Talán meglepőnek találjuk, de ebben az időszakban a katedrálisok majdnem negyedében volt labirintus, ezt az épület padlójára festették, és inkább művészeti alkotásnak, díszítő elemnek tekintették.
Jávorszarvas alakja van
A 2017-ben, a kínai Yancheng Defang parkban kialakított labirintus azok kedvence lehet, akik odavannak a fejtörőkért, rejtvényekért, ugyanis ez az útvesztő mindenkinek feladja a leckét: hosszú órákba telik megtalálni a helyes irányt. Ez nem is csoda, hiszen hozzávetőleg 10 km hosszú az útvonal, bárki pillanatok alatt elveszhet a Guinness-rekorder sövénylabirintusban, ami a legnagyobb a világon a maga 35 ezer négyzetméterével.
A 100 000 bokorból épült útvesztőhöz azért adnak némi segítséget: a parkban vannak megfigyelő tornyok, ahova ha felmegyünk, egyrészt láthatjuk a szarvas alakját, másrészt kialakíthatjuk a stratégiánkat az útvonallal kapcsolatban, illetve tíz helyen megpihenhetünk, ha túlságosan megerőltetőnek találjuk a labirintust. Ha pedig valaki egyáltalán nem merészkedik be, azok számára vannak egyszerűbb útvesztők a parkban, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
Királyi útvesztők
Ez a labirintus ugyan nem olyan nagy, mint a kínai, viszont a Hampton Court kastélyban lévő is büszkélkedhet egy leggel: ez az Egyesült Királyság legrégebbi sövénylabirintusa. A 18. század elején III. Vilmos király bízta meg a két kerttervezőt, George Londont és Henry Wise-t a kialakításával. A húsz perc alatt bejárható útvesztő akkor is és ma is remekül elszórakoztat kicsit és nagyot egyaránt.

Nemcsak III. Vilmos volt oda a fejtörőkért, a jelenlegi uralkodó, III. Károly is szívesen játszott gyerekkorában a sandringhami útvesztőben, és hogy továbbvigye ezt a hagyományt, Balmoralban, a királyi család skót rezidenciájánszintén kialakíttatott egy labirintust.
A béke útvesztője
Az Észak-Írországban lévő Castlewellan városa szintén büszkélkedhet egy labirintussal, ez is különleges a maga nemében: az ország történelmének véres időszakai után a béke fontosságára emlékeztet. Négyezer iskolás gyermek részvételével alakították ki az útvesztőt, amely hatezer tiszafából áll. Hozzávetőleg negyven percbe telik, mire az ember eléri a közepét, és ott találja a béke harangját.
Íróról nevezték el, könyv alakja van
Argentínában, San Rafaelben található az a labirintus, amely Jorge Luis Borges írónak állít emléket. Az 1962-ben megjelent műve, a Labirintusok: válogatott történetek és más írások ihlették ezt a kertészeti remeket, amelynek természetesen nyitott könyv alakja van, és annak a gerince is látható.

Randoll Coate, Borges barátja alakította ki az útvesztőt 12 ezer bokorból, több mint 6000 négyzetméteren. 2011-ben egy másik labirintus is nyílt, ez Velencében, amit szintén az argentin íróról neveztek el.
Három ország labirintusa
Bár maga a Labyrint Drielandenpunt Hollandiában van, ha elérjük a közepét, amihez kb. 45 percre van szükség, akkor másik két országot is láthatunk: Belgiumot és Németországot. Az útvesztő különleges címet tudhat magáénak: ez Európa legnagyobb kültéri labirintusa. 17 ezer bokor felhasználásával alakította ki Adrian Fisher brit tájművész.
Nem csak a föld felett, a föld alatt is épültek egész városok, amelyekben könnyű volt eltévedni, erről szóló cikkünket itt olvashatod el.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés