Pénteki süti: citromos kekszek

Olvasási idő kb. 1 perc

Ezek a könnyű vajas kekszek ideálisak egy csésze tea mellé egy őszi délután, és nem fogunk csalódni az ízében sem.

Ezek a könnyű vajas kekszek ideálisak egy csésze tea mellé egy őszi délután, és nem fogunk csalódni az ízében sem, ugyanis van benne egy kis csavar, ami igazán érdekessé teszi az egészet.

Fotó: Piszke

A bazsalikom és a citrom szokásos páros mondjuk sülteknél, na de édes sütiben? Igen!  Az enyhén savanykás citrom és az önmagában is édeskés-fűszeres-parfümös  bazsalikom meglepően tökéletes duót alkotnak, amiből egy remek keksz kerekedik.

Hozzávalók:(16 nagyobb kekszhez)

12 dkg liszt (és kevés a formázáshoz)
10 dkg hideg vaj
6 dkg porcukor
csipet só
2 evőkanál citromlé
4 gr friss bazsalikomlevél, apróra vágva (kb. egy evőkanálnyi)
egy evőkanál porcukor és kevés citromlé a mázhoz

Fotó: Piszke
  1. A lisztet és a felkockázott, hideg vajat aprítógépben megpörgetjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és addig mixeljük, míg épp összeáll a tészta.
  2. Kézzel gyorsan átgyúrjuk, kétfelé osztjuk.
  3. Mindkettőt 15 centiméteres rudakká sodorjuk, majd a rudakat félbe, négybe, nyolcba vágjuk.
  4. A tésztadarabokat golyóvá gömbölyítjük, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, egymástól 4-5 centi távolságra, és egy bögre aljával gyors mozdulatokkal kisujjnyi vastag körökké lapítjuk.
  5. 20 percre hűtőbe rakjuk, majd 175 fokra előmelegített sütőben kb 12-14 percig – míg a szélei aranybarnára pirulnak – sütjük.
  6. A porcukrot kevés citromlével joghurt sűrűségűre keverjük, és a még meleg sütikre csorgatjuk a mázat.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lukácsi Ágnes
Lukácsi Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?