Zselékotonos sűrített tejre izgul a világ

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy svéd dokumentumfilm próbálja elmagyarázni, mit csinálnak az utazó gasztrobloggerek. Világevők, filmkritika.

Egy gusztustalan, hájas ember champagne-t kortyolgat egy étteremben, kicsit fintorog, jobbra számított, a Moët & Chandon helyett valami mást kapott. Máris utálja a néző Andy Haylert, pedig még semmi nem történt.

A Foodies - Világevők című dokumentumfilm azt mutatja be, hogy hogyan élnek azok a bloggerek, akik az ételekről és éttermekről írnak, és ezért hajlandóak az egész földet beutazni. Öt ember, mindenki más indittatásból és pénzből repked és vonatozik, néha csak és kizárólag azért, hogy megkóstolja az adott éttermet. a thai, angol, amerikai bloggerek életének egy részét követhetjük nyomon. Olyan bloggerekét, akiknek az a foglalkozása, hogy menő helyeken drága dolgokat esznek.

A legizgalmasabbak talán az ételek és az éttermek, de a svéd stábnak érezhetően nem sikerült bemutatnia, mitől van ennyire véleményformáló szerepe ezeknek az embereknek, mit gondolnak róluk a szakácsok, és meg lehet-e élni ebből a tevékenységből? 

Ráadásul a fordítás nem a legsikeresebb, egy szaklektor nem ártott volna, néha ordító híbák tünnek fel a filmben, amit a gasztromániás közönség vélhetően pont egy pillanat alatt szúr majd ki. A film nem több, mint egy rosszabbul sikerült gasztrokörkép a csillagos éttermekről, többször ismételt felvételekkel, mintha kevés lett volna a képanyag.

A történet pedig izgalmas is lehetett volna, érdekes lenne rendesen körbejárni azt a kérdést, mennyire befolyásolják az éttermeket a laikus kritikusok, mit gondolnak róluk a séfek, de láthatóan egyik sem akart igazán kronfrontálódni, és azt mondani, hogy a modellből lett gasztroblogger talán ne alkosson véleményt arról, hogy hogyan kéne főzni, amikor láthatóan egy fél alma a napi betevője.

Aiste Miseviciute, a litván szupermodell, aki ha van egy kis ideje, beugrik egy csillagos étterembe, vagy csilliárdokat hagy egy irtó híres szusiséfnél, aki fél óra alatt lezavarja a privát vacsorát. Persze ez is lehet érdekes, és ő legalább azon moralizál, hogy ha az ember ingyen eszik - értsd elfogadja az éttermek meghívását - akkor nem alkothat valós véleményt a helyről, de másokat ez nem zavar.

Az persze érdekes, hogy ezeknek az embereknek semmi köze a gasztronómiához, legalábbis szakmailag, mégis feltehetően nagy súllyal formálják az emberek ebbéli ízlését ezért is választották ki őket a film főszereplőinek, de azon túl, hogy képesek kicsengetni a vacsora árát, nem képesek fenntartani az érdeklődést, egyszerűen azért, mert nem izgalmas személyiségek - vagy ez nem jön át a filmből.

Fotó: mozinet

Lehetne még sokáig ragozni, de a filmet azok nézzék meg, akik nem fognak írigykedni, ha sosem jutnak el a bemutatott éttermek nagy részébe, nem kiváncsiak igazán arra, milyen a bloggerek és az éttermek viszonya, viszont szeretnek szép és méregdrága, nagyrészt sosem hallott alapanyagokból készült ételeket bámulni, és kreatívítás csúcsának tartják, ha tengeri növényeken tálalják a vacsorát, vagy viccesnek, ha kifizetnek jó sok eurót egy kontont formázó zselédarabért, amiben sűrített tejből formált sperma uszkál.