Amikor híres művészeti iskolákra gondolunk, rendszerint Londonra, vagy New Yorkra asszociálunk. Ha egy divattervező a Central St Martins hallgatója, vagy a Royal College of Art végzőse volt, hajlamosak vagyunk egyből a lábai elé borulni, miközben a világ számos – hasonlóan profi, csak épp kevésbé nagynevű – divatakadémiájáról épp akkora eséllyel kerülhet ki a következő Vivienne Westwood, vagy Karl Lagerfeld. Ezt példázza, hogy bár Izrael meglehetősen fiatal állam, a helyi művészeti sulik végzőseinek kiállítása mára nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát, és olyan tervezők utazzák át a fél világot, hogy fiatal tehetségekre vadásszanak, mint Diane von Furstenberg, vagy Donna Karan. A jeruzsálemi Bezalel Művészeti Akadémia évzáró sajtóeseményén jártam.
Világbéke-akadémia
"És szóla az Úr Mózesnek mondván: Ímé, név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát a Júda nemzetségéből. És betöltöttem őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománynyal minden mesterséghez. Hogy tudjon kigondolni mindent, a mit aranyból, ezüstből, rézből kell csinálni. És foglaló köveket metszeni, fát faragni, és mindenféle munkákat végezni" – szól a bibliai passzus, így pedig már érthető is, miért kapta a Betsakel nevet az 1906-óta működő, világhírű művészeti iskola.
A sulit egy litván szobrászművész, Boris Schatz alapította egy gazdag palesztín üzletember segítségével. A művész három épületet vásárolt meg az arab férfitól, amelyekben az oktatás zajlott. A mottója így szólt: "A művészet a bimbó, a szakma a gyümölcs." Ő volt az első, aki felkutatta az Európa, Amerika és a Közel-kelet területén élő zsidó művészeket, és tematikus kiállításokon mutatta be műveiket. Ahogy az lenni szokott, a nemzetközi figyelem csupán Boris Schatz halála után terelődött az egyedülálló projektre: művészek ezrei kezdtek érdeklődni az izraeli akadémia iránt. Az itt végzett tanulókat az akkoriban divatos nyugati irányzat, az Art Nouveau és a tradícionális perzsa és szíriai művészet mestereinként is elismerték világszerte.
Miután pedig a náci hatalom bezáratta Németország híres Bauhaus akadémiáját, Európában művészeti alkimistaként tisztelt tanárok tucatjai emigráltak Jeruzsálembe, hogy a Bezalel oktatóiként kezdjenek új életet. Az akadémián ma 1500 diák tanul, a legnépszerűbb szakok a képzőművészetet, az indusztriális design, a filmművészet, és az ékszer és divattervezés. A suli szoros együttműködésben dolgozik a világ vezető művészeti iskoláival – a Bezalelből Budapestre, a MOME-ra is rendszeresen érkeznek cserediákok.
Az év vége egy új élet kezdete
Amikor pedig elérkezik az év vége, az iskola épülete valóságos múzeummá változik, és újságírók, divattervezők, kurátorok és más kreatívok százai érkeznek szerte a világból, hogy lecsapjanak az ifjú tehetségekre, vagy egyszerűen csak megismertessék a világgal az ígéretes ifjú művészeket.
Ilyenkor mindössze három óra áll rendelkezésünkre, hogy körbejárjuk a labirintus-szerű épületet, ezért aztán ki-ki választhat, hogy melyik csoporttal tart – mindegyik team másik szak végzőseinek műveit nézheti meg. A WhiteCityBoy blog szerzőjeként engem elsősorban a divattervezők munkái érdekeltek. A szak harminc végzőse egy teljes éven át dolgozott vizsgakollekcióján, amely öt szettet vonultatott fel. A ruhák megtervezése mellett nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a bemutatott ruhák egyfajta tematikus minikiállításként is működjenek: a tanulók néhány mondatban leírták, mi inspirálta őket, és nevet is adtak a kollekciónak. Akadt, aki viselhető, hétköznapi kreációkat hozott össze, mások pedig hagyták, hogy a fantáziájuk szabadon szárnyalljon – még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a ruhák inkább értelmezhetőek képzőművészeti tárgyként, mint viseletként.
Ruhák öngyűlölőknek, illuminátusoknak, és unatkozó gyerekeknek
Omri Schochat "Egy gondolat maradékai" című kollekciójával ügyesen egyensúlyozott a kettő között: klasszikus ruhadaraboknak keresett új funkciót, nadrágot felsőrésszé, alsóneműt zakóvá alakítva. Shani Sucovsky "Építés alatt" című kollekciójával pedig minden ruhadarabtól elvette azokat az elemeket, amelyek alapján általában beazonosítjuk őket - így készített ujj és nyak nélküli ingeket.
Eviatar Bitton "Leültünk az árnyékommal" című munkájával pedig azt igyekezett megmutatni, milyenek is lennének a ruháink, ha a saját árnyékunkat tekintenénk elsőszámú divat-inspirációnknak. Yael Shterenberg kollekcióját, az "Álmodozók"-at a saját tervezésű, kézzel rajzolt illusztrációi tették igézővé, Shahar Cohen pedig "Én, enyém" címmel tervezett bucka-szerű lebernyegeket azoknak, akik nincsenek kibékülve a saját fizikumukkal, és szó szerint új, absztrakt formát akarnak adni a testüknek.
Önnek ki a kedvence?
Esti Hamili "Cipőld meg!" nevű remekműve pedig túlmutat a divaton: egy gyerekeknek szóló játékot tervezett, melyben cipőtalpra erősített mágnessel, vagy cipőorra applikált szarvacskával kell felszedni mindenfélét egy kiterített szőnyegről. Személyes kedvencem Shadi Abed illuminati-inspirálta kollekciója volt, mely Isten és Ember kapcsolatát vizsgálva használta fel a piramis motívumot. A 3D hatású illusztrációk is az ifjú tervező munkái, amelyeket szerigráf tehchnikával ültetett át az anyagra.
A különféle kultúrális, vallási és szociális háttérrel rendelkező végzős diákokkal beszélgetve kiderül: a hallgatók szerint az akadémia nem csupán szakmai szempontból látta el őket felbecsülhetetlen tapasztalatokkal. Megismerhették egymás világát, kreatív energiákat meríthettek a másik kultúrájából, megtanulták egyensúlyban tartani az egészséges versengést és egymás lelki és szakmai támogatását, és mindenekfelett megértették, hogy a tehetség önmagában soha nem lehet elég, ha nem párosul elszántsággal, kompromisszumkészséggel, és persze szerencsével.
Lesznek, akik néhány évtized elteltével őrült kirándulásként gondolnak majd a ruhatervezéssel töltött évekre, mások pedig a legnagyobb divatházak alkalmazásában, vagy saját márkájuk vezetőtervezőiként dolgoznak majd. Hogy milyen jövő vár a fiatal tehetségekre, természetesen lutri, de egy bizonyos: A Bezalel több mint egy évszázada hű missziójához: egyszerre értékeli a zabolátlan művészetet és segíti a hallgatókat, hogy praktikus tudással, szakmával a kezükben hagyják el a felsőoktatási intézményt.
