A szotyifagyi az idei menőség a Balatonnál!

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha a mogyorós jó, a pisztáciás jó, mi baj lenne a napraforgóssal? Van ez is olyan jó mag, mint a többi, nem? Ön szerint menő vagy ciki a szotyifagyi?

A Nyitott Balaton rendezvénysorozat záróhétvégéjén kihirdette a Balaton Turizmus Szövetség, hogy idén mi lett a Balaton legjobb fagyija. A szervezők azt kérték, hogy természetes alapanyagból készült, hagyományos, kézműves fagylaltokat nevezzenek a cukrászdák.

A nyertes a szotyis fagylalt lett, amelyet a balatonföldvári Kárpáti Fagylaltozó készített. A zsűri különdíjat adott a tavalyi győztes Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő) gesztenyés álom, a zalakarosi Szilágyi Cukrászda almaszimfónia (muskotályos sült alma) és az Amaretto Fagylaltozó almádi házi krémes fagylaltjáért.

A napraforgós fagylalt készítője, Kárpáti Péter hangsúlyozta, hogy nagyon szerette volna megmutatni a közönségnek és a kollégáinak, hogy nemcsak a drága szicíliai pisztáciából és a piemonti mogyoróból lehet finom fagylaltot készíteni, hanem a "mi kis szotyinkból is". 

Fotó: balatonfagyija.hu

A felhívásra idén egyébként csaknem 30 fagylaltot neveztek a tó környéki cukrászdák és fagyizók. A versenyhez saját térkép is készült, hogy az érdeklődők minél könnyebben tájékozódhassanak és juthassanak el a helyszínekre, amit le is lehet tölteni, így ha a Balaton mellett keres fagyizót, nyugodtan használja.

Május 3-án a négytagú zsűri járta végig a fagyizókat, hogy végigkóstolja a benevezett ízeket. A bírálat fő szempontja volt az íz, a harmónia, az illat, a kreativitás, a felhasznált anyagok, az állag és a dekoráció.

A díjnyertes fagylalt receptjét a szervezők hamarosan megosztják a rendezvény honlapján is, úgyhogy ha megjött a kedve egy nagy adag szotyis fagyihoz, keresse fel az oldalt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.