Magyar csokiktól ájult el a világ, mutatjuk a nyerteseket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hat magyar csoki nyert az óriás nemzetközi versenyen, mutatjuk melyek, hogy tudja, mire érdemes vadászni, ha igazán jót (vagy tuti ajándékot) keres.

Csoki az az édesség, ami legyen bármilyen alkalom, mindig jó ajándék. Nem véletlenül rendezték meg idén is a Nemzetközi Csokifesztivált, amin különböző országok csokijai versenyeztek, köztük magyar csokik is, akik díjakat is bezsebeltek.

Megmutatjuk a magyar nyerteseket, hogy ha valakinek igazán menő csokit akar venni ajándékba, akkor ezekkel biztos nem fog mellé!

Harrer Chocolat, vagyis a Harrer Csokoládéműhely három díjat nyert, az egyiket (ezüst) a vörösboros-étcsokoládé sorozat Merlot-s tagjával, egy másikat (bronz) egy rozmaringos-karamelles tejcsokival, a harmadikat (bronz) pedig egy mentás fehércsokival. Sajnos egyiket sem találtuk meg a cég webshopján, de talán észbe kapnak, és felteszik a nyerteseket. A Harrer csokoládé műhelyről írt riportunkat is érdemes elolvasni, kiderül belőle, micsoda szenvedély kell ahhoz, hogy valaki ilyen magas szinten űzze ezt a csokis művészetet.

Zangio Chocolate szintén bronzérmet nyert, őket a bonbonok között díjazták, méghozzá a málnás trüffel érdemelte ki ezt az érmet, ezt megtaláltuk a cég weboldalán is, itt van.

chocoMe az egész olajos magvakat magába foglaló tejcsokis drazsék kategóriájában gyűjtött be egy aranyérmet, méghozzá a Piemonti mogyorós belsejű, etióp kávés külsejű drazséval, amit szintén megvehetünk online is, biztosan mindegyik finom, de ha konkrétan az aranyérmes kell, akkor lapozzanak lefelé a Mogyorós-tejcsokoládéval és őrölt Etióp Harrar kávéval bevont Piemonte-i mogyoró-ig.

ChocoCard egy ezüstérmet nyert a pisztáciás drazséjával, amit szintén nem sikerült megtalálni a webshopban, de talán hamarosan elérhetővé válik ott is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

be
be
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.