Ilyen ruhákat tervezett Mick Jagger barátnője

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

L'Wren Scott modellből lett stylist, majd designer, 47 évet élt. Nézze meg hogyan öltöztette a hírességeket!

Galéria ikon

29

Galéria: L'Wren Scott
Fotó: David M. Benett / Europress / Getty

Váratlanul érte és lesokkolta a divatszakmát Mick Jagger barátnőjének, a 47 éves L'Wren Scott-nak az öngyilkossága. A modellből, majd stylistból lett divattervezőre manhattani lakásában helyi idő szerint 10 órakor talált rá asszisztense, akinek még reggel fél kilenckor sms-t küldött és megkérte, hogy menjen át hozzá.

Scott a New York Daily News értesülései szerint egy sállal akasztotta fel magát egy ajtókilincsre. A Rolling Stones frontembere helyett a zenekar szóvivője nyilatkozott a BBC-nek, melyben elmondta, hogy Jagger az ausztráliai turnéjukon értesült a hírről.

„Sokkolta a szörnyű hír, teljesen összetört” – mondta a szóvivő. De más, közelebbi források is kérdőjelként állnak a tragédia felett, nem értik mi történhetett, egy neve elhallgatását kérő megszólaló elmondása szerint Scott és Jagger nem ittak, nem drogoztak, szerették egymást, gyengédek voltak egymással és egyáltalán nem tűntek szomorúnak. Senki nem érti mi történhetett.

A 193 centi magas tervezőt gyerekkorában egy Utahban élő mormon pár fogadta örökbe. A divatszakmát modellként hódította meg Párizsban, majd nem sokkal később stylisként folytatta karrierjét Los Angelesben, végül 2006-ban elindította saját nevén futó vonalát, de tervezett exkluzív kollekciót a Barney's-nak és a Banana Republicnak is. Kuncsaftjai közé olyan befolyásos hírességek tartoztak, mint Michelle Obama, Oprah Winfrey, Nicole Kidman, Angelina Jolie, Sarah Jessica Parker vagy Madonna és Penelope Cruz, akik esküvői ruhájukat is Scottal készítették el.

„Jézusom, csak most szállt le a gépem és most hallottam a szomorú hírt L'Wrensről. Micsoda szörnyű tragédia, le vagyok sokkolva! Láttam a minap a fodrásznál” – írta Twitter oldalára ledöbbenve Lily Allen, de nem ő volt az egyetlen híresség, aki a közösségi oldalon fejezte ki sajnálatát. Hasonlóképpen tett többek között Bryan Adams, Marc Jacobs, de még Bianca Jagger is.

Galéria ikon

29

Galéria: L'Wren Scott
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

Ruhái nemcsak celebkörökben voltak kapósak, terveivel olyan kasszasikerekben is lehetett találkozni az elmúlt években, mint a Stanley Kubrick utolsó filmjében, a Tágra zárt szemekben, az Ocean's Thirteenben, vagy a Martin Scorsese által rendezett Rolling Stones dokumentumfilmben, a Shine a Lightban. A tervező és Mick Jagger egyébként egy fotózáson találkoztak 2001-ben.

A váratlan tragédia körülbelül egy hónappal azután történt, hogy Scott állítólag termelési nehézségekre és csúszásra hivatkozva lemondta a 2014-es őszi-téli kollekciójának bemutatóját Londonban. „Le vagyok sújtva L'Wren halála miatt. Ez egy tragikus hír. Ő egy igazán előrelátó tervező volt, nagyon szerettem vele dolgozni, okos és kedves volt. Szeretném őszinte részvétemet kifejezni a szeretteinek ebben a szomorú időben” – írta ki Facebook oldalára a sminkmester Bobbi Brown, akik egy kozmetikai kollekción működött együtt a tervezővel.

Galéria ikon

29

Galéria: L'Wren Scott
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

Egy másik szakmabeli forrás azonban így nyilatkozott: „Mikor L'Wren lemondta a londoni bemutatóját, tudtam, hogy valami nincs rendben. Ez nagyon fontos volt neki. Eleinte nagyon aktív volt az Instagramon, de a közelmúltban mintha alábbhagyott volna a lelkesedése, nem érdekelte annyira” – állítja a nydailynews.comnak a névtelen forrás, aki szerint halálának köze lehet üzlete összeomlásának is. Scott nemrég paktált le egy francia kozmetikai céggel, a Caudalieval, aki októberben még egy vacsorát is adott a tiszteletére a The Plaza-ban, a szerződésnek egy barátnő állítása szerint Scott nagyon is örült.

Scott stylist pályafutása alatt rengeteg új, saját maga által felállított aranyszabályt hozott be a divat világába, például hogy viseljünk fekete helyett testszínű cipőt, így sokkal hosszabbnak fog tűnni a lábunk, vagy hogy a kézfejünkre fújjuk a parfümöt, mert az sokkal elegánsabb. A tervezőt egyébként egy Calvin Klein fotózáson szúrta ki magának Bruce Weber divatfotós, akinek hatására a középiskola elvégzése után Párizsba utazott, hogy Thierry Muglerrel és a Chanellel dolgozhasson együtt. De olyan neves divatfotósok is lencsevégre kapták, mint Guy Bourdin, David Bailey vagy Jean Paul Goude.

Galéria ikon

29

Galéria: L'Wren Scott
Fotó: Dave M. Benett / Europress / Getty

Scott az 1990-es évek végén költözött Kaliforniába, hogy belevágjon stylist karrierjébe, melyben olyan tehetséges és befolyásos emberek működtek vele együtt, mint Karl Lagerfeld, a divatfotós Mario Sorrenti, Herb Ritts vagy Helmut Newton. Egyik ilyen korai munkája volt az Elizabeth Taylor féle parfümnek, a White Diamondsnak a kampánya, ami azóta az egyik legkeresettebb illat lett a világon. Nem telt bele sok idő, Scott lett Hollywood legbefolyásosabb hírességeinek stylistja, akinek nevéhez fűződik Madonna és Jesus Luz 2009-es külseje a W magazinban, de ugyanennek a lapnak ő álmodta meg Julia Roberts és Tom Hanks stílusát is 2011-ben – írja a wikipedia.org.

„L'Wren nagyon független szellem, és nem szeretne függeni senkitől, legyen az bármennyire is híres. Általában tudja mit akar és azt meg is kapja. Ezért nem lep meg annyira, hogy megszelídítette Micket. Ő egy igazán rendkívüli nő és szerintem ezt szereti benne Mick is" – mondta Scott anyja, Lula Bambrough egy újságnak még 2003-ban. A pár egyébként valóban mindig támogatta egymás törekvéseit, Jagger mindig ott ült Scott bemutatóinak első sorában, míg Scott tervezte a The Rolling Stones turnék jelmezeit.

Galéria ikon

29

Galéria: L'Wren Scott
Fotó: Antonio De Moraes Barros Filho / Europress / Getty

„Mick szereti azokat a ruhákat, amiket viselek, mindig megvan a véleménye róla. Nézd meg, ahogy öltözik, nem hiszem, hogy van nála divatosabb ember a világon" – nyilatkozta a tervező Jaggerről a Daily Beastnek 2009-ben. Első, úgynevezett „Kis fekete ruha” néven emlegetett kollekcióját 2006-ban mutatta be a közönségnek, mely egy sor fekete ruhát tartalmazott, köztük a híressé vált "Headmistress" ruhát is, ami Madonnának köszönhetően vonult be a divattörténelembe. (Ezt a darabot Scott minden szezonban beleépítette valamilyen formában gyűjteményébe.)

Az elmúlt években pedig a legtöbb csinos divatmániás hírességnek tervezett már, mint például Michelle Obamának, Carla Bruni-Sarkozynek, Naomi Campbellnek, Reese Witherspoonnak, Christina Hendricksnek, Sandra Bullocknak vagy Uma Thurmannak.

Galéria ikon

29

Galéria: L'Wren Scott
Fotó: Venturelli / Europress / Getty

Sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2010-ben együttműködött a Lancôme-mal, az ünnepi szezonban készítettek egy kapszula kollekciót. A kampányképeket Mario Testino lőtte, a modell pedig Daria Werbowy volt, aki Scott egyik ruhájában állt modellt a fotósnak. 2011-ben piacra dobta első táskakollekcióját is, amit anyjáról, „Luláról” nevezett el.

„Nem vagyok érdekelt abban, hogy tizenkét éveseknek tervezzek ruhákat. Az én célközönségem a nyílt, erős, szexi és nőies nők!” – mondta a hírességeket öltöztető tervező, akivel hasonló véleményen volt vendégköre is:

„Ezekben a ruhákban a nők szépnek és csábítónak érzik magukat. Ha felveszem L'Wren ruháját, úgy érzem magam, mint egy szexi pin-up lány, egy kifinomult hölgy és egy rocksztár egyszerre!" – áradozott Scott munkájáról a csinos Christina Hendricks a The Telegraphnak.

L'wren Scott 47 évet élt. Hogy mi vezetett tragikusan korai halálához, nem tudni egyelőre. A divatszakma ismét egy nagy tehetséggel lett szegényebb.

Galéria ikon

29

Galéria: L'Wren Scott
Fotó: Peter Michael Dills / Europress / Getty
bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.