Barbra Streisand benézte az áttetsző ruhát

Olvasási idő kb. 2 perc

A próbán még nem tudta, hogy kilátszik majd a feneke a ruhából, amit ma már ikonikusként emlegetünk.

Barbra Streisand a W Magazine decemberi címlaplánya, aminek apropóján természetesen interjú is készült a 74 éves, Oscar-, Grammy-, Emmy- és Tony-díjas színésznővel, melyből kiderült, hogy az 1969-es Oscar-gálán viselt ikonikus áttetsző ruhája egyáltalán nem volt szándékosan ennyire feltűnő, mivel Streisandnak fogalma sem volt arról, hogy átlátszik majd az Arnold Scaasi által tervezett nadrágkosztüm.

Furcsa látványt nyújthatott a ruha 1969-ben.
Fotó: ABC Photo Archives / Getty Images Hungary

Streisand azt mesélte a lapnak, hogy azon az éjszakán két különböző szett közül választotta ki az áttetsző ruhát, ami manapság már teljesen megszokottnak számít a vörös szőnyeges eseményeken. “Az egyik szép volt, de nagyon konzervatív és aztán ott volt ez a flitterekkel kirakott nadrágkosztüm. Azt gondoltam magamban, hogy majd legközelebb visszafogottabban öltözök fel, ha esetleg ismét Oscar-esélyes leszek” – mondta a színésznő, aki fehér galléros és mandzsettás ruhát szeretett volna az eseményre és az említett ruha enenk a kritériumnak éppen megfelelt. Barbra Streisand egyébként a filmtörténet egyik legnépszerűbb musicale, a Funny Girl miatt vitte haza akkor a díjat, majd nyolc évvel később valóban egy konzervatívabb ruhában vette át a Legjobb eredeti filmzene miatt járó Oscar-díjat.

Azért, hogy fura, hogy nem tűnt fel neki az áttetsző anyag.
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A csillogó pucérruhát készítő kanadai divattervező, Arnold Sacaii neve nem ismeretlen a színésznők és elnökfeleségek körében, ruháit viselte többek között Mamie Eisenhower, Barbara Bush, Hillary Clinton, Laura Bush, Joan Crawford, Ivana Trump, Elizabeth Taylor és Catherine Deneuve is a 20. század második felében.

Egy szál ingben pózol a 74 éves díva a W magazin elején.
Fotó: Steven Meisel / W Magazine
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.