Ilyen volt Palvin Barbara 2014-es éve

Olvasási idő kb. 4 perc

Kőkemény év áll Palvin Barbara mögött, akinek népszerűsége még nőtt is a tavalyi évhez képest. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Tumblr éves összesítése alapján a magyar modell a hatodik legfelkapottabb szupermodell, ami által olyan hírességekkel említik egy lapon, mint Kate Moss, Naomi Campbell, vagy Dita von Teese. Összeállításunkban megnézheti, hogy mivel volt elfoglalva a fiatal modell 2014-ben!

A vetkőzéstől az első Vogue címlapig

Palvin Barbara a nagyközönség előtt is nyomatékosítani szerette volna, hogy elmúltak a kamaszévek, ezentúl felnőtt nőként kíván a kamerák elé állni. Ezt persze a legjobb eszközökkel kommunikálta le, két magazin kedvéért is ledobta a ruháját a kamerák előtt. Az olasz Marie Claire áprilisi címlapján nincs rajta egy lepedőn kívül más, a lap hasábjain pedig egyértelművé teszi, hogy nyitottabb a bevállalósabb melókra is a közeljövőben. Hasonlóképpen egyértelmű üzenet volt a francia Madame Figaro novemberi számában közzétett anyag is, amit Nico készített az egyre merészebb L'Oreal nagykövetről.

Palvint tavasszal natúr sminkkel tette címlapjára a Glass Magazin, majd novemberben egy vintage stílusú címlapot lőtt róla Guy Aroch a Malibu Magazinnak. Decemberben pedig nemcsak a Telva Magazin borítóján pózolhatott Emilio Pucci egyik legmenőbb szerelésében, hanem végre a Vogue is rábólintott a modellre és felkerülhetett a divatlap portugál kiadásának legelejére és hasábjaira, aminek színes, javarészt szőrmekabátokat bemutató anyagát Marcin Tyszka lőtte.

A fehérneműs és kamaszlányos kampányok

Míg Palvin tavaly javarészt farmerszereléseket és iskolábajárós ruhákat reklámozott a szépségápolási termékek mellett, addig idén olyan szupermodellek társaságában tűnt fel a brazil fürdőruhamárka, a Rosa Cha 2015-ös tavaszi-nyári fesztiválszezonra készített kollekciójának kampányában, mint Erin Heatherton, Frida Gustavsson vagy Taylor Marie Hill. A sorozatban egyébként nincs semmi extra, az apró sortba és fodros ruhákba öltöztetett modellek örülnek a nyárnak, bicikliznek, buborékokat fújnak és a mosolyognak a virágos mező láttán.

Palvin egy másik ismert modellel, Chanel Imannal is feltűnt egy hirdetésen az ősszel, méghozzá a Los Angeles-i márka, a Revolve kampányában, amit az olasz fehérnemű- és fürdőruhamárka, a Twin Set szexi reklámanyagai követtek a sorban. Bár a modell sajnos ritkán mond igent egy-egy kifutós fellépésre, a Moschino legújabb kreatívigazgatójával, Jeremy Scott-tal mégis kivételt tett és fellépett júniusi, elsősorban pasiruhákat felvonultató showján Londonban. Reméljük a következő szezonban nem kerüli el ilyen messziről a kifutók világát.

Vörös szőnyeges események

A színészi babérokról álmodozó 20 éves modell idén szinte mindent megtett azért, hogy Hollywoodtól-Cannes-ig felfigyeljenek rá a paparazzik a vörös szőnyegen való vonulás közben. Többek között megjelent a Hercules Los Angeles-i bemutatóján és több eseményre is benézett a Cannes-i Filmfesztivál alatt, ahol nemcsak a nagyszabású amfAR gálán vett részt, de modelltársaival ellátogatott egy-két egy filmpremierre és azt követő bulikba is. Nézze meg a galériában, hogy milyen eseménydús volt Palvin Barbara 2014-es éve!

 
Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Ez a kozmetikum pont az ellenkezőjét teszi annak, amit ígér
Ez a kozmetikum pont az ellenkezőjét teszi annak, amit ígér

Persze csak annak, aki óvatlan az összetevőket illetően, és így csak fokozza a bajt.

2 órája

  • Szülőség
Erőszakos tartalmak öntötték el az Instagramot: ez az oka
Erőszakos tartalmak öntötték el az Instagramot: ez az oka

A szülők kiakadtak az Instagramon terjedő erőszakos videók miatt.

február 27., 12:40

  • világom
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét

Az iPhone gyártói ezzel magyarázzák a Donald Trump neve kapcsán felmerülő hibát.

február 27., 14:00

  • életem
Egy magyar város néphagyományát kritizálják az interneten: zaklatást emlegetnek
Egy magyar város néphagyományát kritizálják az interneten: zaklatást emlegetnek

Néhány felhasználó szerint komoly gondok vannak a népszokással.

február 27., 15:10

  • Offline
Beperli iskoláját a lány, aki kitüntetéssel érettségizett, mégsem tud írni-olvasni
Beperli iskoláját a lány, aki kitüntetéssel érettségizett, mégsem tud írni-olvasni

Egy 19 éves lány pert indított iskolája ellen, ahol képtelen volt megtanulni írni és olvasni.

február 27., 14:36

  • Offline
Reptérként működött a Duna vize: nézd meg a hangulatos fotót
Reptérként működött a Duna vize: nézd meg a hangulatos fotót

A vonatjegynél kicsit drágább volt így utazni, de talán a menetrend feszesebb lehetett.

február 27., 16:00

  • Mindennapi
Új automatákat tesztel a MOHU: ebben különböznek a mostaniaktól
Új automatákat tesztel a MOHU: ebben különböznek a mostaniaktól

A MOHU által tesztelt új automaták egyszerre akár száz italosdobozt és -palackot is képesek befogadni.

február 27., 13:35

  • Offline
93 éves az amerikai modell, de negyvenesként is megirigyelheted a külsejét
93 éves az amerikai modell, de negyvenesként is megirigyelheted a külsejét

Ez a modell igazán kortalan, senki meg nem mondaná, hogy közelebb van a 100-hoz, mint a 80-hoz.

február 27., 14:36

  • Édes otthon
75 ezer forintra bírságolnak, ha nyitva hagyod a kapudat: ez az oka
75 ezer forintra bírságolnak, ha nyitva hagyod a kapudat: ez az oka

Elég egy nyitva felejtett kapu ahhoz, hogy mélyen a pénztárcánkba kelljen nyúlni.

február 27., 12:10

  • Édes otthon
Ne használd tovább a postaládád, ha ezt találod benne
Ne használd tovább a postaládád, ha ezt találod benne

Fontos, hogy a következő hetekben ezt mindenki ellenőrizze a postaládájával kapcsolatban a szakemberek szerint.

február 27., 11:40

  • világom
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat

A japánok, ha csak egy hajszállal is, de csupán ezüstérmesek ebben a versenyben.

február 27., 16:46

  • VIP
Ez okozhatta Gene Hackman és felesége halálát
Ez okozhatta Gene Hackman és felesége halálát

A hivatalos vizsgálat még tart Gene Hackman és felesége tragikus halála ügyében.

február 27., 11:10

  • Offline
A világ legdurvább labirintusa: keveseknek sikerül kijutni belőle segítség nélkül
  • Offline
„Én vagyok az apád” – melyik filmből származik az ikonikus mondat?
„Én vagyok az apád” – melyik filmből származik az ikonikus mondat?

Mi mondjuk az ikonikus mondatot, neked pedig válaszolnod kell, mely filmben hangzott el – ha imádod a nagy klasszikusokat, könnyű lesz a kvíz.

február 27., 06:46

  • világom
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben

Nagy változások jönnek 2025-ben a Ryanairnél.

február 27., 18:30

  • Testem
Ez az egyszerű teszt megmondja, mennyire számítasz még fiatalnak
Ez az egyszerű teszt megmondja, mennyire számítasz még fiatalnak

Egy könnyen és gyorsan kivitelezhető fiatalságteszttel ellenőrizheted, hogy milyen az egészséged, és mik a kilátásaid.

február 27., 06:00

  • világom
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat

Nemzetközi összetételű turistacsoport juthatott be a Koreai NDK-ba.

február 27., 10:36

  • életem
Így festett az első mobiltelefon 1973-ban: nem véletlenül hívták téglának
Így festett az első mobiltelefon 1973-ban: nem véletlenül hívták téglának

A világ első mobiltelefonját alig lehetett kézbe venni. Mutatjuk, hogyan nézett ki!

február 27., 06:30

  • Offline
Űrhajósokat zárt karaténba a NASA
Űrhajósokat zárt karaténba a NASA

A Nemzetközi Űrállomásra tervezett útjuk előtt két héttel karanténba kerültek az űrhajósok.

február 27., 08:36

  • Szülőség
Autóval ment neki az óvodának a 11 éves gyerek, mert megváratta az anyja
Autóval ment neki az óvodának a 11 éves gyerek, mert megváratta az anyja

Valójában el akart hajtani. Nem sikerült.

február 27., 07:26

  • életem
Döbbenetes: ennyi évet fiatalodik az agyad, ha két hétig nem internetezel
Döbbenetes: ennyi évet fiatalodik az agyad, ha két hétig nem internetezel

Néhányan önként vállalkoztak arra, hogy két hétre lemondanak a mobilnetezésről. Már ilyen rövid idő alatt is bámulatos a változás.

február 27., 07:00

  • Testem
Nem kapta meg a védőoltást, meghalt a kisiskolás gyermek
Nem kapta meg a védőoltást, meghalt a kisiskolás gyermek

Egy gyermek lett a védőoltás-tagadás legújabb áldozata.

február 27., 09:36

  • Édes otthon
Ez a forint már nem sokáig érvényes: mutatjuk, mi a teendőd vele
Ez a forint már nem sokáig érvényes: mutatjuk, mi a teendőd vele

Több címletű forint érvényessége is lejár a jövőben.

február 27., 07:46

  • világom
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni

Nagyszabású városépítési projektek, vadonatúj otthonok, amelyekből csak a lakók hiányoznak. Ebben az országban 65 millió lakás áll üresen.

február 27., 08:50

  • világom
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka

Még nem tudni pontosan, mennyivel.

február 27., 09:06

  • Testem
Öt évig napi egy szelet kenyéren élt ez a nő
Öt évig napi egy szelet kenyéren élt ez a nő

Életveszélyes állapotba került, de aztán csoda történt.

február 27., 08:20

  • VIP
"Bízom az egy százalékomban" - Mécs Károlytól legendás szerepével búcsúzunk
"Bízom az egy százalékomban" - Mécs Károlytól legendás szerepével búcsúzunk

89 éves korában meghalt Mécs Károly, a nemzet színésze. Nemcsak színpadi színész és rendező volt, egy legendás rajzfilmfigurát is megszólaltatott.

február 27., 09:56

  • Mindennapi
Többszörösére emelkedtek az adók ebben a magyar városban: van, aki milliós tételt fizet
Többszörösére emelkedtek az adók ebben a magyar városban: van, aki milliós tételt fizet

Egyeseknek a duplájára, másoknak a hatszorosára nőtt az idén befizetésre váró adójuk az emelés következtében ebben a városban.

február 27., 08:07

  • világom
Az ISS a kezdetekkor és ma
Az ISS a kezdetekkor és ma

február 27., 16:42

Érdekességek