Pénteki süti: lisztmentes csokitorta

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az aprócska méret ne tévesszen meg senkit, 6-8 vendéget nyugodtan hívhatunk erre a cuccos kis tortára.

A kicsi méret ne tévesszen meg senkit: nyugodtan hívhatunk erre a sütire 6-8 vendéget: a torta sűrű, ütősen csokis, semmiképp sem édes, na és persze nem is diétás. Viszont itt a télikabátok és hatalmas pulóverek ideje, alattuk pedig elfér egy ilyen szelet süti párszáz kalóriája, főleg hogy a csoki, mint tudjuk, számos más előnye mellett antidepresszáns anyagokat is tartalmaz, így télen kifejezetten gyógyhatású a fogyasztása.

Fotó: Piszke

Hozzávalók: (20 cm-es kerek tortaformához)

9 dkg vaj és még 1 dkg a forma vajazásához
8+7 dkg (nád)cukor
25 dkg étcsokoládé (50 % feletti kakaótartalommal)
1,5 ek étolaj
5 kisebb tojás
2 dkg holland kakaópor plusz kevés a forma szórásához
1 tk vaníliakivonat
csipet só

a tálaláshoz:

2 dl habtejszín
1 ek. porcukor

  1. A sütőt 175 fokra előmelegítjük, a formát kivajazzuk és kakaóporral megszórjuk.
  2. A vajat, a kis kockákra tördelt étcsokoládét és az olajat gőz fölött összemelegítjük, megolvasztjuk, simára keverjük. (Mikrosütőben, porcelán tálban 560W-on 2 perc alatt közben 3x átkeverve ugyanerre az eredményre jutunk.)
  3. 2 tojást szétválasztunk.
  4. A két tojás sárgáját, a 3 egész tojást, a kakaóport, a sót, a vaníliát és 8 dkg cukrot simára keverjük, és a csokis keverékhez adjuk.
  5. A 2 tojás fehérjét a kézi mixer legnagyobb fokozatán felverjük, közben fokozatosan hozzáadjuk a 7 dekányi cukrot, és fényes, kemény habot verünk.
  6. Óvatosan, két részletben beleforgatjuk a csokoládés keverékbe, hogy homogén legyen, a formába töltjük, elegyengetjük, és 35-40 percig sütjük.
  7. Akkor kell kivenni a sütőből, mikor a süti széle elválik a forma oldalától, és körben megrepedezik.
  8. Rácsra téve, a formában hűtjük ki – közben a torta közepe besüllyed, tovább repedezik; ebbe a mélyedésbe töltjük a porcukorral lágy habbá vert tejszínt és tálaljuk a süteményt.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lukácsi Ágnes
Lukácsi Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.