New York-i divathét: eljön az áttetsző csipkeruhák ideje

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nézze meg, hogy mit tervezett Victoria Beckham, Michael Kors, vagy Marc Jacobs 2015 telére!

Február 12-én kezdetét vette a 2015-16-os őszi-téli kollekciókat felvonultató Mercedes Benz divathétsorozat, aminek első állomása természetesen idén is New York volt, ahol általában még nem sok izgalomban van része a divatérzékeny közönségnek, celebnőknek és befektetőknek. Ahogy azt már megszokhattuk, a kifutókon magyar modellek is szép számmal végiglejtettek, feltűnt többek között Kondás Kata, Rajzák Kinga, Hódosi Anita és Boldov Eszter is a divatházak bemutatóin. Összeállításunkban ezúttal a New York-i divathét legnépszerűbb és legmeghatározóbb tervezőinek kollekcióit mutatjuk be. Győződjön meg róla a hajtás után, hogy nem csak ócska harisnyaruhákat mutattak be a világ egyik legmenőbb városában!

Így látta Victoria Beckham a 90-es évek elejét

Bár a focistafeleségből tervezővé avanzsált Victoria Beckham kollekciói továbbra is megosztják a divatszakmát, bemutatói azért mégis az egyik legjobban várt eseménynek számítanak a divathét alatt. Velünk is előfordult már, hogy megtetszett egy-két jól szabott darab a designer gyűjteményéből, de sajnos ez a most felvonultatott darabokról már nem mondható el. A semleges színpalettán mozgó kollekció javarészt kötött darabokat, puffos ujjú pulóvereket, óriási gombokkal ellátott ruhákat és túlméretezett kabátokat tartalmazott, melyhez Beckhamné elmondása szerint egy 1992-es BBC minisorozatból, a The Borrowersből merített ihletet. A showt természetesen idén sem hagyta ki Anna Wintour, aki ezúttal is a szemrevaló család, David Beckham, a 15 éves Brooklyn, a 12 éves Romeo, a 9 éves Cruz és a 3 éves Harper mellett foglalt helyet az első sorban.

Galéria ikon

49

Galéria: New York-i divathét: 2015 ősz-tél
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

Alexander Wang fekete kollekciója

Merésznek nevezte a vogue.com a fiatal tervező munkáját, aki a tavalyi tornacipős tematikáról a minőségi anyagokra és a dark-os szerelésekre váltott, ami valóban homlokegyenest az ellentéte azoknak a bohém, romantikus, hetvenes éveket idéző gyűjteményeknek, amikkel a legtöbb divatház próbálkozott az elmúlt időszakban. Jó tudni, hogy Wanget szemernyit sem érdekli a nosztalgikus hippi-korszak világa és annak stílusjegyei. A vagány őszi-téli kollekcióból szerettük a bársonnyal, bőrrel és az Aran gyapjúval kombinált darabokat, a szőrmegallérral feldobott sportos kabátokat, a vaskos platformcipőket, a steppelt kabátot, a selyemköntösre emlékeztető átmeneti kabátot, és az újragondolt blézereket.

Galéria ikon

49

Galéria: New York-i divathét: 2015 ősz-tél
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

New York showmanje, Marc Jacobs

Néhány visszafogottabb, minimalista és monokróm kollekció után Marc Jacobs rákapcsolt és egy látványos, de ijesztő gyűjteménnyel lepte meg a közönséget. A félelmet keltő zenének és a figyelemfelkeltő kifutónak köszönhetően a kifutó egy elhagyatott kastély hangulatát keltette, amihez kiválóan passzolt a felvonultatott kollekció, melyet Jacobs szerint a Vogue egykori ikonikus főszerkesztője, Diane Vreeland inspirált. Bár egyes kritikusok Sofia Coppolának és a New York Times divatkritikusának, Vanessa Friedmannek a hatását vélték felfedezni a darabokban. A jellemzően sötét színpalettán mozgó gyűjteményből szerettük a boszorkányos, valamint a Downton Abbey jelmezeire hajazó együtteseket, a huszas éveket idéző kabátokat, az A-vonalú hímzett szoknyákat, illetve a prémekkel feldobott kiegészítőket.

Galéria ikon

49

Galéria: New York-i divathét: 2015 ősz-tél
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Összezavarodtunk a Rodarte kollekciója láttán

Idén lesz tíz éve, hogy Laura és Kate Mulleavvy először mutattak be Rodarte néven a New York-i divathéten. A Los Angeles-i székhelyű divatház testvérpárosa szinte azonnal befutott estélyi- és koktélruháival, melyek a vörös szőnyeges események főszereplőivé váltak az elmúlt években. A Rodarte idén mégis úgy döntött, hogy egy pimaszabb irányba megy el és egy hetvenes-nyolcvanas éveket idéző, glamrockos kollekciót küldött kifutóra, ami leginkább a tavalyi Saint Laurent és Louis Vuitton gyűjteményekre emlékeztetett minket. „A lelki békét kereső, várost elhagyó vándorló madarak ihlették a kollekciót” – fogalmazott rejtélyesen Laura Mulleavvy, ami többek között azért is zavarbaejtő, mert több strucc- és marabutollból készült ruha is helyet kapott a kollekcióban. A tervezőpáros szerint trendi lesz flitteres ruhákban, csillogó, aszimmetrikus miniszoknyában, bőr forrónadrágban és szőrmebundákban járni 2015 őszén.

Galéria ikon

49

Galéria: New York-i divathét: 2015 ősz-tél
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

Michael Kors a vidéki Angliából merített ihletet

Az 55 éves tervező jól láthatóan a minőségi szőrmékre helyezte a hangsúlyt a tervezésnél, a puha és kényes anyag ugyanis szinte mindenütt felbukkant a sálaktól a muffokon át a stólákig. A stílusosan elegáns és hordható gyűjteményből szerettük a mohazöld pulóvereket, a skarlátvörös és pávakék prémeket, a pizsamára emlékeztető együtteseket, az örökzöld tweed- és viharkabátokat, valamint az arany és ezüst fényben csillogó, hálóingszerű estélyi ruhákat. Michael Kors idén is gondoskodott arról, hogy showja gyorsan körbejárja a világhálót, olyan celebmodelleket szerződtetett le, mint Kendall Jenner és Gigi Hadid, a bemutató első sorát pedig olyan A-listás hírességekkel töltötte fel, mint Anna Wintour, Goldie Hawn egyre dögösebb lánya, Kate Hudson, a hongkongi milliárdos, Silas Chou, valamint a Csajok című sorozat sztárja, Allison Williams.

Galéria ikon

49

Galéria: New York-i divathét: 2015 ősz-tél
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.