámra, a többi tervező munkájára, mert az nagyon szomorú lenne.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.