16 éves és papucsokból lett milliomos

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy éve robbant be a köztudatba az akkor 15 éves Madison Nicole Robinson, mára a Forbes is írt róla.

Szinte napra pontosan egy éve írtunk Madisonról, aki flip-flop papucsokkal rukkolt elő – megteremtve ezzel az esélyt arra, hogy már fiatalon milliomos lehessen. Nemrég érkezett tőle egy email, amiben arról tájékoztatott: kollekcióját a SAKS Fifth Avenue-ban is árulják.

A Madison Nicole Robinson által megálmodott, FishFlops névre keresztelt lábbelik a legkeresettebb kifejezéssé váltak azt követően, hogy a Yahoo a Kisvállalkozás rovatában bemutatta a lányt és az ötleteit. Robinson ugyan még csak 16 éves, de egyrészt bölcsebb, másrészt gazdagabb, mint egy éve ilyenkor volt. Már több mint 100 ezer eladott párral büszkélkedhet, amik egyébként 20 és 32 dollár (4600 és 7360 forint) között kaphatóak a Nordstromban és más boltokban. Azóta bemutatott egy olyan kollekciót is, ami háncs- és parafatalpú cipőket kínál nőknek, most tavasszal pedig saját ruhamárkával állt elő, amit a Saks Fifth Avenue-ban és 120 másik észak-amerikai üzletben árulnak.

A Houstan Chronicle beválogatta a 2014-es év legizgalmasabb emberei közé. A listán többek között politikusokkal, élsportolókkal, rapperekkel és politikusokkal osztozik. Pár héttel ezelőtt 8000 diák előtt beszélt a tapasztalatairól és a Forbes, a Success, a Seventeen és a Tatler is írt már róla.

Robinson történetét nemsokára kinyomtatják és egymillió példányszámban osztják szét az Egyesült Államokban és Kanadában. Számos gratuláló e-mailt kapott már, egy japán diáklány pedig új dizájnokat is készített neki. A tinédzser egyelőre nem szállt el magától: 20 ezer párat ajánlott fel alapítványoknak.

Madison Nicole Robinson a Saks-ben
Fotó: Madison Nicole Robinson

„Rengeteg időmet veszi el az iskola, a vállalkozói lét és táncórák” – mondta Robinson. És hogy miért indít be valaki egy ruhamárkát, ha nincs elég ideje? „Télen senki sem visel flip-flopot. És mivel most forog a nevem, úgy gondoltam, ez jó időzítés lehet a kollekció beindítására” – válaszolta a fiatal lány. A ruhákat pedig viszik, mint a cukrot: a felsői (amik 6 és 11 ezer forint között mozognak) például már most készlethiányosak.

A 9-13 éves lányoknak tervezett ruhadarabok nem öregesek, mégis igényesek a maguk módján. „Ezek a lányok azért még nagyon fiatalok. Nem akarom én sem azt, hogy idősebbnek nézzenek ki” – magyarázta. A Yahoo olvasói egyébként folyamatosan támadják, amiért a tini úgy döntött, hogy Kínában készítteti a papucsokat. „Soha ne add fel, légy türelmes. Ha van egy jó ötleted, mondd el az embereknek. Soha nem tudhatod, hogy kinek lesz olyan kapcsolata, amelyik segíthet téged elindítani a megvalósítást” – tudhattuk meg az ötletgazdától.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.