Story- vs. Glamour-gála: mikor állt jobban?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Önmagukkal versenyeznek eheti "kinek áll jobban" posztunkban a hírességek: mikor öltözött fel szebben Aleska, Rubint Réka vagy Sarka Kata? Szavazz!

Március 23-án, csütörtök este tartották meg a 2017-es Glamour-gálát, melyen sok olyan hírességgel is találkoztunk, akikkel nemrég a Story-gálán futottunk össze. Innen jött az ötlet, hogy szokásos "Kinek áll jobban" válogatásunkon most kicsit újítsunk: a celebnőket saját magukkal állítsuk párba, te pedig arról szavazhatsz, melyik eseményre öltöztek fel jobban.

Azt még fontos tudni, hogy a Story-gála dress code-ja estélyit írt elő, míg a Glamour eseményére koktélruhában várták a vendégeket – ez azt jelentette a valóságban, hogy míg előbbi rendezvényen sok volt a földet söprő műselyem, utóbbin a csipkés miniruha volt a sláger. A hírességek közül egyébként Aleska például majdnem ugyanúgy nézett ki a Glamouron, mint a Story estjén, Rubint Réka is önmaga kiköpött mása volt, míg Horányi Juli és Sarka Kata tudta, mi a különbség estélyi és koktélruha közt. Részletek a hajtás után!

Aleska vs. Aleska

Aleska egy Becker Beatrice ruhájában és Kerényi Virág fejdíszével idézte a Trónok harcát a Story-gálán és annyira bejött neki ez a stílus, hogy a fejdíszt és a tervezőt is megtartotta a Glamour-gálára is. Sőt, ez alkalommal még fémes felsőjét is Kerényi tervezte, és azt kell mondjuk, remekül sikerült a szett (bár sokan találgatták egész este, mikor fog kiesni a a ruhájából). Amíg mi ott voltunk a bulin, Aleska megúszta villantás nélkül, és nem is nagyon tudnánk eldönteni, melyik szettje volt jobb, úgyhogy szavazd meg te!

Fotó: Szécsi István / divany.hu

Rubint Réka vs. Rubint Réka

A fitneszguru szinte pózt sem váltott a két esemény közt, kicsit olyan ez a két fotó, mintha az egyik kép a másik negatívja lenne. A Story-gálán fehér csipke koktélruhában és kék Kazar-kiegészítőkkel keresztezte lábát Rubint, a Glamour-gálán ugyanezt a pózt fekete miniben és sárga táskával-cipővel hozta. Igaza van, ami egyszer beválik, attól nem szabad megválni, Katalin is mindössze hatféleképp öltözik, ő miért ne tudhatna egy markáns stílust magáénak?

Nehéz dönteni, de ha hozzátesszük, hogy a Story-gála estélyis dress code-jának nem igazán felelt meg a fehér ruha, akkor talán már könnyebb kiválasztani a két szett közül a jobban sikerültet.

Fotó: Szécsi István / divany.hu

Sarka Kata vs. Sarka Kata

A celebnő egy strasszos, testszínű műkorcsolyázó-jelmezre hajazó Merő Péter estélyivel és Yves Saint Laurent kistáskával tisztelte meg a Story-gálát, és akárcsak Rubint, ő is egy sötétebb szettel készült a pink félhomályban úszó Glamour-gálára. A mellnél érdekesen kivágott kezeslábast Hervé Léger tervezte, a cipő és a táska színe pedig Rubint Rékáéhoz hasonlóan nála is egyforma, annak ellenére, hogy ez már nem íratlan divatszabály: ma már ajánlott inkább színben épp csak harmonizáló, vagy akár egymástól nagyon is elütő cipővel és táskával feldobni egy sima fekete szettet.

Fotó: Szécsi István / divany.hu

Horányi Juli vs. Horányi Juli

Az énekesnő a Story-gálára egy érdekes, saját tervezésű ruhában érkezett, melynek különös puffos tüllrészleteit még plusz virágok is díszítették. A Glamour-gálára már nem kísérletezett, de stílusához azért hű maradt. A H&M showroomból válogatta össze a nőies, szürke szoknyát és a mídert, amit sportos felsővel kombinált. Kényelmes sportcipőjét kifejezetten irigyeltük, miután lehúztunk pár órát magassarkúban: így kell kényelmesen gálázni!

A kép alatt szavazz arra a szettre, amelyik jobban tetszik!

Fotó: Szécsi István / divany.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.