A divatot sokan emelgetik negatívumként – az emberek gyakran dobálóznak azzal, hogy valaki „divatból” csinál valamit, mintha az illető valami főbenjáró bűnt követne el. Pedig a divatszakma – különösképpen az olyan kulturális olvasztótégelyekben, mint Izrael – komoly véleményformáló erővel bír... emellett persze rendkívül szórakoztató is. „Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?” – szól a magyar hip-hop slágerben, és bár abban nem hiszek, hogy pusztán az öltözködésünk alapján jellemezhetőek lennénk, abban igen, hogy a divat igenis képes identitást formálni. Izraelben legalábbis biztosan. Ahogy Nadav Rosenberg, a Northern Star nevű divatház alapító-tervezője fogalmazott: „A világ egyik legkisebb országában, egy telített piacon, meglehetősen korlátozott számú embernek alkotunk – és bár mindezek miatt nagyon nehéz talpon maradni, éppen ez teszi olyan izgalmassá az izraeli divatot.”
Urbánus közel-kelet
Ritkán éri az embert olyan megtiszteltetés, hogy az otthonában egymást váltják a divatszakma legnagyobbjai. Magánemberként és riporterként is óriási élmény volt, hogy egy neves magyar fotós, Ritter Doron – akinek a munkái glossy magazinoktól filmeken át reklámokig rengeteg helyen jelennek meg – felkeresett, hogy dolgozzunk együtt valami izgalmas projekten, az ötletelésből pedig a következő sült ki: rendezzünk nagyszabású fotózást Izrael legjobb divattervezőivel a főszerepben. Míg én Budapesten születtem, de Tel Avivban élek, Doron Izraelben született, ám Magyarországon nőtt fel – így nem csoda, hogy szívügye volt a projekt. Míg Doron átszellemülten kattogtatta a kamerát egy ifjú magyar fotóslány, Salamon Sára segedelmével, addig a soron következő tervező az étkezőnket sminkszobává alakító Yoni Shain keze alatt szépült – a srác rengeteg izraeli divatlapnak dolgozik, és videoklipek, rövidfilmek sminkmestere is.
A dizájnerek számára meglehetősen szokatlan élmény volt a fotózás. „Általában mi a háttérből irányítjuk az eseményeket, de bevallom, jó érzés a képeken keresztül közvetlenül kommunikálni a vásárlóinkkal” – mondta az orosz származású Maria Berman. A Sister M. tervezőpáros – akiknek etnikus elemekkel tarkított kollekciói a divathetek rendszeres vendégei – azt mondta: „Az izraeli divatban az az érdekes, hogy a közel-keleti életérzést egy urbánus közegbe helyezzük – egyszerre hatnak ránk a gyökereink, és a bizonytalan jelenünk, a végeredmény pedig mindig nagyon izgalmas.” Neta Efrati – aki az arab óvárosban, Jaffában alapított üzletet és szabóságot – hasonlóképpen gondolkozik. „Nem abból indulunk ki, hogy mi a menő, hanem hogy mit viselünk szívesen ebben a forróságban, ebben a kulturális közegben. Olyan ruhákat készítünk, amelyek nem szabnak határokat a viselőknek – egyszerre kényelmesek, és vadak.”
Kikből lesz a cserebogár?
Bár sokan azt hiszik, hogy itt egyenruhában, ortodox köntösben, vagy épp dzselabiában járnak az emberek, Tel Aviv valójában a Közel-Kelet egyik legfontosabb stílusfővárosa: csak néhány példa a helyi divatikonokra a színésznő, Natalie Portman, és a szupermodell, Bar Refaeli. A helyi művészeti iskolák pedig – a Shankar és a Bezalel – ontják magukból a zseniket, nem csoda, hogy Donna Karan és Diane Von Furstenberg rendszeresen járnak a végzősök vizsgabemutatójára, hogy lecsapjanak a friss tehetségekre. Persze olyanok is akadnak, mint a Tel Aviv-i divat legújabb „it girl”-je, a fotózásunk legifjabb modellje, Ella Levi, aki azt vallja: az intézményesített tanulás megöli a kreativitást. Ő egy néhány hónapon át tartó varrónői kurzus után lett a Fehér Város egyik ünnepelt, fiatal tervezője. A másik, leglazább tervezőből lett modell Gal Angel volt, aki az Ugly Duckling – azaz „Rút kiskacsa” nevű fürdőruha-márkájával alternatívát kínál az átlagos alkatú nőknek. „Nagy seggem van, és nincs mellem – így sosem találtam magamnak bikinit. Azon merengtem, hány nő lehet, aki hasonló cipőben jár, így gondoltam egy nagyot, és elkezdtem fürdőruhákat tervezni.” Gal retro-hatású fürdőruhái mára a Tel Aviv-i tengerpart védjegyévé váltak: ha megkezdődik az új szezon, a lányok rohannak az Ugly Duckling stúdióba, hogy begyűjtsék a legfrissebb fazonokat, amelyek az ígéret szerint szó szerint minden alkatra passzolnak, és minden testformából a legszebbet emelik ki.
Itt mindenki magyar?!
A londoni divathétről többször tudósítottam már, a Tel Aviv-i divatszcénába pedig a blogomnak, a WhiteCityBoy-nak köszönhetően csöppentem bele. Két évvel ezelőtt, amikor Roberto Cavalli volt a Tel Aviv Divathét díszvendége, részt vehettem az ígéretes, fiatal tehetségeket felvonultató bemutatón. Ott ismerkedtem össze Tamar Primakkal – a kedvenc izraeli tervezőmmel, aki tudatosan arab országokból érkező kelmékkel dolgozik, mert ahogy ő mondja: „A békét a művészet hozhatja el, és a divat valódi művészet.” Tamar elképesztő természetességgel pózolt a fényképezőgép előtt – mint elmondta, valaha színésznőnek készült, és számára ez az alkalmi modellkedés afféle jutalomjáték.
A fotózás egyébként legalább annyira volt magyar, mint izraeli: a projektben a "mindenesem" Mojzes Dóra hazai divattervező egykori asszisztense, Zimre Júlia volt, aki néhány hónappal ezelőtt "aliyázott", azaz telepedett le Izraelben. Megdöbbentő, milyen sok kreatív szakmában dolgozó magyar köt ki itt: az idei divathéten a mai Vogue első címlaplányával, a legendás modellel, Michaela Bercuval is összefutottam, és legnagyobb meglepetésemre folyékonyan beszélt magyarul, édes akcentussal. Mint kiderült: a szülei Magyarországról költöztek Izraelbe a második világháború után. Hasonlóan a szintén magyar származású, már megboldogult, mégis halhatatlan izraeli tervezőhöz, Lea Gottliebhez, azaz Róth Lenkéhez. Az asszony a náci megszállás után menekülni kényszerült, és miután az egész családját lemészárolták, Izraelbe szökött. Útközben – hogy ne ismerjék fel – hatalmas virágcsokrokat szedett a réteken, és azzal takargatta az arcát.
Ez a nő egy évtizeddel később a világ egyik legelismertebb fürdőruha-tervezőjévé nőtte ki magát – a Gottex a mai napig a legnagyobb sztárok kedvenc luxusfürdőruha-márkája, még Diana hercegnő is odavolt a „Lenke néni” kollekcióiért. És a csavar a történetben: Lea Gottlieb épp a fürdőruhákon megjelenő virágmintákról lett ismert. „Fogtam a legfélelmetesebb emlékem szimbólumát, és elhatároztam: kabalámmá fogadom” – nyilatkozta egyszer.
Nyissuk ki az ajtót az izraeli divat előtt!
A fotózás kulisszái mögé bárki benézhet az izraeli DreedTea magazinnak köszönhetően, a végeredmény pedig hétről hétre érkezik a blogomra és a Facebook oldalamra – egyetlen célt szolgált: megérteti az emberekkel, hogy szülessünk bármely országba, bármilyen vallást gyakoroljunk is, mindannyian ugyanazt akarjuk: kifejezni önmagunkat, megtalálni a helyünket a világban, és amíg ezen a földön időzünk, adni valamit az embertársainknak. A neves tervezőket Tel Aviv arab óvárosában, Jaffában fotóztuk, mindüket egy-egy kapu, vagy ajtó előtt – szimbolikusan azt üzentünk: „Nyissuk ki az ajtót az izraeli divat előtt!” Szomorú azt tapasztalni, hogy egyesek az egész világot Izrael bojkottálására szólítják fel, miközben mind tudjuk: egy ország lakói soha nem azonosak a kormány döntéseivel, és a világon mindenhol akadnak szélsőséges emberek – de nem szabad velük azonosítanunk egy egész nemzetet. Izrael egy nagyon fiatal ország – nincs régre visszanyúló popkulturális történelme, és a fiatal tervezők nagy részének komoly befektetnivaló pénze sincsen. Ebből kell kihozniuk a legtöbbet – a sikerhez semmi más nem adott, csakis a saját kreativitásuk, és a hitük abban, hogy sikerülni fog.
Azt szoktam mondani, hogy Izraelben a „divat” és a „szépség”szavak nem csupán egy külcsínyre építő iparágat jelölnek, hanem lehetőséget teremtenek arra, hogy az álláspontunk vizuális kommunikációján keresztül párbeszédet kezdjünk – bárkivel. Ha pedig ennek köszönhetően kicsit jobban odafigyelünk egymásra, tanulunk egymástól, és elfogadjunk egymást, nem csak stílusosabb, de jobb emberek is lehetünk.
