Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Sportcipő, szakadtság, farmer-póló és melegítő bárhová. Elege lett a divatnak a divatból?
Talán minden a normcore-ral kezdődött? Amikor ez az irányzat, nem is mint trend, hanem mint uniszex attitűd felütötte a fejét 2009 táján (bár 2014-ben robbant be igazán) nagy éljenzés övezte, legalábbis itthon így csapódott le: „öltözz nyugodtan úgy, mintha mackóban szaladnál le a boltba”. A „semmi extra ünnepe”, a divat elutasítása. A divat elutasítása, mely maga is divattá vált, mint sok szubkulturális irányzat.
A slamposság reneszánsza?
Azután jött Steve Jobs. Uniformissá vált fekete garbójával és kőmosott farmerével egyfajta stílusikonná vált a világ egyik legbefolyásosabb tech-vezére, az Apple feje. A startup-kultúra 2000-es évek utáni (de főleg a 2010-et követő) kirobbanása magával hozta volna a vállalati dresscode átalakulását? Tornacipős, kapucnis pulcsis, huszonéves ügyvezető- meg vezérigazgatók, pattanásos, még épp csak pelyhedző állú milliomosok, milliárdosok globális konferenciákon, a világ vezető elitegyetemein adnak elő lyukas pólóban? Csak mert megtehetik? Ennyi lett volna az öltözködés státuszjelző szerepe? Amikor az élesszeműek az öltöny szabásáról, a cipőről és az óráról megmondják, kivel, milyen nagy és befolyásos, gazdag emberrel állnak szemben? A nyakkendő meg marad a menedzsereknek. Másfelől, ha valaki olyan nagy ember, tényleg nem kell azzal foglalkoznia, mit visel. De nem volt szép ez a rendszer mégiscsak?
Az embereknek nem ez kell
Az orosz származású Lotta Volkova, a Balenciaga és a Vetements stylistja beszélt a Business of Fashion-nek a szubkultúrák és a divat közötti határok elmosódásáról. A Balenciagáról sokan a csíkos, piacozós táska éltetésére, a Vetements-ról pedig a DHL-es pólókra és az ultramenőnek kikiáltott "összetákolt" farmerekre asszociálhatnak. Népszerűségük kulcsa, hogy az emberek valójában kevésbé tudnak azonosulni a glamúros, csillogó divatvilággal? Az „életszag” feromonja csábítja annyira a stílusuk kedvelőit? Vágynak az evidensre, a tömegesre, az unásig ismételtre? Egy szűk, behatárolt rétegről beszélünk, vagy egyre növekvő táborról? A stylist szerint a divatnak nem egy vágyat, álmot vagy műalkotást kell eladnia, hanem szép, jól szabott terméket. Túl sokat költöttünk volna az elmúlt évtizedekben a brandingre?
Divatjamúlt szabályok?
Tagadhatatlanul az egyik legdominánsabb trendek közé tartozik az elmúlt években a sportwear, az athleisure és a„viselj bármihez sportcipőt” amellett, hogy reneszánszukat élik az 1980-as és 1990-es évek jegyei. A "régi szép időkben" ciki volt melegítőt felvenni az utcára - egyenlő volt a "suttyósággal". Na de ma? Régebben, ha egy (divat)rendezvényre készülődött az ember, felvette a legszebb cipőjét, még ha máskor nem is, de magassarkúban tipegte végig az estét. Olyan ruhadarabot volt illendő viselni, amit igenis vasalni kellett, meg talán tisztítóba volt kénytelen vinni. Mert megtisztelte azt az eseményt – és az azon résztvevő többi embert – azzal, hogy kiöltözött. Mint amikor vizsgázik az ember egyetemen, főiskolán: fehér blúz, szoknya, elegáns cipő.
Az öltözködés tisztelet. Is. Manapság pedig sok eseményen elég egy szakadt farmer, póló és a kötelező sportcipő. Egy letűnt korszakot siratok, konzervatív módon? Még ha mára túlzásnak is tűnnek az olyan szabályok, mint az „akkor vagy elegáns és jólöltözött hölgy, ha a cipőd színe egyezik a táskádéval”, meg „passzoljon a rúzs és a körömlakk”, nem ad bizonytalanságérzetet a „bármit bármivel felvehet”? Hiszen azért sok, éljenzett, "újító" (és önjelölt) divatdiktátor szettjére nem bólintanánk rá univerzálisan, hogy igen, követendő példa és kérem szépen, így kell stílusosan kinézni, emberek! A kényelem jó és fontos dolog. De tegyük a kezünket a szívünkre: a divat soha nem a kényelemről szólt. Vagy éppen az embereknek – és ezáltal a divatnak – lett elege a divatból?
