Helen Mirren és Rita Ora ugyanazt a vörös Dolce&Gabbana csipkeruhát vette fel. Kin mutat jobban? Michelle Obama és Lea Seydoux is versenyben van!
Úgy tűnik, a vörös csipkeruhák nagy népszerűségnek örvendenek idén a celebek körében: nemrég mutattuk meg a 45 éves Julia Roberts-et, aki az olasz Dolce&Gabbana egyik ruhájában parádézott, a mai posztunk főszereplői pedig - többek között - Helen Mirren és Rita Ora, akik szintén a márkától választották majdnem ugyanazt a darabot, mint Roberts.
Érdekes belegondolni, hogy a két híresség unoka-nagymama viszonyban is lehetne az életkorukat tekintve és mégis mindketten úgy tudták viselni a vörös ruhát, hogy az passzoljon a személyiségükhöz. Velünk lesz még kedvenc first lady-nk, Michelle Obama és Crystal Reed is, akik ugyanarra a szürkéskék ruhára csaptak le és a Lea Seydoux-Charlotte Ronson páros is - ők egy világoskék barokk mintával printelt darabon osztoztak. Az, hogy kinek állt jobban, ismét az ön döntése!
1. Rita Ora vs. Helen Mirren
Első párosunk a már említett Dolce&Gabbanától választott ruhát, a legszembetűnőbb különbség az, hogy míg Rita Ora nem kért a fehér, lábakat és bugyit takaró betétből, addig Mirren - valószínűleg az életkora és társadalmi státusza miatt - inkább úgy döntött, hogy él vele. Azt is érdekes megfigyelni, hogy mindketten kértek a márka kollekcióhoz szorosan kötődő, vallási jelképeket idéző kiegészítőiből, de míg Ora nyakláncként viselte az óriási, kövekkel kirakott keresztet, addig Mirren a derekára csúsztatta le, mintegy övként használva.
A túlméretezett fülbevalóval mindkettejükön lóg, táskát pedig egyikük sem vitt magával - az énekesnél fura is lett volna, hiszen ő egy fellépésre viselte a csipkecsodát. A piros mikrofonhoz ugyanilyen színű hegyesorrú magassarkú cipő dukál, a színésznő cipőjét sajnos nem látjuk, de gyanítjuk, hogy ő is ilyesmiben gondolkodott. A természetes frizura, vörösesre színezett ajkak és világosra lakkozott körmök is stimmelnek, így tényleg elhinnénk, hogy unoka-nagymama kapcsolatban áll egymással Rita Ora és Helen Mirren.
2. Michelle Obama vs. Crystal Reed
Azt már jól tudjuk Obama feleségéről, hogy szeret öltözködni (végre egy példakép az amerikai nőknek öltözködés terén) és bár ezt a több mint 600 ezer forintos Carolina Herrera ruhát júniusban viselte, ismét aktuálissá vált, hiszen múlt hónapban Crystal Reeden is viszontláthattuk a darabot. A tengerészkék-szürke, hullámokat idéző ruhához a first lady fekete statement fülbevalókat választott, a sminkje és frizurája tőle megszokottan természetes volt, lábaira pedig - valószínűleg az egésznapos szaladgálás miatt - balerinacipőket húzott.
Táskát sem ő, sem Crystal Reed nem cipelt és bár a színésznő is a fekete lábbeli mellett döntött, ő inkább a hegyesorrú magassarkú verziót választotta. Natúr sminket és hajat választott magának, a zsebre tett kezek miatt pedig csak a fülbevalót tudjuk ékszerként beszámítani, a gyűrűket nem látjuk.
3. Lea Seydoux vs. Charlotte Ronson
A rutinos Dívány-olvasóknak ismerős lehet Lea Seydoux neve, hiszen közel pontosan két hónappal ezelőtt amiatt írtunk róla, hogy smink nélkül került az egyik magazin címlapjára. A szavazás akkor érdekesen és tanulságosan zárult, most viszont azért írunk róla, mert Charlotte Ronsonnal - ha csak egy ruha erejéig is, de - megegyezik az ízlésük. Seydoux májusban, Cannes-ban, Ronson pedig szeptemberben viselte a forintban százezres nagyságrendű Valentino-ruhakölteményt, és míg előbbi csak egy gyűrűt viselt, sminkje natúr volt és lábára metálos csillogású (végre nem fekete!) magassarkú szandált húzott, addig Ronson szettje szerintünk egy fokkal kreatívabbra sikerült.
Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?
Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!
Az angol tervezőnő fekete színű, platformos, az orrán masnival díszített magassarkú cipőt választott a Valentinóhoz, a kezében pedig telefonján kívül egy krémszínű, mintázatában a ruhához tökéletesen passzoló clutch-ot választott. Francia manikűrt viselt, sminkjének legfőbb eleme pedig a narancsszínű rúzs volt. Se gyűrűt, se fülbevalót nem vett fel, úgy tűnik, nem akarta elvonni a figyelmet a ruháról. Önnek melyik összeállítás tetszik jobban?



























