A dizájnertáskáknak megvan a maguk varázsa: az átlagember számára megfizethetetlen áruk, kifogásolatlan külsejük és a hozzájuk párosuló kéztartás mind azt közvetítik, hogy aki ilyennel járkál, az bizony letett már valamit az asztalra.
A baki csak ott kezdődik, hogy attól, hogy a hétköznapi embernek telik rá, közel sem biztos, hogy egyből hozzájuthat kiszemelt kedvencéhez. A pénz ugyanis egyáltalán nem elsődleges szempont a vásárlásnál, a legtöbb – és általában a legnépszerűbb – táska esetében több éves várólistára teszik a potenciális vásárlókat, kivéve, ha híresség és egyben alkalmas reklámfelület. De vajon tényleg fair-e ez a bánásmód a többi vásárlóval szemben, és kik azok, akik elbírálják, ki érdemes egy-egy darabra?
Legutóbb Angelina Jolie keltett nagy figyelmet legújabb Louis Vuitton Capucines kézitáskájával, amire másnap már a fél világnak fájt a foga. A legfurcsább az egészben az, hogy első ránézésre talán meg sem mondaná az ember, hogy Louis Vuitton darabról van szó, hiszen sehol nem látni hivalkodó logót, monogramot, vagy azt a tipikus, Vuittonhoz köthető barna színt.
A nagy keresletnek persze várólista és háromezer fontos (1 millió forintos) ár lett a vége még akkor is, ha első és többszöri ránézésre is csupán egy átgondolt, letisztult koncepciójú Zara táskának tűnik az álomdarab. A tiszta bőrből készült, téglalap alakú táskára még külön hajtókát is varrtak, ami a LV monogram eltakarására hivatott.
Egy évtizede pontosan az ellenkezője, a minél hivalkodóbb, minél több márkajelzéssel teleaggatott táskák vitték a prímet, amikről ordított, hol vették és mennyiért. Aztán beütött a gazdasági válság és hirtelen ciki volt olyan táskával parádézni az utcán, ami egy családi autó árával is felért, várólistáról már nem is beszélve. Éppen ezért a divatházak taktikát váltottak és elkezdték teljesen más szemszögből megközelíteni a designertáskák mítoszát: a Jil Sander 2011-es tavaszi/ nyári kollekciójának központban már egy húsz ezer forintos műanyagtáska volt, erről pedig igyekezett példát venni a többi divatház is.
Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?
Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!Mára viszont újra visszatért az IT-bag láz, legalábbis a Harrods luxuskiegészítő-menedzsere, Simon Longland a statisztika alapján így véli. Dizájnban nem is, árban viszont mindenképpen: a Givenchy csaknem négyszázezer forintos Antigone, és az Alexander Mcqueen ezt is meghaladó, több, mint fél milliós Heroine fantázia névre keresztelt táskáit anno minden celeb beszerezte.
A már most IT-bagnek kikiáltott, a Louis Vuitton első párizsi boltjáról, a Rue de Capucines-ről elnevezett táskája teljesen eltér az eddigiektől: a logo teljesen bele van építve a táskába, így alig észrevehető. Hogy ez miért van? Egyesek szerint azért, mert az elit most már nem a pórnépnek, azaz az átlagembernek akarja játszani az eszét, hanem a többi nagyágyúnak. Így ugyanis úgy érzik, hogy a táska által egy exkluzív klub tagjai lehetnek, és bár arról nem feltétlen üvölt a márkajelzés, aki számít valamit, úgyis észreveszi.
Igen ám, csakhogy a Capucines-t sem olyan egyszerű már beszerezni. A háromezer fontos kiinduló ár (több, mint egy millió forint) ellenére világszerte az összes darab elfogyott, a márkakereskedések pedig már csak várólistára tudják tenni a potenciális vevőket. Hogy meddig kell várni, állítólag ők sem tudják ('három hét, három hónap, de lehet, hogy több.'), a Louis Vuitton sajtóirodája pedig sem a vevőknek, sem az újságíróknak nem szolgáltat ki ilyen 'belső' adatokat – panaszolja a Daily Mail.
Michael Tonello könyvében, a 'Bringing Home the Birkin'-ben saját küzdelmét meséli el az ikonikus táskával kapcsolatban. Amikor ugyanis meg akarta venni, azonnal várólistára tették, még akkor is, ha nem az alapárú, egy millió forintos verziót választotta, hanem drágábbat. Szerinte ha valakit rögvest várólistára tesznek, az valójában a büdös életben nem fogja megkapni a táskát, mert a márka soha nem is akarta neki eladni. Állítása szerint nem csak a Hermes, hanem a Louis Vuitton és a Bottega Veneta is gyakran várólistázik.
Tonello szerint a várólistázás mögött kizárólag a vállalatok érdekei állnak. A divatházak ugyanis a listákon keresztül képesek kontrollálni, kinek a kezében landoljon az aktuális IT bag, akit pedig nem tartanak erre érdemesnek, valószínűleg sosem fog hozzájutni. A luxustáskák presztízsértéke olyannyira megugrott, hogy a pénz ma már abszolút másodlagos, az egész az 'eliten' múlik: ha a divatházak fejesei rábólintanak, megkapjuk a táskát, ha nem, akkor nem vagyunk rá érdemesek.
Lehet azzal jönni, hogy sok időbe telik egy kézzel készített táska elkészítése, viszont a Louis Vuittonhoz és a Hermeshez hasonló, globális márkák világszerte több ezer műhellyel bírnak, tehát gyakorlatilag annyi táskát állítanak elő, amennyit kedvük tartja. Sőt, a Louis Vuittont egyik vásárlójuk be is perelte, állítása szerint ugyanis egyáltalán nem kézzel készítették a berendelt darabot.
A vizsgálat végül bebizonyította, hogy bár egyes részek valóban kézzel készülnek, magát a táskát tényleg géppel varrták össze, ami egyrészt nem felel meg a beígért feltételeknek, másrészt közel sem tarthat hónapokig a kivitelezés.
Pofátlanok a divatházak vagy ésszerűen járnak el?
Bár a luxustáskák kritériumai alaposan megváltoztak az évek során, az áruk továbbra is kiveri a biztosítékot az átlagembernél. Az viszont felháborító, hogy ha valaki tegyük fel, összespórolja kedvenc táskájára azt a több havi bérleti díjnak is megfelelő pénzt, mégis ki kell várnia, amíg az összes színésznő, műsorvezető, focistafeleség és B kategóriás celeb is előtte hozzájut /ezeknek többsége persze tök ingyen./ Azért jó hír is van, mégpedig az, hogy az aktuális IT-bag pont úgy néz ki, mint bármelyik, jó minőségű Zara kézitáska, akkor pedig mi a fenének kéne éveket és egy kisebb vagyont rá áldozni?
