93 éves az amerikai modell, de negyvenesként is megirigyelheted a külsejét

GettyImages-2199406910
Olvasási idő kb. 1 perc

Az 1931-es születésű káprázatos modell maga a két lábon járó divattörténelem. Már 1946-ban szerepelt a Vogue címlapján, és Salvador Dalí múzsája is volt. Nemcsak fantasztikus kisugárzású és meseszép még 94. életévében is a kifutón, de mondanunk sem kell, hogy magyar származású is.

Carmen Dell'Orefice már 15 évesen, 1946-ban Vogue-lány volt, így nem csoda, hogy évek óta ő a világon a legrégebb óta a divatiparban dolgozó modell. Aki ráadásul ma is úgy ragyog, hogy a legfiatalabbak is megirigyelhetnék. 

A kortalan szupermodell

Olasz származású édesapjának és magyar származású édesanyjának a viszonya elég viharos volt, ezért a kis Carment távolabbi rokonok és nevelőszülők nevelték. Anyagi nehézségein a korán kezdett modellszakma sem segített rögtön, ezért görkorcsolyával járt a fotózásokra, hogy spóroljon az útiköltségen, és ruháit is gyakran saját maga varrta édesanyjával együtt.

Egyszer már visszavonult, de 1978-ban anyagi okokból visszatért a divat világába. A divatiparhoz való hozzájárulásának elismeréséül 2011. július 19-én a University of the Arts London díszdoktori címet adományozott neki.

Ha a magyar divatvilág "történelmi ikonjára" is kíváncsi vagy, olvasd el a vele készített interjúnkat, Ő is Carmen kortársa!

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek