Indul a levesszezon: borsókrémleves

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevés dologért lelkesedünk igazán az őszben, de a krémlevesek ide tartoznak. Zöldborsóval kezdjük, avokádóval, vagy anélkül, ahogy jobban tetszik.

Szomorúan ugyan, de bele kell törődni, hogy a fázós napok maradnak. Az egyik szemem sír, de a másik komolyan nevet, hiszen itt van végre a legjobb, krémleveses időszak! A világ legegyszerűbb, leggyorsabb levesei, amik nem is nagyon kívánnak maguk után semmi nehezet. Otthon azért szeretem, mert 15 percet vesz csak el a napomból, de a munkába járóknak is ideális, hiszen csak át kell önteni egy üvegbe, és akár bögréből kortyolgatva is fogyaszthatjuk. Végül pedig legyünk őszinték, nem kell képzett szakácsnak lenni az elkészítéséhez, így abszolút kezdő főzőcskézők is nyugodtan nekiállhatnak gyorsan megfőzni.

Fotó: Katuci

Ha valaki nem szereti az avokádót vagy épp nem jut hozzá, nyugodtan el is hagyhatja, de ne feledkezzünk meg róla, hogy nagyon hasznos zöldségről (gyümölcsről?) van szó, ami vitaminokban és telítetlen zsírsavakban gazdag.

Új szerző! Új szerző!

Ezzel a recepttel egyben új szerzőt is köszöntünk az Alapkonyhán. Katucit nem csak azért szeretjük, és hívtuk meg ide, mert jó receptjei vannak, bár ez persze alap. Nekünk nagyon tetszik az az irány, amit ő képvisel, kifinomult, de mégsem riasztó vagy fellengzős. És a képei egyszerűen elképesztőek! Aki próbált már krémlevest fotózni, tudni fogja, mire gondolok. Böngésszék a blogját, olvassák ezentúl itt is, és gyönyörködjenek! 

Hozzávalók (4 személyre):

450 g fagyasztott zöldborsó
opcionális: 2 érett avokádó (ha csak éretlent kapunk, tegyük néhány napra az ablakba) 
1 fej hagyma
600 ml víz / zöldség alaplé
200 ml főzőtejszín
olaj,
só, bors

Fotó: Katuci

1. A megtisztított, felaprított hagymát üvegesre pároljuk az olajon, hozzáadjuk a zöldborsót, 2-3 percig pároljuk (ekkor félretehetünk néhány szem borsót a tálaláshoz).

2. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük a vízzel. Nagyjából 10 perc alatt készre főzzük, hozzákeverjük a tejszínt, újraforraljuk, végül levesszük a tűzről.

3. Az avokádót csak ekkor adjuk a leveshez, különben megkeseredik. Botmixerrel simára turmixoljuk a levest.

4. Tálalhatjuk pirított zsemlekockákkal, kecskesajt kockákkal, vagy mozzarella golyókkal.

Fotó: Katuci
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.