Búcsút mondhatunk az ecsethajnak!

Olvasási idő kb. 2 perc

Idén a kócos, a lenyalt és a szélfútta lesz a divatos a férfiak körében. Vagy nem.

Az elmúlt években valamiért – főleg fiatalok körében – elterjedt az ecsethaj. Tudják, ez az a frizura, amikor a hajat oldalt teljesen felnyírják, fent pedig csak egy sávban hagyják meg. Mi viszolygunk ettől a viselettől: egyszerűen senkinek nem áll jól és valamiért eddig csak olyanokon láttuk viszont, akik indokolatlan mennyiségű önbizalmat nyertek tőle. Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy mit hoz ki magából, és egy fokkal érdekesebb is, hogy merre haladnak az idei trendek. Nemrég mutatták be a 2015-ös őszi-téli férfikollekciókat, a FashionBeans segítségével pedig összegyűjtöttük a 3 fő irányvonalat a frizuradivatot illetően.

A kócos

Jó hír azoknak, akik szerették/viselték az előző szezon undercut fazonját: a kócos verzióhoz elég, ha oldalt kicsit megnövesztik, és a hajformázó felvitele után nem hátrafelé fésülik a hajukat, hanem frufrut csinálnak belőle. Persze nem a Dumb és Dumberes verzióra kell gondolni: az ujjak segítségével egy sokkal lazább változatot állíthatnak elő.

A kifutókon egyébként a modellek fejére zacskót húzó Christopher Shannonnál láthattunk, aki hajolajat használt a nedves hatás érdekében – azt a látszatot szerette volna kelteni, mintha a modellek egész éjjel táncoltak volna. James Long ezzel szemben tengeri sós spray-t használt, ezzel próbált természetes hatást kölcsönözni a hajnak és mattítani azt.

Fotó: Getty Images

A lenyalt

A lenyalt haj már régóta trendi a női kifutókon, úgy látszik, most a férfiaknak is kijut a jóból. Egyszerűen elképzelni nem tudjuk, hogy valaki önszántából ilyen frizurát viseljen, de majd jót nevetünk ezen a mondatunkon, ha egy év múlva visszaolvassuk és mindenki ilyen fejjel jár majd.

Leginkább J.W. Anderson durvult be, de a Casely-Hayford és McQueen kifutóján is láthattunk csodákat – utóbbinál egyébként egész gótikus lett a végeredmény.

Fotó: Getty Images

A szélfútta

Szintén az undercat fazonból ered ez a szélfútta verzió is, bevalljuk, nekünk ez a kedvencünk. Az előző kettőhöz hasonlóan közepesen hosszú hajjal mutat jól, a választék pedig opcionális, de jobban mutat vele, mint nélküle. Az undercuttal szemben oldalt is hosszabbra kell hagyni és sokkal nagyobb volument kell neki adni.

A kedvencünket Hardy Aimes kifutóján láttuk, de hasonló frizurával vonultak a Coach és E. Tautz 2015-ös őszi-téli kifutóján is.

Fotó: Getty Images
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.