Így lehet elegánsan kitenni, amink van

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Emily Ratajkowski és Halston Stage sokat mutató ruhában érkezett az MTV Movie Awardsra, de több celebnő is érdekes szabásokban gondolkodott.

Galéria ikon

11

Galéria: Melltartóvillantás a divat

Nagy nap volt a vasárnap Fausto Puglisi divattervezőnek: két celebnő is az ő 2015-ös őszi kollekciójából választott ruhát a 2015-ös MTV Movie Awards-ra. Az egyikük, Emily Ratajkowski Robin Thicke szexistának nyilvánított Blurred Lines című klipjéből lehet ismerős, de azóta egész jól beindult a karrierje, és rendszeresen pózol fehérneműkampányokban.

Ratajkowski egy zöld, féloldalas, mellet hangsúlyozó miniruhát választott a gálára, mely ugyan kihívó volt, de mégsem tűnt közönségesnek. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy nagyon visszafogott kiegészítőket választott a modell, pár Jennifer Meyer gyűrűt és Eva Fehren fülbevalókat.

A 21 éves színésznő, Halston Sage szintén Fausto Puglisitól választott egy szettet, ráadásul olyat, ami eléggé hasonlít Ratajkowskiéra: ő Jimmy Choo cipővel egészítette ki a kék-fekete darabot, melynek mellrésze mintha kicsit többet takart volna, mint a modell ruhája – de valószínűleg csak kevesebb volt rajta a csillogó gyöngy.

A Puglisi-ruhákon kívül is voltak azért érdekes szettek az MTV Movie Awardson, például szerintünk jó irány, hogy az unalmas hasvillantás (crop top + A-vonaló szoknya) helyett egyre többen választanak olyan ruhát, ami átlósan osztja meg felsőtestüket. Ilyen ruhát vett fel például Victoria Justice színésznő is, akinek mellén és hasán a Versace 2015-ös tavaszi kollekciójának strasszkövei rajzoltak cikk-cakkot. Reese Witherspoon egy fekete-fehér Mugler ruhában mutatta meg, hogy a fekete-fehér színpárral is lehet még érdekes kontrasztot alkotni. Az optikailag karcsúsító ruhának egyébként jót tett, hogy Witherspoon neonpink Christian Louboutin körömcipőt választott hozzá.

És hogy ne csak a címben ígért, elegáns magamutogatásról legyen szó, alább megtalálja a magát mindig nagyon viccesnek gondoló Rebel Wilsont, aki előszeretettel gálázik elképesztő szettekben. Az ausztrál komika vaskos humoráról híres, és arról, hogy önmagából is előszeretettel csinál viccet, főként nagyobb eseményeken. Mostani bőrgatyás, szárnyas megjelenését valamiféle Victoria's Secret elleni lázadásnak is fel lehet fogni (ez most épp divatos téma), erre utalhat a nadrágján csillogó Think (gondolkozz) felirat is, mely elég jól rímel a Victoria's Secret Pink vonalának fenékre pozicionált szövegeire.

Galéria ikon

11

Galéria: Melltartóvillantás a divat
Fotó: Chris Delmas / Visual Press Agency / Northfoto
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.