5 trend 2015 őszére

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A divatházak elő-őszi kollekcióit elnézve nem sokban kell majd változtatnunk a ruhatárunkon 2015 szeptemberében. Óriásgaléria!

Bár kissé félve, de bevalljuk, hogy egyre nehezebben igazodunk el a divatbemutatók, az aktuális divathetek és a szezonális kollekciók rendszerében. Míg a megrövidült nevű Maison Margiela a napokban Londonban mutatta be 2015-ös tavaszi-nyári 'Artisanal' néven futó couture kollekcióját, addig kezdetét vette a legújabb férfi kollekciókat felvonultató divathét is Londonban, és nemsokára megkezdődik a 2015-ös őszi-téli ready-to-wear kollekciókat bemutató divathét is New Yorkban. Az egymásra torlódott események között pedig napvilágot láttak a divatházak 2015-ös elő-őszi kollekciói, melyek idén is sokkal szerethetőbbre sikerültek, mint a divathéten látott darabok. Nézze meg a hajtás után, hogy milyen szerelésekben fogunk járni az ősszel!

Farmer

Már a nyári szezonban sem maradunk hímzett és kövekkel kirakott farmernadrágok, egyrészes farmerruhák- és kezeslábasok nélkül. Legalábbis a Gucci továbbra is ragaszkodik a kissé hippis vonalához, de a Public School, valamint a Band of Outsiders tervezői szerint is tetőtől-talpig farmercuccokban töltjük majd az őszt. A klasszikus, strapabíró anyagot virágmintás vagy kockás blúzokkal, hasított bőr zakókkal, táskákkal és barna, szőrmével bélelt klumpákkal kombináljuk majd a következő szezonban.

Galéria ikon

43

A Band of Outsiders szerint tetőtől-talpig farmerbe, hasított bőr zakóban és klumpában vészeljük át az őszt.
Galéria: Elő-őszi kollekciók 2015
Fotó: Band Of Outsiders

Fehér ruhák

A farmerhez hasonlóan jó pár szezon óta divatban tartják ezt a kényes színt is a divatházak, aminek köszönhetően nemcsak az ápolónők, hanem az utca embere is bevállalhat egy-két ilyen szerelést. A Dior szerint például élére vasalt, bőszárú fehér pantallókban töltjük az őszt, míg az Altuzarra eggyel boszorkányosabb formában, állatmintákkal és fűzőkkel képzeli el a fehér darabokat. A Calvin Klein vastag, kötött pulóverruhákban gondolkodott, míg Ralph Lauren függönyrojtokkal dobta fel fehér színű, spagettipántos ruháit az őszre. Összeségében a fehéret még több fehérrel és annak árnyalataival hordjuk majd az ősszel.

Galéria ikon

43

Josh Goot is látott fantáziát az ápolónős szerelésben.
Galéria: Elő-őszi kollekciók 2015
Fotó: Josh Goot

Elegáns, alkalmi ruhák

Bár a divatházak egyre gyakrabban helyezik a hordhatóságra és a kényelemre a hangsúlyt a tervezés során, azért az ősszel sem maradunk kiválóan szabott alkalmi ruhák nélkül. A fényűző textúrákban gondolkodó Fendinél menő lesz bokacsizmát húzni a nyolcvanas éveket idéző egyrészesekhez, míg Vera Wangnál inkább a kilencvenes évek hangulatát sejtető hálóruhaszerűségek lesznek divatban. A Red Valentino két tervezője, Maria Grazia Chiuri és Pierpaolo Piccioli pedig a sifon-, organza- és csipkeruhák mellett merész, retro stílusú bőrruhákban látná szívesen vásárlóit. Az Erdemnél és Josh Gootnál a virágminták lesznek a meghatározóak, míg Varr Thornton Bregazzi egy rendkívül erős piros színnel dobná fel a hűvös szezont.

Galéria ikon

43

A szezon egyik legjobb színválasztása a Preen by Thornton Bregazzi kollekciójában.
Galéria: Elő-őszi kollekciók 2015
Fotó: Preen by Thornton Bregazzi

Hétköznapi, munkába járós szettek

Meglepődtünk Michael Kors hétköznapias, hatvanas éveket idéző kollekcióján, melyet állítólag olyan múzsák ihlettek, mint Taylor Swift, Winoma Ryder és Jane Holzer. Hasonlóképpen szívesen indulnánk el dolgozni Thakoon tweedszoknyáiban és szőnyegmintára emlékeztető vastag pulóvereiben, valamint az Opening Ceremony mintás pulóvereiben, amit a divatház szerint narancs- és citromkarikákkal díszítette ceruzaszoknyával és pantallóval hordunk majd a következő szezonban. A Mulberrynél trendi lesz a púderkék és a bézs szín, míg Veronica Beard inkább a kilencvenes éveket idéző, elöl gombos bőrszoknyákat hozná divatba.

Galéria ikon

43

Púderkék és bézs árnyalatók a Mulberry kollekciójában.
Galéria: Elő-őszi kollekciók 2015
Fotó: Mulberry

Átmeneti kabátok

Jó hír, hogy a szőrmés hippikabátokon túl is lesz élet a következő szezonban. Donna Karannek és a Chanelnek köszönhetően a military trendeknek megfelelő duplasoros kabátokban is járhatunk majd. A Missoni jól láthatóan megirigyelte a Dolce & Gabban tavalyi Piroskás pelerinjét, míg a Versace kék és fekete műszőrrel borította be bomberdzsekijeit, de több divatház szerint sem kopik ki a műszőr a következő szezonban. Nem állt be a sorba Jeremy Scott, aki a Moschinónak tervezett egy meglepő kabátkollekciót, illetve kilóg a sorból a House of Holland kollekciója is, melynek tervezője a kimonókban és az ázsiai stílusban látott fantáziát. Nézze meg az óriásgalériában, hogy milyen darabokat érdemes beszerezni az őszre!

Galéria ikon

43

Jeremy Scott idén is kitett magáért a Moschinónál.
Galéria: Elő-őszi kollekciók 2015
Fotó: Moschino
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.