Nincs divatosabb a kék szemfestéknél!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Többek között Marc Jacobs és Diane von Fürstenberg szerint is menő lesz a türkiz, a topáz és a kobalt.

Nem kellett sokat várni arra, hogy újra divatba jöjjön a 80-as évek egyik kedvenc szemfesték árnyalata, a kék, amit már egy évvel ezelőtt is bátran alkalmaztak a divathéten a sminkmesterek. Emlékeznek, tavaly augusztusban nemcsak Rihanna volt látható kék homlokkal a W Magazine szeptemberi címlapján, de Szegedi Kata 2014-es őszi-téli kollekciójának bemutatóján is világoskék homlokot kaptak a kifutóra küldött modellek.

A Huffington Post szerkesztősége felhívta a figyelmünket arra, hogy a feltűnő szín meglepően modern formában tért vissza a 2016-os tavaszi-nyári kollekciókat felvonultató New York-i divathéten is, ahol többek között Marc Jacobs, Diana von Fürstenberg és Phillip Lim is a merész árnyalatot választotta nyári ruhái bemutatásához. Párizsban pedig a Chanel repülőtérnek berendezett kifutóján illetve a John Galliano által vezetett Maison Margiela shown tűntek fel kék sminkes modellek.

Jenny Packham sminkmestere például bebizonyította, hogy a sokoldalú szín mennyire játékosan mutat, ha annak egy retrósabb, matt hatású, világoskék árnyalatát választja. Hasonló, krémes állagú, csillogó szemfestéket a Lancome oldalán érdemes beszerezni, ahol átlagosan 25 dollárt, azaz 7000 forintot kérnek egy vízálló szemfestékért.

Packhamhez hasonlóan a látványos napszemüvegeiről ismert Karen Walker is egy lágy, ízléses, de mégis csillogó megjelenésben gondolkodott. Amennyiben ilyen fénylő szemhéjat szeretne, akkor a Sephora termékeit érdemes kipróbálnia, a 20 dolláros, 5600 forintos Urban Decay néven futó szemceruzát, valamint a márka ezüstös színű szemhéjárnyalóját, amiért átlagosan 24 dollárt, 6700 forintot kérnek az üzletekben.

Galéria ikon

11

Galéria: Újra menő a kék szemfesték
Fotó: Noam Galai / Europress / Getty

Nanette Lepore sminkesei egy pop-art stílusú sminket készítettek a belvárosi fiatal nőket megcélzó tavaszi-nyári kollekcióhoz, amit két típusú, kobalt és türkiz árnyalatú ceruzával készíthetünk el magunknak. Ha nem ijesztik meg az újító ötletek, akkor a felső szemhéját a sötétebb, a szeme alsó részét pedig a világosabb árnyalatú ceruzával festi ki. Ilyen színű, „Smudge Stick” névre keresztelt ceruzákat 22 dollárért, 6145 forintért talál a Sephora és a Nordstrom oldalán.

A Nars sminkmesterei egy egészen különös, egyszerre zavaros és másnapos hatást keltő sminket rittyentettek a Marc Jacobs kollekciót bemutató modelleknek, amit két típusú, egy füstösebb hatású, Velvet Shadow ceruzával és egy mélykék, „Solomon Islands” névre keresztelt festék összeeresztésével értek el. Előbbinél gondoltak a sötétebb és a világosabb bőrű vásárlókra is, a ceruzáért 28 dollárt, 7825 forintot, utóbbiért 25 dollárt, 7000 forintot kérnek a márkánál.

Galéria ikon

11

Galéria: Újra menő a kék szemfesték
Fotó: Edward James / Europress / Getty

Diane von Fürstenberg modelljeinek a M.A.C. mesterei varázsoltak egy nyáriasan pezsgő, drámai, de egyben friss hatású megjelenést, amit a kozmetikai márka kék és zöld árnyalataival, az „Aquadisiac”, a „Freshwater”, a „Steamy”, illetve a „Swimming” fantázianéven futó festékekkel értek el. Amennyiben úgy szeretne kinézni, mint egy tengerparti istennő, akkor nem kell mást tennie, mint kékkel kipingálni a felső, zölddel pedig az alsó szemrészt. A M.A.C. termékei átlagosan 16 dollárba, 4500 forintba kerülnek a márkaboltokban.

Galéria ikon

11

Galéria: Újra menő a kék szemfesték
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

A 3.1 Phillip Lim backstageben is a Nars sminkesei gondoskodtak a modellek trendi sminkjéről. A mesterek ebben az esetben is a márka „Soloman Islands” nevű termékét használták, amit egy vékony, lapos formájú ecsettel, óvatosan vittek fel a modellek felső és alsó szemsarkának egy részére. A hatás vélhetően akkor is ilyen drámai, ha a világoskéket egy türkiz árnyalattal helyettesítjük.

A Détacher modelljei egyszerre voltak nőiesek és ijesztőek a vastagon meghúzott világoskék szemfestékkel, amiről könnyen el tudjuk képzelni, hogy akár divatba is jöhet. Ha nem is a hétköznapi irodai életben, de egy péntek-szombati mulatsághoz simán felraknánk magunknak. A közvetlenül a szemöldökig felhúzott kék vagy topáz színű szemhéjpúdert 4.50 dollárért, 1300 forintért szerezheti be a NYX oldalán, ahol „Glam Shadow Stick” néven fut a termék. Nézze meg a galériában, hogy hogyan festjük kékre a szemünket a következő évben!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.