Tudta, hogy mi volt a narancs és a citrom őse?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A citrusfélék régi motorosok, és ahhoz képest milyen kevesen voltak, egész szép választék van most már belőlük.

Ha szereti a citrusféléket, és nem riad vissza egy könnyed kis növényrendszertantól, akkor most megtudhatja, honnan is származik a narancs, a lime, a citrom és társaik. Ugyan most már rengeteg citrusfélével találkozhatunk a boltok polcain, a legtöbb három ősre vezethetőek vissza, ezek pedig a következők:  

1. a pomeló (Citrus maxima),

2. a mandarin (C. reticulata)

3. és a cédrátcitrom (C. medica) - írja a National Geographic.

Van még két szereplő, amelyek a mai fajok kialakulásában szerepet játszottak, ezek pedig

4. a kumkvat

5. és a citrus micrantha nevű őscitromfaj.

És ha mindez nem lenne elég, az egészben szerepet játszik egy mára kihalt, ismeretlen ős, amely egykor a mandarin és a pomeló kereszteződéséből jöhetett létre, viszont önállóan többé nem létezik. Persze nem intézzük el ennyivel az ügyet, a részleteket a hajtás után olvashatja. 

A három ősi citrusféle eredetileg mind Délkelet-Ázsiából származik, és innen hódították meg a nyugatabbra fekvő országokat. Mivel a citrusfélék hajlamosak a mutációra és egymással gond nélkül kereszteződnek, amibe később ráadásul az ember is besegített egy kicsit, ezért tényleg változatos lett ez a rendszertani csoport. Igaz, mivel elég válogatósak vagyunk, így a több száznyi vadfaj közül csak pár tucat lett igazán kedvelt kereskedelmileg.

[PINTEREST] 5881fb3433ae3

De vissza a kezdetekhez: a grépfrútot ugyan 300 éve fedezték fel, de az ősi citrusfélék Kínában talált leletek alapján a késő miocénban, vagyis nagyjából 7 millió évvel ezelőtt is léteztek. "Van valami lenyűgöző, furcsa, sőt szexi a citrusokban" - nyilatkozta David Karp gyümölcskutató, aki megalkotta a citrusfélék családfáját is, amiért ide kell kattintania.

És, hogy mi miből lett? 

A narancs: a mandarin, és egy valószínűleg azóta kihalt ismeretlen, pomelo+mandarin alapú ősnövény gyereke

A grapefruit: narancs+pomelo 

Keserű avagy szevillai narancs: mandarin+pomeló

A citrom: cédrátcitrom+keserűnarancs

A meyer citrom: cédrátcitrom+ a kihalt pomeló+mandarin ős

A vérnarancs: a narancs mutációja

A mexikói lime: cédrátcitrom +citrus micrantha

Az általunk is ismert lime: citrom+mexikói lime

Ha pedig attól fél, hogy valami komoly, globális fertőzés vagy egyéb katasztrófa miatt le kell majd mondani kedvenc citrusféléiről, csak mérsékelten aggódjon, hiszen a változatosság kulcsa a túlélésnek. Fred Gmitter szakértő szerint ráadásul kutatók világszerte azon dolgoznak, hogy még több legyen belőlük, és hamarosan olyan gyümölcsöket mutatnak majd be, amikre nem is számítottunk. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.