Így vigyen színt a ruhatárába férfiként

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Három ötletet is mutatunk, a végeredménytől pedig nem kell félnie: nem néz majd ki papagájnak.

Valószínűleg egy kapcsoló elállítódott bennem: ha őszre vagy télre vásárolok ruhákat, akkor sem a sötétebb színek között válogatok. Bár könnyű őket kombinálni, nincsenek fekete ruhadarabjaim, mert tudom, hogy az aktuális kedvemre is rányomná a bélyegét, ha tetőtől talpig sötétben mennék dolgozni. Alternatívák közül nagy kedvencem a sötétkék/tengerészkék, de ugyanígy kedvelem a többi mélyebb színt (például a burgundit vagy sötétbarnát). Ebben a posztban azt szeretném megmutatni, hogy néha érdemes lecserélni a „jól bevált” fekete ballont, a szürke pulóvert és a farmernadrágot valami másra, és tehetjük ezt úgy is, hogy nem nézünk majd ki papagájnak.

Minden összeállítás ugyanúgy épül fel: egy hangsúlyosabb, színesebb darab, amit viselhetünk letisztult ruhadarabokkal is, de azok kedvéért, akik többre vágynak, betettem még egy színes dolgot (az elsőben például a farmernadrág mellé egy burgundi chino nadrágot).

A bézs ballon

Ha ballonkabátról van szó, a legtöbben a fekete szín mellett döntenek, mondván, hogy az „mindenhez megy”. De ugyanez igaz a sötétkék, de akár a bézs vagy teveszínű darabokra is. Nekem egy olívazöld színűm van és az sem okozott még fejtörést, hogy mivel vegyem fel. A garbótól egyébként sokan ódzkodnak, én kedvelem, mert nem fúj be alá a szél.

Fotó: reklámfotó

A burgundi pulóver

A burgundi igazi őszi szín, ráadásul számos másikkal nagyon jól néz ki. Szürke öltönynadrággal tökéletes viselet irodába is (ha nem szereti a kötöttet, válasszon egy sima V-nyakú pulóvert), én khakivel is szívesen viselem. Arra kell csak figyelni, hogy ha zöldet választunk mellé, ne legyen intenzív a színe, mert akkor karácsonyi hatást kelt.

Fotó: reklámfotó

A mustár chino

Az átlag férfi nehezen lép túl a fekete farmernadrágon, arra pedig kevesen vállalkoznak, hogy egy mustársárga chinót húzzanak magukra. Ennek ellenére én ajánlom, mert fiatalos, könnyen variálható és nem unalmas. Mennyivel jobb színes embereket látni magunk körül egy hideg őszi napon, nem? A pulóver az egyik kedvencem most, nagyon tetszik, hogy felcipzárazható az eleje.

Fotó: reklámfotó
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?