7 karácsonyi menü a hagyományos ételektől a húsmentesig

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ön tudja már, mi lesz a karácsonyi menü? Ha nem, akkor adunk pár tippet! Ételek az ünnepi asztalra kezdőknek és haladóknak: hagyományos, könnyű, vegetáriánus, pepecselős és kezdőknek való receptek!

Én képtelen vagyok kevés főzéssel megúszni a karácsonyt, ebbe már bele is törődtem, viszont igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy legalább utána legyen néhány nap nyugi, amikor legfeljebb egy salátát vagy köretet kell összeütni. A töltött káposzta, egy jó marhapörkölt, néhány sült mindig szerepel a menüben, így aztán szilveszterig ki is tartanak a maradékok. 

Fotó: Katuci

1. Hagyományos karácsonyi menü

Előétel: töltött káposzta

A töltött káposzta az, ami nálunk soha nem hiányozhat, és igen, ezt előételként szoktuk fogyasztani, nagyon durva. Hogy könnyebb legyen, mi már csirkéből készítjük, és nem kerül rá rántás, csak tejföl. Így aztán nyugodtan le is fagyaszthatjuk a maradékot.

Fotó: Katuci

Főétel: valamilyen sült

Nyilván lehet ez egy egészben sült pulyka, de én most ezt a vajpuha  marhalábszárat ajánlom. A csont kiesik a húsból, ami szinte szétolvad a szánkban. És persze a velő a plusz jutalom egy kis pirítóssal.

Fotó: Katuci

Desszert: mákosguba-torta

Az ünnephez szorosan hozzátartoznak a diós, mákos, gesztenyés édességek, így egy szép köntösbe öltöztetett gubatorta nem lehet rossz választás.

Fotó: Katuci

Persze az aprósütik sem hiányozhatnak, édeseket ITT, sósakat ITT talál szép számmal.  

2. Villantós karácsonyi menü

Előétel: sonkába tekert garnélafalatok

Mivel a menünkben a főételen lesz a hangsúly, az előétellel nem kell eltelni, így elég néhány sonkás garnélafalatka is.

Fotó: Katuci / Katuci

Főétel: Wellington bélszín

Csak kiváló minőségű bélszínből készítse a Wellingtont, és mindenképp válasszon hozzá jó gombát és leveles tésztát (ha nagyon profi akar lenni, azt így készítse)!

Fotó: Katuci

Desszert: gesztenyés pavlova

A villantós menüben én mindenképp ragaszkodom a gesztenyés vagy csokoládés édességekhez, és ha már kiteszünk magunkért, miért ne lehetne épp egy gyönyörű gesztenyés pavlova a desszert?

Fotó: Katuci

3. Egyszerű, mégis ünnepi menü

Előétel: vendégváró kosárkák

Tésztakosarakat is készíthetünk készre nyújtott, bolti leveles tésztából, amit végtelenül egyszerű, de a finom töltelékkel mégis parádés.

Fotó: Katuci

Főétel: vargányás sertésszűz

Szintén a tavalyi menüsor része volt a vargányás szűz, ami osztatlan siker aratott. A vargánya és a sertés nemes része igazán ünnepivé teszi, mégsem macerás étel.

Fotó: Katuci

Desszert: kladdkaka, a svéd csokitorta

Ha egyszerűség, akkor mindig a kladdkaka jut eszembe, amit a még nem főzős korszakomban fagyasztva vettünk karácsonykor az ikeában. Akkor még nem tudtam, hogy nagyjából 2 perc lett volna összeállítani.  

Fotó: Katuci

4. Olcsó karácsonyi menü 5000 Ft-ból

Előétel: fokhagymakrémleves

Ez a leves nem csak az íze miatt nagy kedvencem, de nagyjából 300 Ft-ból megúszható. Évekig része volt a karácsonyi menünknek, de kénytelen voltam elhagyni, mert utána már senki nem akart semmit enni.

Fotó: Katuci

Főétel: zsebes karaj

Ha szeretnénk gazdaságosan kihozni a karácsonyi menüt, akkor sem kell nélkülöznünk a finom ízeket. Elkészítheti például a zsebes karajt, ami kiadós és finom is, mégsem visz el egy vagyont. Ugyan ez a menünk legköltségesebb része, de megéri megvenni hozzá a pácolt sonkát a gépsonka helyett.

Fotó: Katuci

Desszert: narancsos fahéjpuding mézes dióval

A cím alapján nem tűnik épp filléresnek a fahéjpuding, de annyi mindent rejt a kamra, amiből ilyen jó kis desszertet lehet rittyenteni.

Fotó: Katuci

5. Kezdők menüje

Előétel: brokkolikrémleves

Lehet leves brokkoliból, de tulajdonképpen bármilyen zöldségből vagy gyümölcsből. Pofonegyszerű elkészíteni.

Fotó: Katuci

Főétel: mézes-mustáros csirkecombok

Ugyan a csirke nem épp a legünnepibb étel, mégsem lesz kudarc, hiszen szinte biztosan sikerülni fog ez a mézes-mustáros csirke, amivel semmi macera nincs. De a sáfrányos garnélától sem kell megijedni.

Fotó: Katuci

Desszert: gesztenyehab

A gesztenyehab végtelenül egyszerű és gyors, mégis ünnepi desszert, amit bátran merek ajánlani kezdőknek is.  

Fotó: Katuci

6. Menü a fitnesz vonal kedvelőinek

Előétel: lazacsteak salátával

Lazacot szinte bárhol beszerezhet a steakhez, ha másként nem, hát fagyasztva. Már csak egy szép és finom salátakeverékre lesz szükség mellé.

Fotó: Katuci

Főétel: kacsamell almás-céklás salátával

Ugyan kevésbé zsírmentes, de karácsonykor belefér egy jó kis kacsamell, amihez tálaljon almás-céklás salátát.

Fotó: Katuci

Desszert: grillezett gyümölcs

A grillezett gyümölcs nem épp kalóriamentes, de még így is kevesebb cukor van benne, mint egy zserbóban. A mascarponekrém azonban már bűntudattal fogyasztható.

Fotó: Katuci

7. Húsmentes karácsonyi menü

Előétel: pórés sajtleves

Egy kis csésze ízes sajtlevesnek biztosan örülni fognak a vegetáriánus vendégek, de a húsevők is.  

Fotó: Katuci

Főétel: kecskesajtos cannelloni

Tizenegynéhány évig voltam vegetáriánus, ezalatt az egyik kedvenc ételem volt ez a cannelloni, amit ugyan nem készítettem gyakran, de karácsonykor nagyon szívesen. Ne feledje, a legszigorúbb értelemben véve a parmezán nem vegetáriánus az oltóenzim miatt, így ha ez gond, azt cserélje más sajtra!

Ha nem szeretne tésztát készíteni, olívás tofuszeleteket is kínálhat zöldséges rétessel.

Fotó: Katuci

Desszert: almás-mézeskalácsos pohárkrém

A húsmentes menüben nyilván a desszert a legkönnyebb rész, de azért ide is ajánlok egy gyors almás-mézeskalácsos pohárkrémet.

Fotó: Katuci

Ha pedig teljesen vegán recepteket keres, nézzen szét Steiner Kristóf receptjei között!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!