Heti kedvenc: farmerdzseki

Olvasási idő kb. 2 perc

Nyári estéken jó szolgálatot tehet ez a ruhadarab - most celebnőktől inspirálódtunk azzal kapcsolatban, hogy mivel érdemes viselni.

Újra rendhagyó heti kedvences poszttal jelentkezünk: a múltkorihoz hasonlóan itt is celebnők fotóival mutatjuk meg, hogy néznek ki élesben a szettek. Akkor a farmerruha volt a középpontban, most pedig – mivel hűvös nyári estéken jó szolgálatot tehet – a hasonló anyagból készült dzsekik négyféle verzióját mutatjuk be. Ruhás, nadrágos, overálos és sportos verziók a hajtás után.

Nyári ruhával

Reese Witherspoon nagyon érzi ezt a farmer témát: a múltkori összeállításunkban is szerepelt és a mostaniba is bekerült. Most egy enyhén korallos, virágmintákkal díszített ruhát vett fel a farmerdzsekije alá, a lábait pedig Valentinóba bújtatta. Mivel egy rohangálós napról volt szó, a szalmakalap és napszemüveg mellett egy shopper fazonú táskát vitt magával. Egyébként a pirosas árnyalatokat sokan hajlamosak kizárólag ilyen színű cipőkkel és kiegészítőkkel viselni (vagy esetleg fehérrel), azonban a celebnő jó példa arra, hogy ezek föld, illetve natúr színekkel is jól néznek ki.

Dzseki – 9995 Ft (Mango), Táska – 43,83 euró (ASOS), Szandál – 7795 Ft (ZARA), Szalmakalap – 3490 Ft (F&F), Napszemüveg – 1995 Ft (Stradivarius)
Fotó: Dívány

Overallal

Bár elsőre merésznek tűnhet, a képet elnézve kicsit sem üti egymást ez a két ruhadarab. A legjobb az, hogy mivel a farmerdzseki és a fekete overall sem annyira feltűnő, nyugodtan viselheti a kedvenc extravagáns lábbelijével. Mi most egy fekete magassarkút választottunk, ennél azért nyugodtan lehet ám bátrabb.

Dzseki – 9995 Ft (Mango), Overál – 9995 Ft (MangoOutlet), Cipő – 6995 Ft (ZARA), Táska – 520 euró (Pierre Hardy, Net-a-Porter)
Fotó: Dívány

Sportosan

Nyaraláson vagy rohangálós napokon sokkal könnyebb kényelmesebb nadrágban végignyomni a napot – arra azért figyeljen, hogy ha vékony anyagból készült leggingsről van szó, feneket takaró felsővel viselje. Ez az a szett, ahol nem kell túlgondolni semmit: egy szürke tornacipő és valamilyen basic felső bőven elég.

Dzseki – 9995 Ft (Mango), Nadrág – 3995 Ft (H&M), Felső – 2495 Ft (Bershka), Táska – 16,44 euró (D.Struct, ASOS), Napszemüveg – 171,23 euró (RayBan), Cipő – 64,38 euró (ASOS)
Fotó: Dívány

Élénk nadrággal

Unja a sötét színű farmerjait? Válasszon egy élénkebb színű (chino) nadrágot, amibe beletűri a feliratos felsőjét (arra figyeljen, hogy tudja, mit írtak rá!) és már mehet is. Működik lapostalpúval és magassarkúval is.

Dzseki – 9995 Ft (Mango), Nadrág – 1995 Ft (MangoOutlet), Felső – 3990 Ft (H&M), Cipő – 300720 forint (Jimmy Choo, Nordstrom)
Fotó: Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.