A Topshop leváltja sovány próbababáit

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy vásárló Facebook-bejegyzése kellett hozzá.

Galéria ikon

8

Galéria: A Topshop leváltja sovány próbababáit
Fotó: Swns / Northfoto

Bár már tavaly is felforrt az Internet a túl sovány Topshop próbababáktól, úgy tűnik, az még nem volt elég a cégnek, hogy változtasson kirakatain, most viszont egy vásárló Facebook-bejegyzése után azonnal cselekedtek – írja a Mashable.com. Történt ugyanis, hogy Laura Kate Berry írt egy hosszú nyílt levelet a márkának arról, hogy a farmeres próbababának semmi köze azokhoz valódi, erős, de testképzavarral küzdő nőkhöz és férfiakhoz, akiket ő ismer. "A lényeg, hogy szeretném hallani, mivel tudják megindokolni, hogy röhejesen vékony próbababák állnak a Bristol Cribbs Causeway-en található üzletükben?" – teszi fel a kérdést a nő, aki még hosszan ír arról, hogy a fiatal lányok többek közt az ilyen fals képeknek próbálnak megfelelni.

"Semmi baj nincs azzal a mérettel, amit a természet adott neked! Szerintem jól kéne éreznünk magunkat a bőrünkben. Én elég idős és bölcs vagyok már ahhoz, hogy tudjam, sose fogok így kinézni, de mind voltunk befolyásolható tinik, és szinte biztos vagyok benne, hogy tinédzserként  elgondolkoztunk volna ezeket a babákat látva, hogy nekünk is ilyennek kéne lennünk. Őszintén szólva biztos vagyok benne, hogy sok okos, erős és szép nő, legyen bármilyen korú, elbátortalanodik a reklámokat és a próbababákat látva. Sok kutatás készült az irreális alkatú próbababák ránk gyakorolt hatásáról és sok történek kering a médiában. Tehát mi bátorítja önöket arra, hogy figyelmen kívül hagyják azt, ami mellett a többi fast fashion bolt és a tervezők már nem mennek el?" – írja még Berry, aki azóta a Change.org-on egy kampányt is indított azért, hogy a divatvilág méretekhez való viszonya megváltozzon és univerzális méretezés legyen érvényben minden üzletben (tehát ami az egyik boltban 36-os méret, az a másikban ne lehessen 40-es).

Galéria ikon

8

Galéria: A Topshop leváltja sovány próbababáit

A Topshop egyébként nem késlekedett a válasszal, és nyilvánosan tudatták Berryvel, hogy nem rendelnek több olyan próbababát, amit ő fotózott – azt persze nem mondták, hogy be is veszik a kirakatból őket –, illetve azzal védekeztek, hogy ez a fajta baba nagyon kevés üzletükben van jelen és egyébként UK10-es (azaz 38-as) méretű, csak azért tűnik soványnak, mert 187 centi magas. Továbbá azt írták, hogy a próbababák arányai sose lesznek teljesen "emberiek", anyaguk és amiatt, mert szükség van bizonyos adottságokra, hogy a ruhákat könnyen rájuk lehessen adni. Bár látszólag a tavalyi twitteres balhéra nem reagáltak, az is hozzájárulhatott ahhoz, hogy most cselekszenek, mert állítólag már többen emeltek kifogást a babák ellen.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!