Csodás, omlós marharagu

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ez most nem a 30 perces csodakaja, de az utolsó percig megéri. Marhahús nem volt még ilyen jó!

Avagy az abszolút kedvenc. Nem vagyok nagy húsevő, de ez, hát ez valami fantasztikusan finom. Több dolgon is múlik a siker: természetesen jófajta marhahúst kell hozzá választanunk. Húsmarha legyen, és lehetőleg érlelt.

Sárgarépából nem kell sok, de az legyen zsengébb, édesebb, ne az óriási, kesernyés mellékízű. A szárzellert már minden nagyobb boltban be lehet szerezni, fehérborból olyat válasszunk, amit szívesen meg is iszunk majd az étel mellé. Tudom, hogy általában vörösbort használnak a marhához, de érdemes kipróbálni fehérrel is, egészen más lesz tőle a karaktere.

Fotó: Katuci

Ha pedig ennyi energiát fordítottunk az alapanyagokra, ne kapkodjuk el a főzést, ez nem 30 perces csodakaja. Adjuk meg a tiszteletet a húsnak, bánjunk jól vele, és kapja meg a törődést. 

Hozzávalók

1,5 kg marhahús (legjobban fartőt szeretek hozzá használni)
2 fej hagyma
6-8 rövidebb szál szárzeller
4 kisebb sárgarépa
5 gerezd fokhagyma
3 dl fehérbor
1 evőkanál szárított oregánó  
1 evőkanál szárított kakukkfű
frissen őrölt bors és só  
10 dkg vaj
kb. 1 dl olívaolaj

  1. Először a zöldségalapot készítjük el. A hagymát, a répát és a szárzellert is nagyon finomra aprítjuk.
  2. Egy nagy serpenyőben összeolvasztunk kb. 5 dkg vajat egy nagy löketnyi olívaolajjal. Ha felforrósodott, mehetnek rá az előkészített zöldségek. Közepes lángon, elkezdjük párolni. Közben sózzuk és borsozzuk, rápréseljük a fokhagymát, megszórjuk az oregánóval és a kakukkfűvel is.
  3. Folyamatosan kevergetjük, majd amikor kezdi elveszíteni a nedvességét, kisebb adagokban felöntjük a borral. Lefedve, alacsony lángon párolgatjuk nagyjából 30 percig. A borból hagyjunk meg egy keveset, ha szükséges, adhatunk hozzá még kevés vizet.
  4. Ameddig készül az alap, foglalkozhatunk a hússal. Alaposan átmossuk, megtöröljük, majd kisebb kockákra vágjuk.
  5. Ha kész a répás-zelleres keverék, egy nagy tepsi aljába szedjük, az eddig használt edényt pedig szárazra töröljük egy papírtörlővel.
  6. Ismét felforrósítjuk a serpenyőt, beletesszük a maradék vajat és olajat. A húst több részletben megpirítjuk benne. Épp csak kérget sütünk rá. A körbepirított marhakockák mehetnek a zöldségre.
  7. Amikor végeztünk, a félretett bort az edénybe öntjük, ezzel felszedjük a lepirult húsdarabokat az aljáról. Majd mehet ez is a tepsibe.
  8. Még egyszer megsózzuk, alaposan összeforgatjuk, és lefóliázva a 130-140 fokra előmelegített sütőbe tesszük legalább 3 órára.
  9. Ha letelt, ellenőrizzük, hogy megpuhult-e a hús. Ha igen, fólia nélkül süthetjük tovább néhányszor megkeverve további 30 percig.
  10. Sok friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
Fotó: Katuci
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!