Nézze meg a VMA legérdekesebb ruháit!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fekete, fehér, topllas: mindegy, csak feltűnő legyen!

Augusztus 28-án, vasárnap este tartotta meg az MTV 2016-os Video Music Awards című gáláját New Yorkban a Madison Square Gardenben: a díjkiosztó mellett az év legsikeresebb előadói léptek fel, például Britney Spears és Rihanna, de ami még a shownál is fontosabb, az az, hogy ki mit vett fel: a VMA-n általában nagyon elengedik fantáziájukat a celebek öltöztetői, így tettek most is, csak sajnos eléggé egy kaptafára járt az agyuk. A legtöbb híresség alaposan kivágott, kihívó, de nem túl izgalmas ruhában jelent meg, ezek közül tekintheti meg a legjobbakat galériában!

A fehér ruhások

A VMA legfantáziadúsabb ruhái közt sok volt a fehér: például Holland Rodent (alább a képen) egy igazán érdekes pelerinnel dobta fel overálját: ebben a szettben egy elegánsabb filmfesztiválon megállta volna a helyét, de a VMA-n kifejezetten túlöltözöttnek tűnt, ugyanis a többiek inkább húspiacot csináltak a vörösszőnyegből. Érdekes fehér ruhát villantott Tove Lo is, az ő szettje kvázi befejezetlennek tűnt, de érdekes volt. Hailey Baldvin elirigyelte Kendall Jenner unpraktikus cipőjét, és bevetett egy hasonlót, fehér miniruhával, melyben természetesen baromi jól nézett ki.

Galéria ikon

31

Holland Roden
Galéria: Nézze meg a 2016-os MTV VMA legérdekesebb ruháit!
Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

A színesek, de furcsák

Beyoncé extrém tollas bevonulóruhája eléggé elvitte a pálmát, főleg, hogy Blue Ivy-t is vitte magával, aki hasonlóan komolan felöltözött a VMA-re. A legtöbb "inkább csúnya, mint érdekes" ruhát a galériának ebben a részében találja, például Heidi Klum patchwork minije is elég ronda és Nicki Minaj áttetsző tüllruhája se egy ízlésbajnok darab. Justine Skye színes rojtjait viszont szerettük és Rita Ora átlátszó Marc Jacobs ruhájával sincs sok bajunk.

Galéria ikon

31

Beyonce
Galéria: Nézze meg a 2016-os MTV VMA legérdekesebb ruháit!
Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary

Mély dekoltázsok feketében

Nagyon sokan a biztos befutó "kis feketére" szavaztak, azaz egy különlegesen kivágott miniben vonultak be az MTV VMA-re. A szabások nem voltak túl változatosak (kivéve Zara Larsson esetében), vagy mellet vagy combot, vagy mindkettőt villantottak a celebek, de Amber Rose szerint idén menő a melltartónkat is megmutatni, Kim Kardashian szerint meg menő hajótöröttnek öltözni. Ha a VMA díjazottjai is érdeklik, görgessen le a Daily Mail cikkének az aljára, ha pedig a dekoltált celebnők érdeklik, lapozza át galériánkat!

Galéria ikon

31

Holly Hagan
Galéria: Nézze meg a 2016-os MTV VMA legérdekesebb ruháit!
Fotó: Anthony Harvey / Getty Images Hungary
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.