Autóval ment neki az óvodának a 11 éves gyerek, mert megváratta az anyja

GettyImages-609726311
Olvasási idő kb. 2 perc

Rohanó világunk egyre türelmetlenebbé tesz minket. És már nem is csak a munkától stresszes és mindig önmaguk után futó felnőtteket, hanem a gyerekeket is. Például azt az autóban várakozó 11 éves fiút, aki pár perc után megelégelte, hogy nem jön az édesanyja.

Még a szakértők véleménye is megoszlik arról, hány éves kortól lehet egy gyereket felügyelet nélkül hagyni, mivel nemcsak a fiúk és a lányok érése mutat jelentős különbséget, de az azonos nemhez tartozó gyerekek esetében sincs két egyforma, aki pontosan ugyanazt a fejlődési utat járná be. A mostani eset arra világít rá, hogy nem lehetünk elég biztosak abban, hogy a gyermekünk már elég nagy. A 11 éves fiú ugyanis a fejébe vette, hogy elhajt édesanyja kocsijával az óvoda elől...

Az anya az óvodába ment egyik gyerekéért

Nemrégiben Kansas Cityben egy édesanya 11 éves kisfiával leparkolt egy óvoda előtt, ahol beszaladjon a kistesóért, amíg a nagyobbik kint türelmesen várakozik az autóban. Nem először fordulhatott ez elő, az anyuka bízott benne, hogy a 11 éves gyermekét egyedül hagyhatja arra a pár percre. A fiú azonban egy idő után

megelégelte a várakozást, és úgy döntött, elhajt egyedül az autóval. 

Az édesanya beugrott az oviba a kisebbik gyermekéért, amíg a nagyobbik az autóban várakozott
Az édesanya beugrott az oviba a kisebbik gyermekéért, amíg a nagyobbik az autóban várakozottPixelsEffect / Getty Images Hungary

A gyerek belehajtott az óvoda épületébe

A fiú azt gondolta, a gépjármű tolatni kezd majd indítás után, és hátramenetben kezdi meg majd útját, de az autó előre indult el, és egyenesen az óvoda épületének csapódott. Csodával határos módon

nem történt tragédia, személyi sérülés nélkül, de jelentős anyagi kár okozásával végződött az eset.

Mégis, a legaggasztóbb annak dilemmája mikor és milyen instrukciók mellett lehet akár csak percekre felügyelet nélkül hagyni például egy 11 éves gyereket? Vagy, hogy miért hiszi azt magáról egy kiskamasz, hogy elhajthat édesanyja nélkül, ha elfogy a türelme?

Ebből a korábbi cikkünkből megtudhatod, mire kell vigyázni, ha otthon kell egyedül hagynod a gyereket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek